Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-171

420 Âz országgyűlés képviselőházának tok érdekében elrendelt, hogy a heti járulékokat egyenlő heti részletekben utalják át a magyar királyi adóhivatalok az érdekelt társulatokhoz, akkor a vizitársulatok szanálva vannak egyszer s mindenkorra anélkül, hogy az államnak ez pénzébe kerülne, mert hiszen az adóhátralékok úgyis az államot illetik. Engem felszólalásomra az a körülmény késztetett, hogy a másik, ministerium, amellyel a vizitársulatok összeköttetésben vannak, állandóan szorgalmazza a munkálatok végrehajtását Engem felszólalásra késztetett az is, hogy ugy érzem, igazságos és méltányos ügyet képviselek. t Eme kívánsággal szemben állhatna az a felfogás, amelyet már hallottam egyes berkekben, hogy a pénzügyminister ur nem teheti ezt ad infinitum, nem adhat mindig hetenként előlegeket, mert hiszen akkor jönnek majd más közületek is, jönnek a városok, jönnek a községek, jönnek nemes intézmények, jótékonycélu egyesületek s ezek is kérnek majd pénzt, hiszen ezeknek sem folynak be idejében tagsági díjaik, vagy adóik. Én szerintem ez a felfogás nem állhat meg. Nem pedig azért, mert mindenki előtt világos, hogy egyedül a vizitársulatok vannak abban a helyzetben, s épen ezért nem hasonlíthatók össze más közülettel, hogy az ország több mint négymillió katasztrális holdnyi termésének biztosítására szolgálnak; egyedül a vizitársulatok termelnek adóalanyt, s — a földadó szempontjából — erősítik meg az adóalanyokat. Ezenkivül a vizitársulatok igen nagy szociális feladatot is végeznek. Bölcsen méltóztatnak tudni, hogy az országban körülbelül 20—24 ezer földmunkás van, akik várva-várják a vizitársulatok erőteljes munkálkodását. Elszorul a szivem csaknem minden vasárnap, amikör saját társulatomnál látom azt a sok száz embert, aki munkáért könyörög, amikor látóim az asszonyokat, akik éhező és sápadt gyermekeiket hozzák elém, midőn négy—hatgyermekes családapák és családanyák munkát kérnek, s a munka megvan, a járulékot megszavazták, a földmivelésügyi minister ur azt jóvá is hagyta, ki is vetették, de a vizitársulatok nem nyúlhatnak ezekhez a pénzekhez. Ott van szemük előtt a pénz, de van egy rendelet, amely megfogja a vizitársulatok kezét és nem engedi, hogy most osszák ki a munkát, amikor olyan nagy a munkanélkülis ég. Én tehát arra kérem az igen t. pénzügyminister urat, méltóztassék a yizitársulatoknak ezt a szomorú anyagi helyzetét köiiszideráció tárgyává tenni. Ha az igen' t. minister ur bővebb adatokra kíváncsi, azt hiszem a vizitársulatok vezetői igen szívesen' jönnének össze egy ankétre és felvilágosítanák az igen t. pénzügyminister urat a mai lehetetlen helyzetről. Szerintem megvan a mód arra, hogy az idézett rendeletet a pénzügyminister ur ismét életbe léptesse, hogy a vizitársulatok anyagi helyzete rendeződjék. Most a társulatok működése teljesen stagnál, ami káros az országra, de a vizitársulatok nem tudnak kilábolni belőle. Volna még egy megoldás, az t. i., hogy ha a vizitársulatokat ismét kölcsönnel látnák el. Ezek a társulatok azonban meglehetősen megterhelték magukat kölcsönnel; a kölcsönök kamatszolgáltatása körülbelül kétszer akkora, mint a békében volt. Ha mi ujabb kölcsönöket veszünk fel. ez nem egyéb, mint rejtett megadóztatása az adózó közönségnek, és annyi, 171. ülése 1928 május 16-án, szerdán. mint a járulék emelése, amihez pedig a pénzügyminister ur sem járulhat hozzá. Én tehát azt remélem, hogy a pénzügymiuister ur mindezeket megszívleli, s mivel bízom a pénzügyi kormányzatban, arra kérem a pénzügyminister urat, méltóztassék lehetőleg sürgősen intézkedni. Ebben a reményben a rovatot változatlanul elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur. óhajt szólni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! A magiam részéről is átérzem annak a kérdésnek fontosságát, amelyet Szabóky igen t. képviselőtársam felvetett. Meg kell azonban jegyeznem, hogy nem valami könnyű kérdéssel állunk széniben. Benünket két cél vezet: az egyik az, hogy ezek a vizitársulatok tényleg működjenek, a másik pedig az, hogy ezáltal munkaalkalmak teremtődjenek. Én a magam részéről hajlandó vagyok ezt a kérdést a legmesszebbmenő megfontolás tárgyává tenni és remélem is, hogy találunk valamilyen megoldást. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. A rovat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 2. rovat. Szabó Zoltán jegyző (olvassa): 2. rovat. Házadó 60,000.000 P. Tamássy József! Tamássy József: T. Képviselőház! Méltóztatnak tudni, hogy a házadó, illetőleg a házadó után kivetett községi és városi pótadók teszik a községeknek, különösen pedig a városok háztartásának évente egyik legnagyobb jövedelmi tételét. Mégis csodálatos módon van az országban egyetlenegy város, amelyet törvény tilt el attól, hogy e^y 21.000 lakosú objektuma után házpótadót élvezhessen. Szinte hihetetlenül hangzik ez a megállapításom. Ez a szerencsétlen kis város, Kispest rendezett tanácsú városa, amelynek határában fekszik az államnak egy telepe, a Wekerle Sándorról elnevezett munkástelep. Ez a csodálatos jelenség egy törvényhozási intézkedésben leli magyarázatát. Annakidején ugyanis, amikor Wekerle Sándor igen nemes, szociális érzelmektől áthatva ezt a munkástelepet létesitette, az ennek létesítéséről szóló 1908 : XXIX. te. 5. §-ban kimondatott, hogy az államnak ez a telepe mindennemű állami, törvényhatósági és községi adótól mentes. Már most méltóztassanak elképzelni, hogy micsoda helyzet állott elő ennek folytán ebben a városban? Kispest városának jelenleg 57.000 lakosa van és ebből 21.000 ember lakik az államnak a telepén, a Wekerle-telepen. Egy óriási objektum tehát, a városnak körülbelül egyharmada épületekben az, amely a Wekerle-s telepet képezi. Ez után a község pótadót nem szedhet, illetőleg az állam a pótadót nem téríti meg. A város viseli természetszerűleg a Wekerle-telepen is az összes közigazgatási, szociális és más községi adminisztrációval kapcsolatos terheket, viszont a Wekerle-telep a pótadóhoz nem járul hozzá. Ez azt eredményezi, hogy a város a Wekerle-telepre ilyenmódon körülbelül évente 400.000 pengőt költ, amiből maximum 200.000 pengő térül meg, mig a másik 200.000 pengőt, amelyet a Wekerle-telepre kell fordítania, csak ugy tudja fedezni, hogy azt a lakosság^ másik 60%-ára kell kivetnie. Ez azt eredményezi, hogy a városban a pótadó ennekfolytán 33%-kai magasabb, mint lenne