Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-164
Az országgyűlés képviselőházának 164, ülése 1928 május 3-án, csütörtökön. 57 rendelkezésére bocsát, közegészségügyi szempontból nem megfelelő, abban az. esetben nekem nemcsak jogom, hanem kötelességem megvizsgáltatni a vizet; mivel igy közegészségügyi rendészeti kérdéssé változik át maga a probléma, jogom van természetesen a kérdésbe belenyúlni. A magánjogi vonatkozásokat nem tudom figyelembe venni, ellenben ha tényleg károsnak bizonyulna a viz az egészségre, akkor jogom van a vízműveket lezáratni. De mivel ezzel nem segítenék a bajon, hanem csinálnék e helyett nagyobb bajt, hogy tudniillik a viztelenség réme fenyegetné a várost, tehát kellene tárgyalni a társulattal abban az irányban, hogy szukcesszive szűrők, deritők alkalmazásával nem lehetne-e a vizet élvezhetővé tenni? Ha nem, akkor egészen uj és teljesen más rétegre számított és bazirozott kutgalériát kellene velük fúratni. Ha konkrét panasz érkezik hozzám, nagyon szívesen foglalkozom vele. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozát befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. Kérdem, méltóztatnak-e a rovatot elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a rovatot elfogadja. Következik a 6. rovat. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): 6. rovat. Orvosok továbbképzése 60.000 P. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, a népjóléti tárca költségvetésének tételei között talán egyetlen tétel sincs, amely százalékosan olyan hatalmasan emelkedett volna, mint épen az orvosi továbbképzésre fordított összeg. A múlt esztendei 20.000 pengő felemeltetett 60.000 pengőre, tehát igen csinos az emelkedés: 200%. Mindenesetre örömmel látom, hogy annak a jajkiáltásnak, amely nemrégen az orvosi továbbképzés dotálása érdekében, ha jól emlékszem, Gross Emil professzor ur egy kis füzetéből harsant a kormány felé, volt valami hatása a népjóléti minister úrra, illetőleg a pénzügyminister úrra, mert — amint mondottam — a tavalyi költségvetési dotábió százalékos arányban igen szépen emeltetett fel. Én azonban azt hiszem, hogy ennél a mértéknél nem szabad megállani, hanem a lehetőséghez képest, a teljesítőképesség legszélsőbb határáig is elmenve, ezt a tételt állandóan javitani és gyarapítani Ikell. Méltóztassék azonban megengedni, hogy rámutassak ennél a tételnél arra is, hogy nézetem szerint nemcsak az az akadálya az orr vasképzés felmutatható sikereinek vagy esetleges sikereinek, hogy kevés az állami hozzájárulás, hanem van ennek máls oka is. Én a legnagyobb okát az orvosképzés hiányainak, sikertelenségéneik abban a megalázó nagy nyomorban látom, amelyben az orvosok nagyrésze ma sinylődik. Nemrégen hallottam — és őszintén szólva nem is akartam elhinni, — hogy például a magánkézen lévő szanatóriumokban és a magánkórházakban az orvosok nem kapnak fizetést. Az osztályvezető főorvosok és a specialisták a magánkórházakban ieren szépen keresnék, azonban az alorvosok és segédorvosok helyzete olyan tűrhetetlen és sok esetben olyan megalázó is, hogy ezen valamiképen okvetlenül javitani kellene. A magánkórházakban és szanatóriumokban a segédorvosokat és alorvosokat illetőleg aféle borravalórendszer alakult k!i, amelyre — orvosokkal vonatkozásban, az orvosi tekintéllyel kapcsolatban — még csak gondolni is hátborzongató, hátha még az ember közelről látja azt a helyzetet, amelyben a magánkórházak és szanatóriumok orvosai tényleg vannak. Nem az az alkalom késztet engem erre a felszólalásra, amelynek az újságok hasábjain keresztül voltunk tanúi ezekben a napokban, hogy láttuk egy fiatal élet elmúlását, egy orvosnő öngyilkosságát, mert — mint mondottam — erről a helyzetről, amelyben magánkórházak orvosai vannak, már régen értesültem', de épen ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy felhivjam az igen t. minister ur figyelmét arra, hogy amennyiben hatásköre és befolyása^ megengedi — és én azt hiszem, hogy az állami omnipotencia mai erőssége és mindenüvé elhatoló hatása mellett lehetséges a befolyás érvényesítése is (Helyeslés,) — méltóztassék mindent elkövetni, hogy ez a helyzet megszűnjék. Mindenesetre hangsúlyozni kívánom erről a helyről is, hogy a legnagyobb mértékben helytelennek Ítélem azt a rendszert, hogy a magánkórházakban és szanatóriumokban az orvosok nem kapnak fizetést. Bizonyos az, hogy^ a helyzet az állami, megyei és egyéb közkórházakban sem valami kielégítő és azt hiszem, hogy a megnyugtató mértéktől nagyon távol áll az orvosok ellátása. Ezen azonban egy kis jóakarattal lehet segíteni. Hiszen a kormány felügyeleti joga s részben közvetlen beavatkozása és rendelkezési joga ezt lehetővé teszi. Még egyszer kérem az igen t. minister urat, hogy befolyásával, rábeszélésével igyekezzék hatni a szanatóriumok és magánkórházak vezetőire. A minister urnák van egy szép módszere, amely nem mondom, hogy mindig bevált, a rábeszélés módszere. Tanuja lehettünk például az elmúlt esztendőkben, hogy a háztulajdonosokkal szemben ez a rábeszélő módszer, a meggyőzni akarás módszere nem vált mindig be. Méltóztassék az igen t. minister urnák ezt a módszert kipróbálni a magánkórházak és szanatóriumok vezetőivel szemben, hátha sikerre vezet. Azt hiszem, együttérez velem a minister ur és az igen t. Ház is, amikor ismételten a legnagyobb mértékben helytelenítem azt a rendszert, hogy az orvosoknak a magánkórházakban és szanatóriumokban nem adnak semmiféle fizetést. A tételt egyébként elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Pintér László! Elnök: Nincs itt, töröljük. Ki a következő szónok? Urbanics Kálmán jegyző: Nincs más feliratkozva. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Ház! A felszólaló t. képviselő ur is hangsúlyozta, hogy nekem tulajdonképen nincs jogom belenyúlni az ilyen magánintézmények dolgaiba, csak egy szempontból: egészségügyi szempontból. Ha tudniillik azt látnám, hogy nem helyesen teljesitik hivatásukat és nem kellő szakértelemmel ellátott személyzetet alkalmaznak, akkor jogom van főfelügyeleti hatáskörömből kifolyólag belenyúlni ezekbe a kérdésekbe. Hogy azonban hogyan dotálják alkalmazottaikat, adnak-e fizetést • és minő fizetést adnak, ehhez nekem hozzászólni jogom nincs. Azt gondolom, hogy a rábeszélés módszere helyett talán inkább sikerre vezetne, ha az illető orvosok maguk próbálnának lépéseket tenni s talán még hatásosabb volna, ha az Orvosok Országos Szövetsége tenné vizsgálat tárgyává ezt a kérdést, és azután próbálná a 9*
