Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

256 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1928 június 1-én, pénteken. biztosítva és anélkül, hogy megmondaná, hogy az állam befolyása milyen szűk keretekre szorítkozik a külföldi intézményeknél. Mindenki, aki külföldön szociálpolitikai kérdésekkel nemcsak pillanatnyilag foglalkozott, aki nemcsak egy ad^ hoc törvényhozással nyúlt hozzá ehhez a kérdéshez, hanem a kérdésnek tudományos oldalát is megnézte, vagy a kérdés gyakorlati problémáival is foglalkozott, láthatja és tudhatja, hogy önkormányzat nélkül szociálpolitikát, önkormányzat nélkül munkásbiztositást A külföldi szakemberek mindegyike megállapítja azt, hogy az államhatalom egymagában sohasem birkózhatott volna meg azokkal a feladatokkal, amelyekkél megbirkózott akkor, amikor a munkások és munkaadók érdekképviseletét ebbe az intézménybe bevonta. Látjuk, hogy amikor már tiz éve tekintünk vissza az önkormányzat nélküli munkásbiztositásra, mindig ridegebb és ridegebb elzárkózás van a munkások és munkaadók között az intézménnyel szemben és mig az önkormányzattól való megfosztás első idejében csak a munkások idegenkedtek az intézménytől és voltak munkaadók, akik — elég botorull és elég könnyelműen — az államosítás mellett törtek lándzsát, addig ma már ezek a hangok teljesen elnémulták. Ma már a magyar közvéleményben senki — már tudniillik az érdekeltek közül — ennek az intézménynek államosítása mellett nem szól, mindenki reklamálja, mindenki kivánja az önkormányzatot, de kivánja azt is, (Zaj.) hogy az intézmény és a törvényhozás ne álljon meg ott, ahol megáll ennek a törvényjavaslatnak kapcsán, hanem azt egészitse ki — aminthogy feltétlenül ki kell egésziteni — a munkahiány esetére való biztositássál. Ezt annál is inkább ki kell egésziteni, mert ebben a tekintetben bírjuk a népjóléti minister ur igéretét, — bár egyizben ezt tagadásba bette, illetőleg megváltoztatta igéretét — hogy a rokkantbiztositással kapcsolatosan a szociális biztositásnak egy további ága is be fog következni és ez a további ága a munkahiány esetére való kötelező biztositás bevezetése lesz. El kell, hogy jussunk mi is oda és pedig rövid időn belül, hogy a szociális biztositást az egész vonalon kiterjesszük a szociális biztositásnak mindazokra az ágaira, amely ágakra nálunk fejlettebb országokban már ki van terjesztve és ledöntsük azokat a választófalakat, amelyek ebben a tekintetben köztünk és a külföldi kulturállamok között vannak. Mert hiszen nagyon nagy örömmell látom, hogy azok a nagy ellenvetések, amelyek megvoltak ezzel a javaslattal szemben, vagy megvoltak még egy évtizeddel ezelőtt is a szociális biztositás kiépitésével szemben, most már lassan-lassan kezdenek lelohadni és kezdenek elmúlni. Most már mindenki látja, még azok is látják, akik — mondom — a múltban ellenségei voltak a szociáüis biztositásnak, hogy azok az összegek, azok a járulékok, amelyeket mint a munkásbiztositás vagy a szociális biztositás terheit be kéli fizetnie, nem elveszett összegek, ezek az összegek visszatérülnek, yisszakeringenék, visszatérnek, a gazdasági élet vérkeringésébe és egy egészséges, erősebb, ellenállóbb nemzedéket tudnak nevelni. A törvényjavaslat sok intézkedésével nem érték egyet, minthogy azonban mégis a szociálpolitika egy lépését látom ebben a javaslatban is, abban a reményben, — amely reményem talán nem lesz hiu — hogy a részletes tárgyalás alkalmával a legkiáltóbb igazságtalanságokat és ennek a törvényjavaslatnak hiányait lehetséges lesz pótolni és javítani, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Herczegh Béla! Herczegh Béla T. Képviselőház! Azokkal & kérdésekkel, vagy legalább azoknak a kérdéseknek egy részével, amelyekkel Györki Imre képviselőtársam oly nagy részletességgel foglalkozott, rövid felszólalásom során magam is foglalkozni óhajtok és felszólalásom során leszek bátor röviden megjegyzéseire egy-két szóval válaszolni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ezt a törvényjavaslatot két szempontból is igen nagy jelentőségűnek tartom. Nagy jelentőségűnek tartom elsősorban természetesen mint szociális reformot, amely a nélkülözést, a nyomort kivánja megelőzni, enyhíteni, amely együttérzőbbé akarja tenni a magyar társadalmat és ezáltal is meg akarja erősíteni a magyar nemzeti életet. De nagyfontosságunak tartom ezt a javaslatot más okból is. Indokolásának tudományos felépitésével a szóban levő kérdések oly hatalmas anyagát hozta össze ez a javaslat, ennek a javaslatnak indokolása, hogy mint tudományos eláborátuim is elsőrendű jelentőségű és bizonyára a külföldön is megkapja a maga méltó elismerését. (Ugy van! ügy van! a jobboldalon.) így ez a javaslat mint szociálpolitikai reformmunka is és mint a magyar szociális tudomány elaborátuma is kiváló és nagyfontosságú. A javaslat elsősorban is mint a magyar szolidarizmus időszerű és szükségszerű intézményét méltatja a tervezetben foglalt biztositást. Azt tartja, hogy a magyar szolidarizmusra soha nagyobb szükség nem volt, mint most, amidőn társadalmi és gazdasági életünk is súlyos nyomás alatt sorvad. Ez valóban igy is van. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Soha a magyar szolidaritásra nagyobb szűkség nem volt, mint most és meggyőződésem szerint ez a javaslat valóban szolgálja és előmozdíthatja ezt a szolidaritást. Mindenkinek meg kell értenie és mindenkivel meg kell értetnie, akinek erre alkalma van, ennek a javaslatnak végső és legfőbb célját, amelyet a javaslat a legegyszerűbben és mégis a legkifejezőbben akként fejez ki, hogy ennek a javaslatnak célja a közösség legteljesebb erkölcsi, testi és anyagi kifejlődése. Ez minden szociálpolitika végső és legfőbb célja, mert hiszen ez jelenti az emberi közösség minden egyes tagjának emberi szinvonalra való emelését, de véleményem szerint ez a nemzeti politika szükségessége is. Épen a javaslatban hangoztatott szolidaritás szempontjából, amely a nemzeti eszme kiszélesítésével annak elmélyítését is szükségessé teszi. A nemzeti állameszmének és a szociálpolitikai feladatok összehangolása eredményezheti a nemzeti társadalom szolidaritását. Azt, amit e javaslat elérni óhajt. Nagyobb, gazdagabb és szerencsésebb nemzetek a maguk szociálpolitikai céljaikat hamarább juttathatták megvalósításra, mint mi, akik hosszú időn keresztül közjogi harcokkal őrlődtünk, akik hosszú időn keresztül kénytelenek voltunk nemzeti önállóságunkért és függetlenségünkért is keserű harcokat folytatni, és akik gazdasági tekintetben is alárendeltjei voltunk a szétesett monarchia egyetemes közgazdasági érdekeinek. A magyar tragédia keserű valósága az, hogy a nemzeti katasztrófa és Trianon soha el nem képzelt igazságtalansága után irányithatjuk csak belső politikai életünket is saját érdekeink és öncéluságunk szerint és hogy ezeréves országunk megcsonkításának súlyos gazdasági következményeivel