Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-171

390 Az országgyűlés képviselőházának fiamnak igy nyilatkozni róla, ha majd egyszer öntől kapok egy ideát. Addig azonban ne méltóztassék egy egész pártot megtámadni. (Bródy Ernő: Én már kértem az adók leszállítását!) Azzal tele van t. képviselőtársam és olyan mérgesen adja elő kívánságait, hogy — meg kell mondanom — nem is értem, miért haragszik. (Bródy Ernő: Nem haragszom; nagyon nyugodtan mondom.) Elnök: Bródy Ernő képviselő urat kérem, ne méltóztassék se nyugodtan, se nyugtalanul közbeszólni! (Derültség.)— Bud János pénzügy minister: Olyan ideákat értek, amelyek megvalósíthatók és amelyek eredményre vezetnek. Mivel a költségvetési vita folyamán szóbakeriiltek a hitelkérdések, én azt, ami a közgazdasági bizottságban történt, ahol bizonyos programmot fejtettem ki, amely széleskörű megvitatás alá került (Ugy van! Ugy van!) és amely, merem állítani, majdnem általános helyeslésre talált, rövid vonásaiban itt is ismertetni kivánom. (Halljuk! Halljuk!) Magam is két részre osztom a kérdést elvi részében. Gyakorlati részében további megosztásokat is kell majd eszközölnöm. Külön fogok foglalkozni a hosszú lejáratú és külön a rövidlejáratú hitel kérdésével. Kezdem, a rövidlejáratú hitel kérdésével. Azokba az elméleti fejtegetésekbe egyáltalában nem megyek, bele* amelyeket igemszépen elintézett helyettem Lakatos Gyula igen t. képviselőtársam. A rövidlejáratú hitel kérdése az, amely nálnnk ugy látszik több gondot okoz. Ez részben a viszonyokban találja magyarázatát, még pedig két tényezőben. Egyrészt abban, hogy sajnos, a tőkeképződés még nem olyan nagy, mint kívánatos volna, másrészt talán abban, hogy a rövidlejáratú hitellel szemben a felfogások nem alakultak ki abban a tisztult formában, amelyekkel a külföld egyes államaiban már találkozunk és amelyek sok tekintetben jobban előreviszik a kérdés megoldását. Szabó Iván igen t. képviselőtársam a takarékosság gondolatát nagyon szépen fejtette ki és én a magam részérő] is, bármennyire nem fogok visszhangra találni, — noha nagyon kivárnom, hogy mindinkább visszhangra találjak — mégis azít állatom, hogy ez sarfkpontjía gazdasiági életünknek. Nem olyan takarékosságra gondolok, amely már megállítja a termelést és amely a fogyasztást odaviszi. hoigy a termelés visszafejlődik. De amikor a külkereskedelmi adatolksat vizsgálom és azt látom, hogy folyton emelkedik a behozatal, méltóztassék elhinni, hogy ez gondot okoz rekem. Fáfoián Béla igíen t. képviselőtársam azt moíndja, nézzek utána, hogy mi van a kereskedelemmel. Kérdem, vájjon nemi ott kellene-e kutatni e kérdés lényegét és nem-e azért vannak nehézségek, mert igen nagy mohóság jelentkezett a raktáraknak idő előtt való és túlfokozott megtöltésében, nem számolva azzal, hogy mit fog igényelni ,a fogyasztás a maga részéről? (Zaj a szélsőbaloldalon. — Bródy Ernő: Mindig a kereslkíedők ellen tetszik beszélni! — Folytonos zaj.) Nem beszélek a kereskedők ellen. (Bródy Ernő: Minek őket bántani? Úgyis elpusztulnak! — Malasits Géza: Politikailag ,a hirlapirók ellen, gazdaságilag a kereskiedők ellen beszélnek és cselekszenek! — Egy hang a jobboldalon: A fogyasztás a hibás, nem^ a kereskedő!) Amit mondottam, t. képviselőtársam, megint csak be fog következni. Egy-két évvel ezelőtt, amikor először állítottam itt- a Házban, — akkor még a Nemzetgyűlésben — hogy a baj onnan származik, hogy túlzott kereskedel171. ülése 1928 május Í6-án, szerdán. műnk van, mit álltam ki a sajtó részéről! (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mit csináljunk velük) Sándor Pál képviselőtársam volt olyan objektiv, hogy ő maga is megállapította ezt. (Fábián Béla: De mit csináljanak az emberek. Állami tisztviselők nem lehetnek! — Bródy Ernő: Numerus clausus van, egyetemre nem mehetnek. Mit csináljanak, hová menjenek?) Ne haragudjék megint ennyire képviselőtársam. Én olyan nyugodtan fejtegetem a kérdéseket. Miért haragszik olyan nagyon? Várja meg, -mit fogok mondani. (Bródy Ernő: Nem haragszom, csak konstatálom, hogy elzárják mindenünnen a levegőt!) Én erre csak mint egy tünetre mutatok rá, mert abban t. képviselőtársam, igenis egyet kell értenünk, hogy az országnak nincs javára ez a folyton fokozódó behozatal. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Itt nem lehet nézetkülönbség. Annak, hogy olyan mohóság mutatkozik, egyik okát abban is keresem, hogy óriási hitelkínálatok vannak. Nem is csodálkozom a kereskedő világon, hogy őket ez megtéveszti. Készemről azonban figyelmeztetőleg szólok az ő érdekükben, mert én vallom magamat olyan kereskedőbarátnak, mint a tisztelt túloldal; azt is merem állítani, hogy én többet is tettem, mint önök a kereskedelem érdekében. (Szabó Iván: Cseh gyárosok kilenc hónapi hitelre adják az árut! — Rothenstein Mór: A kereskedők mást mondanak!) Méltóztassanak tovább haladni ebben a gondolatmenetben és azt vizsgálni, hogy nem nagy hibaforrás-e az is, — azt hiszem egyetértenek velem abban, hogy itt kénytelen vagyok bizonyos váddal élni — hogy a tehetősebb osztályokhoz, tartozó egyének közül, igen sokan kéjelegnek abban, hogy szükségletüket külföldön szerezzék be. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mi törjük fejünket a magyar ipar és a magyar kereskedelem érdekében és azt ott kapcsolják ki, ahol a legkevésbbé volna szabad kikapcsolni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez társadalmi baj, amelyre kénytelen vagyok rámutatni nyíltan és őszintén. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Méltóztassanak elhinni, alig volna e téren baj, ha nem volna az a fogyatkozásunk és hibánk, hogy mihelyt valami külföldi, azt mindjárt jobbnak tartjuk, pedig nagyon gyakran az a helyzet, hogy előállítjuk a magyar terméket, kivisszük az országból és amikor visszajön, akkor azt mint külföldi terméket könyveljük eL Kell, hogy legyen a társadalomban annyi erő, hogy elsősorban a belföldi termelésre támaszkodjék és innen fedezze a maga szükségleteit. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ha már ezt a vádat emeltem, — mert van megállapításomban valami vád — akkor meg vagyok győződve, hogy ez kell, hogy visszahasson. Nem kell, hogy a bécsi, stb. vonatok tele legyenek külföldön vásárló egyénekkel. A másik oldalon azonban a termeléshez is van figyelmeztető szavam. A termelés ne éljen azzal a határvonallal, amelyet neki ma a vámtarifa talán nyújt, hanem vegyen példát e tekintetben — azt hiszem, itt egyek leszünk — Olaszországról, ahol a termelés is meg tudja hozni a maga áldozatait azért, hogy a piacot önmaga lássa el. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ennek a két tényezőnek összeműködése sokat javíthat a helyzeten, mert még ha valami luxuscikk is, de itt bent állítják elő, ebből a nemzetgazdaság egyetemének nincs kára, legfeljebb csak annyiban, hogy ez nem jelentkezik itthon mint megtakarított fillér, amelyet tovább