Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

42 'Az országgyűlés képviselőházának Legyen szabad megjegyeznem^ hogy az 1924. évi IV. t.-c. szelleme értelmében az én meggyőződésem szerint, ha már egyszer a lakásügyek valamilyen vonatkozásában, tehát ebben az esetben az üzlethelyiségek terén megtörtént a felszabadítás, nekem ugyancsak az 1924. évi IV. t.-c. megfelelő szakasza értelmében nincs többé meg a felhatalmazásom arra, hogy rendeleti utón nyúljak bele a kérdésbe. (Ugy van! jobbfelől.) Ennek következtében nem tudok mást válaszolni a felhozott nehézségekre, mint azt, hogy várom az érdekeltség részéről azt az adathalmazt, aímely állítólag alkalmas lesz bebizonyitani nekem, illetőleg a kormányzatnak azt, hogy ezek a jelenségek, tehát az -indokolatlan felmondások, de különösen az indokolatlan, sőt uzsoráskodásnak látszó! üzletbéremelések olyan számban fordulnak elő, hogy a számok együttvéve azt mutatják, hogy itt szociálpolitikai, illetőleg gazdaságpolitikai jelenségről, tünetről vagyon szó. Ha tényleg ezt a benyomást nyerem az elém terjesztendő bizonyítékok alapján, akkor kétségkívül fel fogom hívni a kormányzat figyelmét erre a tényre, és mivel nincs más eszköz rendelkezésünkre, kénytelen leszek a Ház elé jönni valalmiilyen párszakaszos törvényjavaslattal, amelyben felhatalmazást kérek az e kérdésbe való belenyúlásra. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Én azonban remélem mégis azt, hogy nem kerül errie sor, mert hiszen végre a háztulajdonosok maguk kell hogy felfigyeljenek egy kicsit ezekre a pan aszóikra. A háztulajdonosok, (akiit épen mostanában igen erős mozgalmat indítottak abban az irányban, hösry külön kamaráiba tömörülhessenek, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) ennek következtében esry olyan jogi és magas etikai színvonalon mozgó egyesülési formát kivannak a maisuk részére, amelynek megadlíatása előfeltételéül kell azonban tekintenem feltétlenül azt, hogy a háztulajdonosok egyetemessége ne tűrjön 'ilyen visszaéléseket vagy — elismerem — a joíare-al való uzsoíráiskodásokat, mint a minők állítólag ezen a téren előfordultak Ami illeti már most a röklkianitügy kérdését, az előaidó ür suives volt előadlmáinyában a saját és a kormány felfogásait is vázolni, amidőn

1 foiangsúlyoizlta azt, ihogy nem tartduk lezártnak a rokanitügy rendezéséi (FelkMIMsoík .jobbfelől: Nem is lehet!) Viszont azoinban legyein szabad nekem uára ráutalnlo'm arra, amit mindenegyes alkalommal voltam 'bátor 'említeni, nevezetesen höísy annákor meglesz a pénzügyi lehetősége aninalk, hóigy aa 50%-ólsok járadékát revízió alá vegyem, rendezzem, vailamíint meglesz a lehetősége annak, hogy a thádiö'zvegyek és hiadliáirvák különösein! vlégkielégitélsének dolgát pénzügyi fedezet hirtokáJban úrira rendeszem: rendeleti utóin kivánioim azt megtenni. S amikor rendeleti uto'm, a kezeimben lévő felhatalmazás alapján nézetünk szerint véglegesen rendeztem az egész hadirokkantügyet, aíkikíöir^kivániom törvlény alakjáblan idehozni a Ház elé, 'hogy miariadandó emléke maradjon a mlagyair t örvény tárlban a hadirokkant-ügy rendezésének és tanulságul szolgáljon a késiő 'ivadekioknaik is kiét irányban!. Az egyik az, hogy a hadirokkant-ügyet rögtöni a iháibolrü befejezése után kell a lelhető legnagyolblb eréllyel rendezni, nem s-ztabad niulaiszitásioklat tenni, a gazdasági életet bele kell kapcsolni, a munkáira alkalmas rokkantakat a gazdisági életben el kell azonnal helyezni. A második tanulság pedig az; hogy a kése ivadék lássa, hölgy nehéz helyzetben, a magántulajdon érintése nélkül, tehát más oírsaágok töryényhozálsának és kormiányai'niak példájától eltérően, mégis 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. vaiaimiképen rendet tudott teremteni a magyar nemzet a hadirokkant-ügyek terén. (Esztergályos János: Közben higyjük, hogy sohasem lesz töibhó hálboríü!) Ami már most a gyermekvédelem kérdését illeti, erre nézve legyen szabad csak azt megemlítenem, hogy ezen a téren nézetem szerint megállás nincs, megnyugvás nem lehet. (Ugy van! jobbfelől.) Nekünk arra kell törekednünk, hogy az állam egyrészt maga olyan intézményeket teremtsen, amelyek alkalmasak a bajok orvoslására, másrészt a társadalomban megnyilvánuló mozgalmakat támogasson, de csak olyan széles mederben hömpölygő mozgalmakat, — ilyen alig van egynéhány — amelyek valóban az egész nemzet életére kiható munkát végeznek, a többire nézve pedig a társadalmi alakulások szabadságának egyébként tiszteletben tartása mellett legjobb volna azt az eljárást követni, amelyet annak idején Herkules követett a kígyóval, t. L, hogy megfojtotta a kígyót bölcsőjében, nem a kígyó bölcsőjében, hanem a saját bölcsőjében. Vannak olyan egyesületek, apró egyesületek^ amelyek foglakoznak mindenféle társadalmi jótékonykodási dologgal, alig tudnak azonban annyit fordítani céljaikra, mint amennyit eladminisztrálnak a befolyó pénzekből. (Ugy van! Ugy van! a joboldalon.) Megvallom, én ezeket figyelem népjóléti ministerségemnek immár hetedik esztendejében és el fog jönni majd az az idő, amikor a aparlament fog lecsapni ezekre a teljesen felesleges és egymást munkájában keresztező, nagyon sokszor megakadályozó és a társadalmát szakadatlanul szipolyozó egyesületekre. (Helyeslés a jobboldalon.) Horváth Mihály igen t. képviselőtársra in Kecskemét vidékének zamatos józanságával és néhány évtized becsületes munkában eltöltött tapasztalataival vetett fel gondolatokat, amelyekre reflektálni kívánok. Mindenekelőtt említette, hogy foglalkozik a népjóléti kormány az ideggyógyitásra szoruló betegek u. n. koloniális elhelyezésének gondolatával. Hát. én szeretnék distingválni, ' mert distinkció nélkül nem tudjuk tisztába tenni a fogalmakat. Van koloniális elhelyezési módszer és van azután családokhoz való kihelyezési módszer. Ez a kettő nem ugyanaz. A koloniális elhelyezési módszer az, amire t. képviselőtársam szives volt kitérni, épen Kecskemét városának nobilis ajánlatával kapcsolatban, a másik a családokhoz való kihelyezési módszer, amikor t. i. rendesen falusi és jó, egészséges vidéken lakó földmivelő családokhoz, kisbirtokos családokhoz egy-egy kihelyezésre alkalmas és ideggyógyitásra rászoruló beteg kihelyeztetik, nagyon mérsékelt dij ellenében, annak a bizonyosságnak tudatában, hogy maga a család olyan szedatus, olyan nyugodt, higgadt és szerető környezetet tud biztosítani, hogy valóban gyógyulást nyer az oda kihelyezett beteg. Erről a másodikról nagyon sokat tárgyaltunk. Állandóan történnek is ilyen kihelyezések, azonban koloniális rendszerű kihelyezésről most a közvetlen jövőben nem tudunk tervezgetni, hacsak fel nem tudjuk venni fonalát annak a régen megszakadt tárgyalásnak és meg nem kapjuk Kecskemét városa részéről ezt az igazán nobilis ajánlatot, amelyet a belügyministerium annak idején kapott. Ebben az esetben tényleg bizonyos államkincstári áldozattal kellene honorálni Kecskemét nemes közönségénél^ ezt az ajánlatát és ott megteremteni a kolóniáját ezeknek az egyébként csendes és a szabadlevegőn gyógyulást könnyebben megtaláló betegeknek. (Esztergályos János: És mi lesz, ha Nagykőrös