Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-180

Âz országgyűlés képviselőházának 1 A népjóléti minister ur tisztán lát és ebből kifolyólag helyesen is cselekszik. Meleg szívre valló, higgadt és megfontolt intézkedései, mély szántásu törvényjavaslatai fényesen igazolják, hogy megfelelő ember ül a megfelelő helyen. De minden őszinte elismerés mellett is meg fog nekem bocsátani a szerencsémre jelenlévő népjóléti minister ur, ha én egészen őszintén és határozottan kritika tárgyává, mégpedig férfias kritika tárgyává teszem az ő népjóléti működését. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A népjóléti minister urnák, mint a világon minden népjóléti ministernek, feladatai közé tartozik elsősorban és mindenekelőtt, hogy az egész dolgozó magyar társadalom jólétét mozditsa elő. Hangsúlyozni kivánom és aláhúzom, hogy az egész magyar dolgozó társadalomét és nemcsak egy töredékét. Azt hiszem, hogy amikor az egész magyar társadalomról, az egész magyar dolgozó népről beszélek, ide be kell sorakoztatnom azt a több, mint egymillió mezőgazdasági munkást is, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) a magyar földmivélőnépnek ezt a tekintélyes többségét is, amely számban mindenesetre meghaladja az ipari munkásságot. Nem akarok párhuzamot vonni nemzeti szempontból a két munkásság között, mert nem akarok ebbe a par excellence gazdasági kérdésbe disszonanciát keltő politikai motívumokat belevinni, de meg kell állapitanom, hogy az országtöbbségét kitevő, a legnagyobb nyomorban lévő, a legtöbbet szenvedő, a legelhagyatottabb néposztályt, ezt a földmivesosztályt, ezt a földmives szegénységet a minister ur javaslataiból kihagyta. {Jánossy Gábor: Nem ő tehet róla!) Az igen t. népjóléti minister ur egyik szép javaslatát a másik fontos javaslata után hozza szociális téren ide a Képviselőház elé, de ezek a javaslatok mindig csak az ipari munkásságról, az iparosokról, a kereskedőkről és a magánalkalmazottakról szólnak és a minister ur mindig megfeledkezik a földet túró magyar mezőgazdasági munkásosztályról. Sajnálattal és szomorúsággal kell ezt nekem megállapítanom. Bár teljes és feltétlen bizalommal viseltetem gróf Bethlen István és nemzeti kormánya iránt és elismerem a f öldmivelésügyi minister urnák is eredményekben gazdag, közhasznú tevékenységét, de még pártállásom, sem gátolhat meg engem abban, hogy megdöbbenésemnek ne adjak kifejezést azért, hogy a mezőgazdasági munkásság jóléti intézményei oly soká váratnak magukra. Távol áll tőlem a szándék, hogy a legcsekélyebb mértékben is disszonanciát vigyek ebbe a szép vitába, de lelkiismeretem parancsoló szava diktálja, hogy a leghatározottabban óvást emeljek az ellen, hogy egyik társadalmi osztályt a másikkal szemben előnyben részesítsék, ha az az előny mindjárt csak időbeli előny is. De legalább hinnem kell, nem szabad az ellenkezőt fel sem tételeznem egy igazságot szerető, az igazság alapján álló kormányzatról, hogy ez az előny csakis időbeli lehet, de lényegbeli semmiesetre sem lehet. (Ugy van! jobb felől.) Politikai szempontból pedig egyenesen károsnak kell mondanom a késedelmes intézkedéseket ezen a téren. Azt a sajnálatos tényt magát, hogy a mezőgazdasági munkásság jóléti intézményeiről csak az ipari munkásokról való teljes gondoskodás után intézkedünk határozottan politikai ziccernek kell minősitenem. (Egy hang jobbfelöl: Szép szó!) Hát, kérem, a biíliárdban fordul elő. Nem tudom, hogy erre találtak-e már a tudósaink ujabb szót, ez egy kávéházi jó kis szó, mindenki megérti és egy beszédnek az a lényege, t. képviselőtársam, 0. ülése 1928 június 5-én, kedden. 28$ hogy mindén társadalmi osztálybeli ember, nemcsak^ a kultuszállamtitkárok, nemcsak a képviselők^ hanem ebben az országban mindenki megértse azt, amit az ember mondani akar, és legfőképen az értse, aki mondja. Én, mondom, politikai ziccernek minősítem és minősitettem ezt az intézkedést. Vanczák képviselőtársam már mosolyog, (Derültség.) ő tehát megérezte, nem értette talán meg, de megérezte mindjárt, (Vanczák János: Dehogy nem értettem!) hogy igenis ezt a ziccert meg kell játszani. (Vanczák János: Megkapjuk még százszor is!) A szociáldemokrata képviselők, ezek a kiváló nemzetközi billiárdművészek, (Farkas István: Na! Na!) mondjuk, a ma már rózsaszínű dákójukkal bizony jól megjátszák ezt a kormány-adta politikai ziccert, megjátszák itt benn a Képviselőházban és még jobban meg fogják játszani az ő szájuk ize szerint fűszerezve odakint az országban a földmivestársadalomban. (Farkas István: Ne ezt panaszolja fel, hanem az ipari társadalom... — Zaj.) T. képviselőtársam még nem tudja, hogy mit fogok felpanaszolni! Megmondom egészen nyiltan és őszintén, hogy én nem adtam volna ezeknek az izgatási matadoroknak ilyen nagy fort. Nem adtam volna meg a lehetőségét annak, hogy a mezőgazdasági munkásoknak ma még ugyan formailag, — erre még vissza fogok térni — szervezetlen többségét, tömegét ennek a kérdésnek kiszínezésével eredményesen izgathassák, mert azért ülünk itt, hogyha bármelyik oldalon ülünk is itt a Házban, őszinte véleményt mondjunk akkor, amikor az ország házában felszólalunk. (Ugy van! főbb felől.) Ne higyje senki, hogy a magyar földmunkásság, a magyar mezőgazdasági munkásság nincs még rubrikába bevezetve. Lelkileg már meg van mételyezve, (Vanczák János: Ugy van! Igaza van!) nekem, mint a polgári társadalomnak, mint a keresztény nemzeti front harcosának kötelességem felszólalni, nemcsak itt, hanem künn az országban is, hogy ezt a népet felvilágosítsam, a nemzeti ügynek megtartsam, ha elment, visszahozzam; ennek a népnek, ennek a földmivestársadalomnak éreznie kell, hogy a közös faj szeretet tart bennünket össze. Azért hangsúlyoztam itt, hogy formailag szervezetlen, mert ha nem vigyázunk, mélyen t. Képviselőház, és egy alkalmas, feltétlenül megbízható és becsületes ember kiáll majd közibük, ez máról-holnapra a százezreket egy órán belül megszervezi, mert azoknak a lelke már vágyódik valami után, a legtöbben talán azt sem tudják, hogy mi után, de érzik, hogy ebből a mai sivár, nyomorult helyzetükből valakinek ki kell őket emelni. (Gál Mihály: Ugy van!) És aki legelőször fogja a segítőkezet nyújtani feléjük, nem nézik a kéz szinét, nem nézik, hogy ki nyújtja azt feléjük, mohón fognak az első kéz után kapni, amely őket a kátyúból, mai sivár, szomorú, sokszor kétségbeejtő helyzetükből kiemeli. Ezért kell nekünk a legelsőknek lennünk a polgári társadalom frontján, nekünk kell elsőknek lennünk, akik odaállunk a mai keresztény, magyar munkástestvéreink mellé s keblünkre Öleljük. A.z igen t. népjóléti t minister ur jó példával jár elő. (Propper Sándor: Már lemaradtak, lekéstek!) Meg kell ezt szívlelni. Mélyen t. képviselőtársam azt szeretném, hogy evvel ne késsünk le. Félek, hogy lekéstünk. (EUenmondások a jobboldalon.) Egyrészről talán lekéstünk, egyrészét talán már elszalasztottuk. Ez a várakozási álláspont, ez a huzavona nagyon rossz tanácsadó. Van egy jó magyar közmondás: a 43*