Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-179

270 Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1928 június 2-án, szombaton. az a .iáradékmegállapitó bizottság .Szemfényvesztés azt mondani, hogy a iáradékmegállapitó bizottság lesz az, amely meg fogna állapitani, hogy a munkás mit kap, s hogy ez a lényeg. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ki késziti elő és intézi el az aktákat. A gyakorlatban az történik majd, hogy amikor a munkás megrokkan, bemegy a pénztárhoz és ott a szükséges iratokat beterjeszti, kérve, hogy rokkantságát állapítsák meg, akkor ez a kérvény keresztül megy a hivatalok labirintusain és mire odakerül a iáradékmegállapitó bizottsághoz, már tulajdonképen el is van intézve a kérvény sorsa. Ilyen kérvény ezerszámra lesz, eleinte rokkantság megállapítási kérvény csak néhány lesz, aggkori-járadékra vonatkozó kérvény több, — ezek később csökkenni fognak, majd erre is rátérek — tény azonban, hogyha ezek a iáradékmegállapitó bizottságok minden héten is tartanak ülést, akkor is ezerszámra kell elintézniük ezeket az aktákat, úgyhogy itt azután az fog történni, hogy az előadó sorban felolvassa a neveket, hogy X. Y. kap ennyit, Y. X. kap annyit, és erre azután rá mondják az áment Ha talán egyik vagy másik ilyen járadékos egészen kirivó esetében történni is fog valami, az csak olyan lesz, hogy száz vagy akár ezer eset közül egy, ha elég ügyes, fog magának egy iáradékmegállapitó bizottsági tagot, aki azután ott a bizottságban protezsálni fogja vagy az ügyét külön fogja elbírálni. Egyébként azonban nem a járadékmegállapito bizottság, hanem maga az egész bürokratikus szervezet és annak szelleme az, amelytől függ azután az, hogy a járadékra és segélyre szoruló munkás ügye mikép intéztetik el. Épen ezt nem akarják, épen ez az, amitől elütik az érdekelteket, hogy saját pénzükön olyan tisztviselőket alkalmazzanak, amelyeneket akarnak. (Egy hang a jobboldalon: Honnan tudja ezt olyan jól? — Bródy Ernő: Mi ennek a magyarázata?) A magyarázatra is rá fogok térni. Azt hallottuk, hogy a munkásbiztositópénztárban mind kiváló és munkásbarát tisztviselőket helyeztek el az utóbbi időben és hogy azok az urak, akik a munkásbiztositó-pénztár sorsát intézik, mind nagyon kiváló emberek, akiknek egyéb céljuk, óhajtásuk, egyéb vágyuk és kívánságuk nincs, minthogy az oda forduló munkás ügyét szeretettel intézzék. Amikor ért az önkormányzatot követelem, az ilyen egyéni tulajdonságokat nem vehetem figyelembe. ISTagyon tág fogalom az, hogy ki a jó ember és ki a rossz ember, ki az okos ember, ki a buta ember; a legtöbb esetben mindenki önmagát okosnak tartja, ami természetes, és a barátainkat mindenesetre többre becsüljük, mint az ellenségünket. Ezek a szempontok tehát itt közre nem játszhatnak. Nem lehet anatómiai vizsgálat alá vetni azt a tisztviselőt, aki a munkásbiztositópénztárban el lesz helyezve és ennek az anatómiai vizsgálatnak alapján nem lehet megállapítani azt, hogy az illető jó munkásbiztositási tisztviselő és munkásbarát lesz-e vagy sem, hanem egészen más szempontokat kell figyelembe venni ennek az ügynek elbírálásánál. Azt kell figyelembe venni, ami az ember természetében rejlik, hogy a tisztviselő mindig azt respektálja, akivel szemben függőviszonyban van. Ha az a tisztviselő tudja, hogy neki nem parancsol sem munkás, sem munkaadó, ha tudja, hogy az ő sorsa nem függ attól, hogy a munkásoknak vagy az érdekelt munkaadóknak mi a véleményük róla, akkor természetesen nem is fog azzal törődni, csak eggyel fog törődni, azzal, hogy oda fog mindig kacsintani, hogy ki van a kormány rudjánál, akitől függ I az ő sorsa, előmenetele és lehet a legjobb indulattal az ügy iránt, akkor is azt fogja elsősorban tekinteni, hogy mit akar a kormány vagy mit akarnak azok, akiktől az ő előmenetele függ. Ez olyan természetes emberi vonás, hogy én ezt rossz néven nem is tudom venni. Ezért tehát a törvényt akként kell megalkotni, hogy akik ennek az intézménynek terheit viselik, azok ott jogokkal is ruháztassanak fel. Teljesen tarthatatlan, igazságtalan és megengedhetetlen az, hogy azoknak, akik ezt az intézményt a maguk befizetéseivel és mondhatnám, nagyon súlyos áldozataival fentartják, akik milliókat és milliókat hoznak össze, a szegény munkások béréből: azoknak ne legyen ott egyetlen szavuk sem. (Bródy Ernő: Ugy van!) Nem fordulok a keresztény párthoz ebben a tekintetben, mert ugy látom, hogy ők teljesen leszögezték magukat az autonómia ellenségei mellé, én a népjóléti minister ur több nyilatkozatából arról győződtem meg, hogy ő ebben teljesen hajthatatlan; amikor arról van szó, hogy autonómiát kell biztosítani, akkor egészen egyszerűen azt mondja, hogy: »itt világnézeti különbségek vannak köztünk, ezek áthidalhatatlanok«, ennek következtében tehát ez az ügy el van intézve. (Láng János: Most halljuk, hogy mit kapnak a munkások a rokkant-intézettől! Három-négy pengőt havonta!) Majd arról is lesz szó. Mármost t. Képviselőház, ha azt nézzük, hogy milyen hiányosságot jelent az a körülmény, hogy az intézetnek nincs autonómiája, kutatnunk kell más hibákat és bajokat is. Ennél az intézetnél megállapíthattuk azt, hogy minden világnézeti különbség, minden pártkülönbség nélkül helyezkedhetünk arra a közös plattformra a népjóléti minister úrral szemben, hogy autonómiát kell biztosítani ennek az intézménynek és ebből az intézményből épen ennek kapcsán tudjuk távoltartani az ellentéteket. Nem kell hozzá szocialistának lenni. ÍBródy Ernő: Ugy van! Teljesen igaza van!) Meg vagyok győződve arról, hogy egyetlenegy egységespárti képviselőt sem fognak azért megbuktatni, mert a munkások intézeteiben vagy a rokkantbiztositási intézetben az önkormányzat mellett tört lándzsát. De ha a külföldi munkásbiztositási intézményeket nézzük, ott is azt fogjuk találni és tapasztalni, hogy a munkásokat nemcsak, hogy távol nem tartották ezektől az intézményektől, hanem ellenkezőleg odacsalogatták, odahívták, odaültették, mert ennek — miként Tisza István mondta — van bizonyos nevelő hatása is. Ez áll az egyénre, a pártra, áll az osztályokra egyaránt, hogy abban, akit valamilyen felelősségteljes helyre állítanak, ott, azon a helyen a felelősségérzet , kifejlődik. (Bródy Ernő: De nemcsak munkásokat, hanem munkaadókat is állitsanak oda!) Természetesen! Mindenkit! Akit valamivel megbíznak, az rögtön érzi a felelősséget. Ha kimegyünk az utcára, ahol 10 utcaseprő sepri az utcát, mihelyt az egyiket megbízzák azzal, hogy ügyeljen arra, hogy ez a munka rendesen intéztessék el, az illető emberben, akiben eddig abszolúte semmi felelősségérzet nem volt, abban a pillanatban felébred a felelősség tudata és ennek megfelelően jár el. Miért kell a felelősségnek tudatát és érzetét szunnyadni engedni a munkásokban? Miért kell a felelősséget tisztán és kizáróan a kormányra háritani? Miért ne lehetne ebben az intézményben a felelősséget a munkaadókra és munkásokra háritani? Mi a magunk részéről ez alól a felelősség alól bizonyára nem fogunk kitérni. Hogy a kötelező és a fakultativ rendszerről