Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-170
â66 Àz országgyűlés képviselőházának ezek a magánüzemek küzdenek, hogy fenn tudjanak állni és meg tudják vetni a lábukat, akkor az Államnyomda az, amely ilyen versenyt üz, az Államnyomda az, amely annak ellenére, hogy neki ezt nem szabadna megtennie, mégis megnehezíti a magániparnak amúgy is súlyos helyzetét. (Esztergályos János: Hogy lehet ez?) De az Államnyomda még mást is csinál, igen t. minister ur. Például van itt Budapesten is az Államnyomdán kivül egy olyan nyomda, amely nem kollektiv szerződéses. Ez a Nemzeti Élet Nyomda. Ennek tulajdonosa egy nagyon ismert férfiú: Budaváry László. (Fábián Béla: Éljen! — Esztergályos János: Fábián megéljenezte Budaváryt! Micsoda időváltozás! — Fábián Béla: Annyira megváltozott az idő! — Esztergályos János: Milien idők! Milien idők! — Zaj. — Elnök csenget. — Jánossy Gábor: Minden magyar embert megéljenezünk! — Esztergályos János: Milien idők! Miilen idők!) Budaváry László, illetőleg az ő nyomdája kap egy megrendelést és kapja ezt a Munkásbiztositó Pénztártól, illetőleg annak egyik főtanácsosától, Ujváry Eezsőtől. A munkát vállalja, de nem birja megcsinálni. Minthogy a munkát nem tudja megcsinálni, nem tud vele boldogulni, tehát ez az Ujváry Rezső főtanácsos elmegy az Államnyomda igazgatójához és felkéri őt. hogy segitse ki a Nemzeti Élet nyomdát, tehát Budaváry László nyomdáját. Nálunk az a szabály a nyomdaiparban, hogy azok a nyomdák, amelyek a kollektiv szerződéshez hűek, nem dolgozhatnak egy ilyen nyomdának. Az Államnyomda ezt megteszi. Az Államnyomda akkor, amikor meggyőződik róla hogy ez a nyomda ennek a munkának előállítására képtelen, vállalja a munkát. Miért vállal egy olyan üzem, amely valamely munkát nem tud előállitani, ilyen munkát? Már ez maga nem tisztességes dolog. De azt, hogy az Államnyomda egy magánembertől vállaljon munkát, a többször emiitett alapszabály tiltja. Amikor aztán mind a munkások, mand a munkáltatók testületei eljárnak az Államnyomda igazgatójánál, hogy miért csinál ilyet, akkor annak ezer és egy kifogása van arra, hogy miért csinálta, de nem igen veszi komolyan, tragikusan a dolgot és tovább csinálja azt, mit akar. Amikor mi itt azt látjuk, hogy az egész egységespárt, a kormány maga is, és mindenki, aki a szociálpolitikához hozzászól, azt hangoztatja az utóbbi időben, hogy, igenis, komoly szociálpolitikát kell csinálni és amikor egy ipar, amelyben szociális béke már negyed század óta megvan, épen azért fejlődik és virágzik, mert ott sztrájkok nem igen vannak napirenden, hanem megértéssel és megállapodásokkal kötik meg az időnkénti munkaviszonyokat és állapítja meg a munkabéreket: akkor itt a kormány részéről olyan magatartást látunk, amely minden, csak nem szociális, s amely csak azt bizonyítja, hogy ennek az Államnyomdának élén egy bürokrata egyén áll, akinek szociális érzéke nincs, aki szaktudással egyáltalában nem bir. Az Államnyomda vezetősége arra sem hivatkozhatik, hogy az egész, iparban valamennyi munkaadó ugyanúgy jár el a munkásszervezettel szemben, mint ő. Sőt ő maga sem tud mindig következetesen alkalmazkodni ahhoz a kijelentéshez, hogy akkor fordul a szervezethez, amikor neki jól esik, mert az Államnyomda is jön abba a helyzetbe, — és többször jön egy éven át — hogy egyszerre 30—40 mun170. ülése 192$ május 15-én, kedden. kasra van szüksége. Ha akkor jó ez a paritásos közvetitő, amely neki megfelelő munkásokat küld, akkor miért nem jó akkor is, amikor a munkások helyzetéről kell tárgyalni? Az Államnyomdának van egy térképészeti osztálya is. (Esztergályos János: Térképészet?) Igen. Erről valamikor nagyon sokat kellett hallani és nagyon sokat irtak és beszéltek is róla. Ebben a térképészeti osztályban dolgozók nem szervezett munkások, mert amikor a munkás oda beteszi a lábát, akkor ettől el kell állnia. (Helyeslés a középen.) Ez ellen nem szólok, mert az illetők mind tiszti rangot kapnak. Az ellen szólok, hogy ezidőszerint milyen viszonyok uralkodnak ebben a Térképészeti Intézetben. Mind ez azért történik, mert ez az intézet azzal a gazdálkodással, amelyet egyrészt üz, másrészt megenged, hogy űzzenek azok, akik ott tiszti rangban munkálkodnak, (Esztergályos János: Félti a régi jó hírnevét!) veszélyezteti az országban a litográfiái ipart, a kőnyomdászatot. Ebben az intézetben nem volna szabad más munkának készülnie, mint csak azoknak a térképeknek, amelyekre az államnak szüksége van. Ebben az intézetben a munkaidő hat és fél óra. Ugy látszik, ezeknek az uraknak nagyon sok idejük marad és aztán mással is foglalkoznak. (Esztergályos János: Ugyan, mi lehet az? — Jánossy Gábor: Mindjárt megmondja, csak iszik egyet! — Derültség.) Ezek az urak vállalnak magánmunkát is; hogy az intézet vezetőjének tudtával-e, vagy nem az ő tudtával, azt én nem tudom; de nem tudnám magamnak megmagyarázni, nem tudnám megérteni, ha a vezetőnek tudta nélkül történhetnék. (Esztergályos János: Még mindig a vezetők tudta nélkül is dolgoznak?) Ez tehát azt jelenti, hogy miután ők az állami intézet anyagával dolgoznak, erre nekik nemigen van kiadásuk, miután azt a munkát, amelyet ők vállalnak, ott az intézetben végzik el. Kérdem az igen t. államtitkár urat: hogyan jön a Térképészeti Intézetbe egy cimke, egy vignette, amilyet a boros- vagy sörösüvegeken látunk? Számolócédulákat is készítenek ott. (Fábián Béla: Ez tényleg nagyon helytelen!) Mivel pedig cinkográfia is van, kliséket is készitenek ott 50%-kai olcsóbban. Azok a tisztességes emberek, munkáltatók és munkások egyaránt, akik súlyos adót fizetnek és akiknek üzemük fentartásához óriási összegek kellenek, hogyan konkurráljanak, ha ez lehetséges, (Esztergályos János: Még ha legalább magyar cimkék volnának! De valószinüleg franciákat csinálnak!) ha az állam ezt megengedi? Nem tudom, hol van az igen t. pénzügyminister ur, ha nem tud arról, mik mennek végbe azokban az üzemekben, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak? (Esztergályos János: Nem tudod, hogy a minister soha sem tud semmiről semmit? Hiszen emlékezhetsz a múltra is: a minister azt mondotta, hogy nem tud soha semmiről! — Elnök csenget.) Ezáltal a munkanélküliek létszámát is szaporítják a litográfiában. Mig azelőtt itt elég kedvező volt a helyzet e tekintetben, ma már felszaporodtak a munkanélküliek, mert hiszen ha ezek a tiszti rangban alkalmazott litográfusok, — tehát ugyanolyan szakmunkások, mint azok, akik a legális üzemekben dolgoznak — amellett, hogy fix állásban dolgoznak, ilyen vállalkozásokba is bocsátkoznak és ilyen eredményesen tudnak dolgozni, akkor egészen természetes, hogy a másik oldalon ez a tevékenység elvonja a munkát azoktól, akiket ez legálisan megilletne. A helyzet, amely a kőnyomdászatban ezen üzelmek következtében fennáll, nagyon sajnálatos,
