Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

254 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1928 június 1-én, pénteken. sanal, akkor az állam ezen a címen többet vesz be, mint amennyit fordit az iparfelügyeletre, amely azonban ma, ebben az állapotában, az egészségügyi viszonyok szempontjából teljesen tarthatatlan, viszont a javitására nézve semmiféle intézkedés nincs. Megadja ugyan ez a törvényjavaslat, épen ugy, mint ahogyan a múlt évben alkotott törvény is megadja, a lehetőséget arra, hogy azokban az iparokban, amelyeknek egészségügyi viszonyai rosszabbak, mint az átlag, 50%-kal magasabb járulékot szedjenek be annál a járuléknál, mint amenynyit a többinél szednek, miután azonban ez a lehetőség már 1918 január l-e óta fennállott a 4790/1916-o-s rendelkezés folytán és mégis semmiféle ilyen intézkedés nem történt, a gyakorlati életben ilyen intézkedést nem honosítottak meg, ennek bevezetésére senki sem gondolt, ezért azt hiszem, hogy hiába iktatják ezt most újból törvénybe, ez megint csak azt fogja jelenteni, hogy ennek bevezetésére most sem fog semmi sem töirténni. De amikor erről a kérdésről beszélünk s amikor ez a kérdés szorosan öszef ügg a díjtartalékok elhelyezésével, akkor meg kell felelnem arra is, amit Ernszt Sándor t. képviselőtársam mondott; nevezetesen Kéthly Anna t. képviselőtársam tegnap a díjtartalékok elhelyezésére vonatkozó kérdést kifogás tárgyává tette és ezzel kapcsolatban Ernszt Sándor t. képviselőtársam (hibáztatta azt, hogy néni mondotta meg Kéthly Anna, miképen kívánja a kérdést megoldani. Aki a kérdéssel foglalkozott, aki ismeri azt a tapasztalatot, amelyet sajnálatosan szereztünk a biztosító intézetek díjtartalékát illetően, az. előtt nyilvánvaló, hogy mit gondolt Kéthly Anna t. képviselőtársam a kérdés megoldásául. Gondolta azt, hogy lehetőleg csökkentessék a díjtartalékoknak állampapírokba, pupilláris biztosítékoknak nevezett papírokba való elhelyezése és ellenkezően, még inkább az ingatlanokba való helyezésére fektessék a fősúlyt, mert megtanított bennünket a mai kor, arra, hogy egyedül az ingatlanok átmentése történt meg a háborús viszonyok és az. elértéktelenedem folyamat közepette, ellenben sem az álampapir okról, sem az úgynevezett pupilláris papírokról nem történt gondoskodás, s ennek tudható be az a 2 pengő 80 filléres járadék, amelyet a magánbiztoísitó intézetek ma az egyes járadékosoknak adnak. Szeretném azonban, épen azért, mert Okultunk a háború és az inflációs idők tanulságai nyomán, na a minister ur valahogyan gondoskodnék arról, hogy el ne következzék ezekre a járadékokra vonatkozólag is az az idő, amelyre nézve célzást hallottunk itt a pénzügyminister ur nyilatkozatában akkor, amikor a »koronakorona« álláspontjára helyezkedett. A »koronakorona« álláspontjával tessék szakitanl, és tessék valahogyan az aranypengő értékét bevezetni ugy a járulék kivetésénél, mint pedig majd a járadék folyóisitásánál is. Ha meg akarjuk alapozni pénzügyileg ezt a kérdést, akkor ennek egyedüli lehetősége a legutóbbi évek tapasztalatai alapján az, ha az aranypengőértékben való számítást kimondjuk a törvényben és ezt a járulék és járadék fizetésénél is bevezetjük, mert csak ezzel tudjuk ennek az intézménynek stabilitását valahogy biztosítani. Kifogásolom a megelőzésre vonatkozó intézkedésnél az összeg nagyságát is, mert, mint mondottam, az az összeg, amelyet felvettek, nem lesz elegendő arra, hogy a tüdővész leküzdésére kellő összeget áldozzon ez az intézmény; nem lesz elég arra, hogy az alkoholizmus pusztitó hatását megfékezze, valamint a venereás betegségeknek útját állja, Jholott külföldön ezeknek a betegségeknek megelőzésére is meglehetősen nagy gondot fordítottak és ezáltal is az emberek életkorát valahogyan fel tudták javitani. Felhívom azonban az igen t. minister ur figyelmét arra is, amire felhivtam figyelmét már akkor, amikor a betegségi és baleseti kötelező biztositásról szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk s amikor a baleseti biztosításra vonatkozó gondoskodásról szóltam, hogy tudniillik jobb a balesetet megelőzni, mint azt megtörténte után kártalanítani és a megelőzésre kellene nagyobb gondot fordítani, mint magára a kártalanításra; ha pedig a kártalanítás esete bekövetkezett, akkor gondot kellene viselni arról, — és ez az intézmény lenne hivatva arra, hogy erről gondoskodjék, — hogy a balesetet szenvedettek és a megrokkantak, akik nem kapnak annyi járadékot, hogy ebből magukat el tudják tartani, vagy különösen, ha hozzátartozóik vannak, azokat is el tudják tartani, átképeztessenek, valamint a munkába visszavezettessenek, gondoskodás történik, valahogyan gondoskodás történjék a munkába való visszavezetésére is, mert a munkába való visszavezetéssel tudjuk lehetővé tenni, hogy a szerencsétlen, nyomorult ember számára, akit sorsa úgyis megvert azzal, hogy rokkant, baleseti sérült lett, valahogyan elviselhetőbbé tegyük az életet. Azt kellene tenni és olyan módot kell teremteni, amelynek alkalmazása folytán nem szabad éreznie az illető szerncsétlen embernek, hogy terhére van a társadalomnak, terhére van a hozzátartozóknak. Ez pedig csak akkor és csak ugy lehetséges, ha vagy az intézettel kapcsolatosan létesitenek valamilyen alakulatot, vagy pedig magába az intézetbe kapcsolnak bele bizonyos társadalmi alakulatot, és ezeknek a rokkantaknak átképzésére yagy a rokkantak munkaerejének kifejlesztésére és munkában való elhelyezésére történik gondoskodás, hogy igy az ipari sérültek a részükre juttatott járadék mellett még bizonyos kiegészítést kapjanak, amely kiegészítés megélhetésük fentartása végett feltétlenül szükséges. Még néhány szempontot vagyok bátor felhozni. Ezek egyike az a szempont, amely megnyilvánul ebben a törvényjavaslatban és ez az osztályszempont kidomboritása. Nem hallgathatom el azt a felfogásomat, hogy ebben a törvényjavaslatban is — nem tudom, hogy készakarva-e, vagy akaratlanul, de tényleg — erősen érvényesülnek az osztályszempontok, (Propper Sándor: Erősen akarva!) sokkal erősebben, mintsem egy szociális biztosításban érvényesülniük kellene. Pedig ha valahol van helye egyenjogusitásnak, egyenlő elbánásnak, ugy kétségkívül a szociális biztositás terén van ennek helye. Azonban mindamellett, hogy ennek van helye, mégis megkülönböztetnek kétféle kategóriát, különbséget tesznek úgynevezett nxjavadalmazásu alkalmazottak, szellemi munkások és kétkezü munkások között. Ez a megkülönböztetés azután az egész vonalon végigvonul. Az egész vonalon végigvonul abban, hogy a keresetcsökkenés, a . rokkantság beállását milyen keresetcsökkenéstől teszik függővé az ipari munkásságnál. Mig az ipari munkásságnál a rokkantság beállásának megállapításához harmadára kell csökkennie a keresetkepességnek, addig a magánalkalmazotttaknál felére. A magánalkalmazott felesége a magánalkalmazott halála után rögtön kap járadékot, ellenben az iparig munkás felesége csak akkor, ha 65 éves korát eléri. A magán-