Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

234 Az országgyűlés képviselőházának 177. azonos életkorig produktív munkát végezni. Azt vetik ellene, hogy a nők átlagos életkora hoszszabb. mint a férfiaké. Én elfogadom ezt az igazságot, amelyet bőséges statisztikai adatokkal alátámasztanak, csakhogy kibővítem azzal, hogy ezt az arányt főleg a háztartásban élő nők javítják, mig azok a nők, akik irodákban, műhelyekben, gyárakban és háztartási alkalmazottakként dolgoznak, sokkal előbb rokkannak meg, sokkal előbb válnak munkaképtelenekké, mint a kenyérkereső munkánál alkalmazott férfiak. Erre nézve épen a törvényjavaslat indokolása ad néhány klasszikus bizonyítékot, amikor azt mondja, hogy 25.974 női irodai alkalmazott közül csak 441 van 60 éven felüli; 114.086 üzemi női alkalmazott közül 1242 esik a 60 éves életkoron túl és 87.785 háztartási munkásnő közül 1456 a 60 éven felüli. Nem ellenvetés az, ha azt mondják, hogy férjhezmennek, mert már a háború előtt is a nemek közötti arányszám igen kedvezőtlen volt a nők felé. A háhoru emberpu'S'ztitásai ezt az arányszámot még kedvezőtlenebbé tolták el, úgyhogy a férjhezmenési,, a családban maradási valószínűség a háború előttiekhez képest jelentékenyen rosszabbodott. Amikor tehát ezeknek az irodai, gyári és háztartásban kenyérkeresőkként alkalmazott munkásnőknek a létszámát, illetőleg ezek között a 60 éven felülieket nézem, akkor nem vigasztalhatom meg magamat azzal, hogy ezek időközben családban helyezkedtek el. Igenis, inkább azt kell megállapítanom, hogy ezek bizonyos koron túl. legtöbbször már a negyvenedik életévükön túl kenyérkereső munkára nem alkalmaztatnak, tehát családjuknak terhére — nem az önálló háztartásuknak, hanem az őket eltartó családjuknak terhére — esnek, ahol bizony a legsúlyosabb teher ezeknek eltartása. Ezeknek a kis számoknak felsorolása is talán megerősíti azt az amúgy is közismert tényt, amelyet mondottam, (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) hogy a nő 60 éves életkoron túl már nem jelent, mert nem jelenthet munkaerőt. Bizonyítékul szolgál azonban még egyébre is, — a matematikusok felé szolgál bizonyítékul — arra, hogy a biztosítás matematikai alapjának megrenditése nélkül is le lehet szállítani a női korhatárt minden olyan vonatkozásban, ahol eddig 65 év volt kontemplálva, 60 évre. Én nem vagyok matematikus, de annyi fogalmam mégis van a valószinüségi számításoknál használt biztonsági együtthatók szerepéről, hogy megállapíthatom azt, hogyha a javaslat ezeknek a számoknak nyomán, ezek mellett az elenyésző és törpe percentuációk mellett sem birná ki ezt az Öt évi korhatárleszállitást, akkor matematikai felépítése hibás, biztonsága nem kielégítő és ilyen matematikai alapra nem lehet fektetni egy nagy népbiztositás jövendőjét. Én ugyan a problémát még ennél is mélyebben látom, mert a 65 esztendős korhatárt a férfi számára is sokallom, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) részben azoknak a szempontoknak folytán, amelyeket beszédem bevezető részében a magyar ipar munkáspolitikájáról elmondtam volt. Hiszen az elmúlt napokban kaphattunk épen szomorú adatokat a salgótarjáni bérviszonyokról, hol 60—70—80 pengős havi keresetből (Mozgás a szélsőbaloldalon.) tartanak el hat—nyolc—tizgyermekes családot. Hogy hogyan, az elképzelhetetlen még a mi számunkra is, akik pedig velük együtt élünk. Részben sokallom a férfiak számára a 65 esztendős korhatárt azért is, mert a külföldi biztositások legtöbbje is a 60 éves korhatárral ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. operál. Már ez is olyan évszám, amely az átlagos európai életkornak jóval felette van, azt mondhatnám, hogy népegészségügyi ideális életkor, a 65 éves korhatár pedig kissé talán elnagyolva, de egész egyszerűen az öregségi biztositási . esemény lehetetlenné válását jelenti. A biztosított családtagjaira vonatkozó észrevételeim között legelső helyen áll az a szempont, amelynek már más helyen is kifejezést adtam, hogy tudniillik a biztosított halála a nagy megrázkódtatáson kivül nem jelenthet anyagi hátrányt is a visszamaradt család számára, ennélfogva a családtagok járadéka egy összegben nem lehet többel kisebb a biztosított járadékánál, mint a mennyivel a család költségei a családfő halálával természetszerűen csökkennek. A külföldi törvények, bár indirekte, de szolgálják ezt a szempontot oly módon, hogy a feleségnek és a gyermekeknek együttes járadékát nem limitálják a biztosított járadékának száz százalékában, hanem a gyermekek számához képest korlátlanul, a száz százalék fölé is emelkedhetik a családtagok járadéka. A családtagok biztosítása, a nekik juttatott mindennemű szolgáltatás voltakepen maga a családvédelem, az az eszme tehát, amelynek szolgálatában épen a minap zajlott le itt Budapesten egy kevés pozitív eredménnyel záruló kongresszus, de amit én magam is a legfontosabb közületi feladatok egyikének érzek és tekintek, nem azért, mert konzerválni kívánom^ a magántulajdon által kitermelt és az egyház által szentesitett jelenlegi családi formát, hanem azért, mert a családvédelem mögött ott látom a mindennél fontosabb embervédelmet. Én nem ütközöm meg azon sem, sőt a jelen helyzetnek atmoszférájából egyenesen folyónak tartom azt, hogy a hitvestárs részére történő gondoskodás mindenképen csak a törvényes feleség számára van redukálva. Ugyanennek a szellemnek kifejezését látom abban az intézkedésben is, hogy a börtönben lévők és az öngyilkosok családtagjai járadékban nem részesülnek. (Propper Sándor: Még a magánbiztosítás is elismeri az öngyilkos biztosításának érvényét három év után! — Györki Imre: Ez is egy uj rendszer, hogy ne legyenek öngyilkosok! — Bródy Ernő: Rendeletbe be kell venni! — Rothenstein Mór: Azóta mindenkinek kedve van az élethez! — Derültség a baloldalon.) Különösen az öngyilkos paragrafusra nézve c&ak egyetlen megjegyzést tehetek, hogy igen könnyen meg lehet az, hogy valamely járadékos épen a járadékának aíaesonysága által előidézett nyomora miatt lesz öngyilkos, de az elképzelhetetlen, hogy valaki azok miatt az alacsony járadékok miatt, amelyek halála után családtagjait megilletik, legyen öngyilkos, hogy valaki arra spekuláljon, hogy ezeket^ az egészen minimális járadékokat a maga halálával, a maga öngyilkosságával szerezze meg családjának. Ez részben, de igen csekély mértékben indokolt a magánbiztosító társaságok nagy összegű biztosításainál, ahol az ilyen spekulációt akarják kizárni az öngyilkossági paragrafussal, de ujabb időben még a magánbiztosító társaságok is már enyhülést mutatnak ezen a téren és bizonyos, egészen rövidre szorított karenc-idő után még öngyilkosság esetére is biztosítják a biztosított családtagjai részére a biztosított összeget. De újból azt kell mondanom; ha úgyis volna, hogy valaki ezek miatt a rettentően alacsony járadékok miatt eldobja magától az életét, ha már ő maga nem tudja a maga életét tovább tengetni, akkor