Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-163
26 Àz országgyűlés képviselőházának 163, ülése 1928 május 2-án, szerdán. ségbe bele kell kapcsolni mindenkit, akiben van valami hajlandóság arra, hogy a nemzeti ideálokért dolgozzék és a maga egyéni érdekeit a nagy nemzeti céloknak alárendelje s a nagy nemzeti célok szolgálata mellett próbálja keresni a maga érvényesülését is. Mindenkit tehát, aki erre képes és hajlandó, be kell olvasztani ebbe a nemzeti egységbe, be kell vonni az állami gondoskodás körébe, mert jaj volna az államnak, ha egyetlen társadalmi réteg, egyetlen osztály, vagy gazdasági ág úgy érezné, hogy ő végleg elfelejtett mostoha gyermeke ennek az állami gondoskodásnak, neki csak az állami élet terhei jutnak, de az állami- élet által adható jólétből, kultúrából, szellemi és fizikai örömökből neki semmi sem juthat. Nem szabad, hogy a nemzetnek bármely rétege ilyen mostoha és kitaszított gyermeknek érezze magát, mert ez az állam stabilitására nézve rendkívüli veszedelmet rejt magában. Veszedelmet rejt magában a momentán rend szempontjából, de még nagyobb veszedelmet f rejt azoknak a feladatoknak a. szempontjából, amelyek az egész nemzet előtt állanak. Különösen ki van azonban téve a munkásosztály annak, hogy egy ilyen mentalitás férkőzzék hozzá ós azt képzelje, hogy a nemzeti erőkifejtésnek minden hasznát egynéhány ezer vagy tizezer kiválasztott fogja élvezni, az ő sorsa pedig örökké az marad, hogy robotoljon, dolgozzék, izzadjon, csontot és izmot tépjen és törjön, de azért neki abból, amit a nemzeti erőkifejtés egy adott területen el tud érni, soha nem juthat semmi. A munkás képezi a nemzeti erőnek nagyon jelentékeny hányadát, olyan jelentékeny hányadát, hogyha ez az erő elsorvad, ha nem eléggé aktív, ha kedvetlenül dolgozik, akkor a nemzeti erőből egy nagyon nagy rész hiányzik, úgy hogy mi azokat a célokat, amelyeket el kell érnünk, elérni nem fogjuk soha. Nekünk tehát a leginkább megtámadott réteg érdekében egy nagyon intenzív és erőteljes állami és törvényhozási akciót kell kifejtenünk és a szociális kérdéseket sokkal komolyabban kell vennünk, mint vettük a múltban. Át kell szerelni egész törvényhozásunkat egy más mentalitásra. Az elmúlt időkben általában véve az államnak gondja az volt: hozzunk törvényeket, védjük meg a tőkét, a tőkének a prosperitását. Bármilyen közigazgatási vagy állami intézkedés történt, az első kérdés mindig az volt:' vájjon hasznára vagy kárára van-e az a tőkének, amely az. első személy volt az állami életben, és minden tekintet mindig arra irányult, vájjon a tőke hogy reagál és a tőke érdekeit hogyan védjük meg. Most már a modern idők követésének megfelelően át kell szerelni a törvényhozást egy más szempont figyelembevételére: nem a tőke az első, hanem az ember az első. (Ugy van! Ugy van!) Minden törvényhozási, minden közigazgatási funkciónál és akciónál kell, hogy az első kérdés mindig az legyen, használ-e ez a munkának, a munkásnak vagy árt, vájjon előmozditja-e ez annak az erőnek a gyarapodását, amely a munkásban mint szellemi és fizikai tőke van, vájjon növeljük-e a mi akciónkkal, állami közigazgatásunkkal, törvényhozásunkkal, ^ berendezkedésünkkel a szervezett emberi tőkét, amely az egyetlen tőke tulajdonképen, amely Csonka-Magyarország számára megmaradt. Tőlünk jóformán mindent elvettek, de megmaradt a 8 millió ember és annak szellemi és fizikai tőkéje, amelyet nem tudtak tőlünk elvenni. És ez áz az igazi erőforrás, amelyet gyarapítani tudunk, amelyből meríteni lehet és amelynek megfeszítésével azokat a feladatokat el tudjuk érni, amelyek előttünk állanak. Aboldogulásnak sok mindenféle feltétele nem tőlünk függ. Hogy a világversenyben, a vas, szén és a' petróleum versenyében hogyan tudunk boldogulni, nem tőlünk függ, ezt külső körülmények szabják meg. De azt, hogy a Magyarországon élő embereket emberré tegyük, hogy ennek a nemzeti testnek olyan tagjaivá avassuk, hogy azok csakugyan érezzék, hogy egy egészséges testnek jól funkcionáló részei, amelyeket a betegségtől óvnak, s amelyeket megfelelően táplálnak fizikai és szellemi eleséggel, ezt a feladatot tudjuk teljesíteni, mert ebben minket nem akadályoz semmi. Emberré tenni mindenkit tudunk ebben az országban, ha megfeszitett igyekezettel, szorgalommal, a kérdés nagy fontossága iránt tartozó nagy lelkiismeretességgel és felelősségérzettel ennek* a dolognak! neki látunk. Egy szétzúzott államnak mindent abból a szempontból kell néznie, hogy saját belső erejét miképen tudja felhatVányozni, saját emberanyagát hogyan tudja minél erősebbé, egészségesebbé és aktivabbá tenni. Azért ircm én alá — mint mondottam — a ministerelnök urnák azt a megállapítását, •hiogy a nemzeti egység és erőkifejtés érdekében feltétlenül sokkal kiadósabb szociálpolitikát kell követnünk, mint amilyet követtünk a múltban. De szociálpolitika, rendszeres és céltudatos szociálpolitika követését, amely az erővel gazdálkodni tud, amely ezt a kevés anyagi és erkölcsi erőforrást^ amellyel a magyar állam rendelkezik, tényleg a cél érdekében gazdaságosan tudja felhasználni, nem lehet elképzelni csak egységes koncepció alapján, csak egységes vezetés mellett. Ilyet elképzelnünk máskép nem lehet, csak ugy, ha a szociálpolitikát egy hivatalos helyről intézik, ahonnan az egész szociális területet át tudják tekinteni, ahol minden szociális problémát kellő értéke szerint bele tudnak állítani a cselekvés rendszerébe, (Ugy van! a jobboldalon.) s ahol egyszóval valaki felelős mindazokért a szociális kérdésekért, amelyek egy modern államban felvetődnek s a maga meggyőződése, eszejáriálsa, akarata szerint tudja a különböző szociális problémák sorrendjét : megállapítani ^és tudja foglalkoztatni, az országot, a közvéleményt, a törvényhozást azokkal a szociális kérdésekkel, amelyek ebbe az egységes elgondolásba beleillenek. (Helyeslés a jobboldalon.) Tehát az egységes vezetés, az egy kéz uralma és irányítása az alapfeltétele a helyes szociális politikának. Megvan-e ez nálunk? Sajnos, ez náÜunk a legkevésbé sincs meg. Megalkottuk a népjóléti ministeriumot annak idején azzal a céllal — és ezt azóta is fentartottuík — hogy a modern szociális törvényhozás száimára fórumot teremtsünk, egy fókuszt állapítsunk meg, amelv fókuszból kiérlelődjék minden szociális terv és gondolat, és ahol azután egy egységes irányítás mellett megkezdődjék a mioidern magyar szociális törvényhozás. Meg is állottunk azonban a félúton. Annakidején a ministerium hatáskörét ugy állapították meg, hogy ebből és amabból a ministeriumból egy-egy szociális feladatot átutaltak a népjóléti és munkaügyi ministerium hatáskörébe. '(Jánossy Gábor: Hevenyészve!) Rendesen, azokat a hatásköröket utalták át. amelyek már valamely ministerium nyakára nőttek, ahol a megoldhatatlan problémák sokasága jelentkezett, ahol már nem igen lehetett Potemkin-falvakat gyártani, hanem ahol komolyan kellett végre valamit csinálni és ahol-