Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

244 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1928 június 1-én, pénteken. emelkedett, ha pedig a munkások számát hasonlítjuk össze, ez 12%-kai kevesbedett, mert a gépek annyira haladnak és mindig uj gondolatokkal, uj találmányokkal jönnek. Ha az ember ezt csak egyszerűen teoretikus szempontból nézi, ez nem elégítheti ki a szociálpolitikust és a politikust ebben a teremben és ezen a termen kivül sem, hanem folyton azon kell törnie a fejét, mit kell tennie e jelenséggel fezemben, mert ez olyan jelenség, amellyel feltétlenül kell foglalkoznunk, mert különben konzekvenciái később mindig rettenetesebben fognak mutatkozni. Ha a világgazdaságot, Franciaországot vagy Angliát nézzük, vagy akár a szomszédos államokat, Csehországot és Romániát, mindenütt azt kell látnunk, hogy a helyzet semmivel sem különb. Egy dolgot láthatunk: hogy most már valamennyien az internacionális gazdaság felé megyünk. Valamikor volt városi gazdálkodás, azután nemzeti gazdálkodás, most pedig azt látjuk, hogy mindezeknek alkonya következik és mindinkább internacionális gazdálkodásra rendezkedünk be. Gyárüzemeinkre a külföld s a tengerentúli világrészek is óriási befolyással vannak. Különösen pénzügyi köreinek állandóan nagyobb és nagyobb összeköttetéseket keresnek Európa legelső piacaival, de még az óceánon túllevő pénzpiacokkal is. Természetes, hogy ezzel szemben nagyon kell vigyázni a producensnek a tőkével stb. szemben való viszonyára: hogyan jelentkezik ez és nemzeti szempontból hogyan nézzük az egész produkciót. Tudjuk valamennyien, — s ezt szociáldemokrata részről sem fogják tagadni, a tőkéről és a magyar tőkéről tegnap is és ismételten szó volt — hogy a tőke a jelenlegi kapitalista produkcióban és a jelenlegi kulturfok mellett abszolúte nem elimjnálhato. Akárhogyan gondolkozzunk is a tőkéről, akármennyire óvatosak vagyunk is és vigyázunk arra, hogy a tőkének nagyobb befolyása ne legyen, hogy kártékony befolyást ne gyakoroljon a nemzetre, azt be kell látnunk, hogy eliminálni nem tudjuk. Semmiből semmit sem tudunk produkálni, különösen olyan viszonyok közt nem, mint amilyenek ma vannak. A popularizáció sürgőssége mellett és amellett a kultúra mellett, amelyben élünk, teljes lehetetlenség, hogy ezt a tekintetet figyelmen kivül hagyjuk. Egyet azonban mint nagy konzekvenciát látunk. Azt látjuk, hogy a régi múlt sok tekintetben eltemettetett és visszahozni nem akarja senki s nem is való visszahozni. Politikai szempontokból is azt látjuk, hogy vannak politikai formák, amelyek többé vissza nem hozhatók és amelyek, ha van is néha egy-egy argumentum, amelyek felett az emberek és a nemzetek gondolkodóba esnek, mégis visszahozhatatlanok. Látjuk, hogy a politikai szabadság megy a maga utján feltartózhatatlanul előre és pedig aszerint, amint a kultúra halad és növekedik a népek között. Ép ugy látjuk gazdasági szempontból is, hogy a politikai haladás maga után vonja a gazdasági haladást is és azok a rétegek, azok az osztályok, azok az individuumok, amelyek azelőtt óriási jelentőséggel birtak. most már nem birnak és nem is fognak birni azzal a jelentőséggel. Maga a parlamentáris rendszer, maga a kultúra és a nemzetek útja feltétlenül magával hozza azt, hogy a nemzetek gazdaságilag is haladnak, hogy az egyes osztályok haladnak és fognak haladni és kár is volna bárkinek ennek útjába állani, mert biztosan elgázoltatnék és semmit sem érne el ezzel. Látjuk, hogy mindenki kénytelen alkalmazkodni ehhez a fejlődési menethez és ha valaki magát emancipálni és kivonni akarná ezeknek hatása alól, valóban sokra nem menne, legfeljebb önmagának okozna kárt és semmiképen nem tudna megállani. Mi szociális államot akarunk és a szociális államnak összes konzekvenciáit le akarjuk vonni. Mi feltétlenül akarjuk, hogy állandóan és folytonosan emelkedjék minden réteg, különösen a legszegényebb réteg s a legszegényebb rétegekben a legkisebbre is gondolni kell. Nem élünk illúziókban és nem gondoljuk azt, hogy egykönynyen és gyorsan ezt meg lehet tenni; nem élünk illúzióban abban a tekintetben, hogy forradalmakkal többet ihasználnánk, mert a forradalmak anyagilag is csak kárt okoznak, rombolnak és visszavetik a társadalmad, lehetetlen következményekkel járnak és hosszú ideig kell azokat megsinyleni. De meg kell mindent tenni és az államférfiak bölcsessége kivántatik meg ahhoz, hogy a tempót megtartsák, haladjanak folyton a tempót megtartva bölcsességgel, de állandó haladással. Ezt kivánjuk mi vezetőinktől. A javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Ernszt Sándor t. képviselőtársam kétségkívül értékes és érdekes felszólalásának utolsó részében arról tett említést, hogy azok, akik a politikai haladásnak és a gazdasági haladásnak útjában állanak, feltétlenül elgázolásnak lesznek kitéve és ezért a maga részéről is a politikai és gazdasági haladás mellett tört lándzsát. Kétségtelen, hogy amit ebben a megállapításban mondott, azt teljes egészében én is aláírom és mindenkinek alá kell irnia, aki a világ politikai és gazdasági fejlődését tisztán, éles szemmel nézi. Csak épen az a különbség Ernszt Sándor t. képviselőtársam között és közöttem, hogy mig ő megállapítja, hogy a politikai és gazdasági fejlődés felé visz a haladás útja, addig nekünk sajnálattal kell megállapitanunk, hogy a magyar kormánykörök és a mögötte ülő többségi párt ezt az alapvető tételt még ma sem tudja felismerni és sem a politikai, sem a gazdasági téren a haladás útjára nem fog és nem akar rátérni, ami pedig Ernszt Sándor t. képviselőtársam szerint is teljesen elkerülhetetlen. Nem kell egyébre utalnom, mint arra, hogy akár az általános politikai fejlődés kérdésében, amely a választójog körül csúcsosodik ki, akár a törvényhatósági és községi választójog körüli akció kérdésében, amely a legutóbbi időben lefolyt, vagy pedig a törvényhatóságok újjáalakítása körül talán le fog folyni az őszi ülésszakban, mindkét vonatkozásban nem azt kell látnunk és tapasztalnunk, hogy ebben az országban politikailag haladás következnék be, hanem ellenkezőleg visszafejlesztik még azokat az intézkedéseket és jogokat is, amelyek a múltban már az állampolgárok tekintélyes részét megillették. Ugyanez a helyes megállapítás a gazdasági fejlődés kérdésében. Mi nem vagyunk annyira vakok, hogy ne látnók meg ugyanazt, amit megállapított Ernszt Sándor t. képviselőtársam, hogy a mai gazdasági élet bizonyos tekintetében nemcsak Magyarországra zsugorodik össze és nemcsak Magyarországnak egyik jelensége, hanem ez világjelenség, és mint világjelenségnél ugyanazokkal a lényekkel kell számolni a világ bármely táján, a gazdasági krízisnek ugyanazokkal a jelenségeivel, amelyekkel nálunk is találkozunk. A különbség csupán abban van,