Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

28 Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. ur figyelmébe kivánom ajánlani és egyben felhivom az igen t. Képviselőházat is arra, hogy ha itt tényleg történnek majd olyan na­gyobb kedvezményezések, mint aminőknek ma tanúi vagyunk, akkor álljunk a minister ur mellé a magunk támogatásával és erejével és iparkodjunk számára biztositani mindazokat az összegeket, amelyeket egy helyes szociálpoli­tika ma egy államtól igényel. (Helyeslés balfe­lől, a jobb- és a baloldalon.) Tudniillik a gyer­mek és ifjúságvédelemről szeretnék pár szót szólani. Ezelőtt néhány hónappal itt ebben a kép­viselőháziban igen fulmináns beszédek hangzot­tak el az egyke ellen, (Kuna P. András: Nagy dolog!) Ezt a kérdést azután a sajtó tárgyalta, ankétok foglalkoztak vele és foglalkoznak még ezután is. Megállapították, hogy az egyke tényleg nemzeti veszedelem, mert hiszen' az a nemzeti erő gyarapodását • mesterségesen, mondjuk ki bátran: gyilkos kézzel hátráltatja és megakadályozza. (Úgy van! Vgy van! Kétségtelen dolog, hogy óriási nemzeti ve­szedelemről van szó, amely elleti küzdeni kell azokkal az eszközökkel, amelyeik általában véve rendelkezésre állanak. Én 1 azonban bevallóim egészen őszintén, hogy ettől a küzdelemtől va­lami jelentős eredményeket nem várok, leg­alább is nem várok abban az értelemiben, hogy közvetlenül a törvényhozás belenyúlása tudna itt valami jelentékeny eredményt elérni. Ez a kérdés kétségkívül elsősorban' erkölcsül kérdés, és itt iá dologba senki más nem fog tudni bele­nyuilini, mint a hivatásukat tényleg teljesítő vallások. (Kuna P. András: Ez, gazdasági kér­dés!) Az összes felekezeteiknek tehát, amelyek Magyarországon vannak és polgárjogot nyer­tek, mindent el kell követniök, hogy felkeltsék híveikben az erkölcsi érzést, hogy visszariadja­nak egy emberi élet meggyilkolásától, felkelt­sék azt az áldozatkészséget, amelyet minden szülőben meg kell keresnünk, ha azt akarjuk, hogy a nemzet számára nagy áldozatokkal, óriási vesződséggel és iszonyú gondokkal ui honpolgárokat neveljünk. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Ennek az erkölcsi felfogásnak fel­keltését mi törvényhozók sohasem tudjuk el­érni, itt az egyházakat nem tudjuk nélkülözni és nem tudjuk helyettesíteni sem. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől!) Itt elsősorban minden egy­ház papjának mindent el kell követnie, hogy eben a tekintetben a míaga hívei között ered­ményt érjen el. (Helyeslés a jobb- és a bal­oldalon.) A másik oldala ennek a kérdésnek gazda­sági, mert a szociális és gazdasági nyomorúság természetesen nagyon csábító alkalom arra, hogy az emberek tényleg a könyebb oldalát ke­ressék a dolognak és bűnre is vetemednek, hogy a maguk gazdasági helyzetét valamiképen eny­hítsék. Ezt viszont csak szociális politikával lehet ellensúlyozni, olyan politikával, amely iparkodik mindenki számára az élethez szüksé­ges létminimumot megteremteni, hogy ne le­gyen kénytellen valaki a mindennapi kenyériért ilyesmire vetemedni. Ha ezt a két szempontot Összekapcsoljuk. ha az állam iparkodik a szociális és gazdasági helyzetet a dolgozó emberek számára meg­javítani, ha az egyházak igyekeznek a lelki­ismeretet kifínomitani és az erkölcsi érzést fel­kelteni, akkor az egyke elleni küzdelemben azt, amit lehet, megtettük. De van itt egy másik kérdés, amely sokkal kézenfekvőbb, ahol eredményt sokkal hama­rább és közvetlenebbül lehet elérni. Itt va* a gyermekeknek és az ifjúságnak a védelme. Hi­szen mi a megszületett gyermekeknek, java­részét elvesztjük. Elvesztjük azzal, hogy nem vagyunk képesek számukra sem azt az egész­ségügyi, sem azt a jogi, sem azt a szociális védelmet biztositani, amelyet kellene biztosi­tanunk ahhoz, hogy Magyarországon a meg­született gyermekek közül évente negyven­ötvenezer meg ne haljon hét éves kora előtt, meg ne haljon közel negyvenezer gyermek egyesztendős kora előtt. Nem a meg nem szü­letett gyermekeken siránkozzunk elsősorban, hanem siránkozzunk a megszületett ós elpusz­tult gyermekeken, mert ezeknek megmentése sokkal inkább módunkban van. mint azt el­érni, hogy több gyermek szülessék meg. miint amennyi ma megszületik. T. Képviselőház! A háború után a nemze­tek ráébredtek arra, hogy a gyermek nemicsak a : család kincse, hanem a gyermek tulajdon­képen közkincs, a nemzeti erőnek egy paránya, a nemzeti jövendőnek egy szikrája van benne, azért a gyermek megmentésére, az ifjúságnak megmentésére, a gyermeknek és az ifjúnak kellő nevelésére kell minden gondot fordítani és nem szabad sajnálni semmiféle állami és társadalmi áldozatot, hogy ebben a tekintetben lépést tudjunk tartani a modern államokkal. Németország különösen a háború után élére állott annak az • akciónak, amely elsősorban a gyermeket akarja megmenteni. A régi törek­vésen, — amelyek egyszerűen az egytől-három évig, később egytől-hatévig terjedő korú gyermekeknek akartak védelmet biztositani és ez a védelem is inkább egészségügyi védelem volt — réges-régen túl vannak. Ma már nem volt — réges-régen túl vannak. Ma már nemcsak akarnak egészségügyi védelmet biztositani, hanem először is az egy tői-hat évig terjedő korban levő gyermekeknek, akarnak egészség­ügyi, gazdasági és szociális védelmet biztosí­tani, de ezen túlmenőleg az ifjúságnak, külö­nösen az iskolából kikerült 14-től 20 évig ter­jedő korú ifjúságnak ifjúsági védelmet, ifjú­sági nevelést akarnak adni, mert ezek is vesze­delemnek vannak kitéve. (Ügy van! Ugy van!) Ha ezeket magukra hagyjuk, akkor az államot. vaigy a nemzetet épen olyan károsodás érheti, mintha az alsóbb kategóriákban nem törő­dünk a gyermeksereggel. Hogy a gyermekvédelem terén milyen ér­tékes munkát lehetne és kell végezni, és hogy szerintem nekünk magyaroknak, akiknek iga­zán nincs^ egyebünk, mint a nemzeti gyarapo­dással ígérkező erő, ezen a téren milyen érté­kes munkát lehet és kell is végeznünk, ezt né­hány számadattal próbálom megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) Az 1920. évi népszámlálás szerint Magyarországon 1,642.000 férjnél levő nőnek — akiknek a férje még életben volt — összesen 5,949.000 gyermeke volt. 440.000 már özvegy nőnek volt 2,100.000 gyermeke. Együtt­véve tehát 8,049.000 gyermek született a ma­gyar házasságokból. Az Összeszámlálás idejé­ben ebből a nyolcmillió gyermekből összesen 4 ; 862.000 gyermek volt életben. A hiány tehát 3,177.000. (Jánossy Gábor: Majdnem ötven szá­zalék!) Hárommillió gyermek hiányzott. Eb­ből természetesen sok nem lett volna semmi­képen sem megmenthető, mert hiszen, ügye­bén*, veleszületett gyengeségből, járványokból kifolyólag és elkerülhetetlen, gyógyíthatatlan betegségben természetesen nagyon nagy per­cent hal meg. Az azonban egészen bizonyos, hogy ebből a hárommilliós számból egy jól megszervezett gyermek- és ifjúságvédelem na­gyon sokat meg tudott volna a magyarság számára menteni. 1927-ben az élveszületett

Next

/
Oldalképek
Tartalom