Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

Az országgyűlés képviselőházának 169 és ezek után tényleg nem volna ez az összeg olyan nagy, hogy azt az állami költségvetésbe ne tudnánk beállitani. Én nem kívánok ez irányban határozati javaslatot benyújtani, ellenben ismételten és nyomatékosan, teljes tisztelettel arra kérem az igen t. honvédelmi minister urat, méltóztassék ezt az annyi idő óta vajúdó kérdést, amelyről itt már annyian és annyiszor megállapítottuk, hogy annak rendezése az államnak jogi és erkölcsi kötelessége, valamilyen formában mentől előbb kielégítő megoldáshoz juttatni. A költségvetést egyébként elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Az egész ország büszkesége és gyönyörűsége lehet az, hogy a magyar Képviselőházban csak katonabarát felszólalások hangzanak el és ez a körülmény az igen t. honvédelmi minister urat is bizakodóvá teheti a jövendőre nézve. De a katonabarát felszólalások közül is legnagyobb jelentőségűnek Csontos Imre képviselőtársam felszólalását tartom, amelyben ő a magyar földesgazdának a hadseregről és a honvédségről alkotott véleményét fejezte ki. Tényleg ugy van, amilyen szellem kicsendül az ő beszédéből. A magyar földesgazda szívből szereti és gyermekének tartja a honvédséget, nemzeti büszkeségének tartja a hadsereget. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A háború alatt is érdemes volt megfigyelni, hogy a magyar földesgazda milyen szívesen adta oda fiát, milyen szívesen adta oda állatját, milyen szivesen adta oda pénzét akkor, amikor a hadsereg érdekei ezt megkövetelték. Egyedül és kizárólag csak azt nézte a magyar földesgazda, hogy ezen szolgáltatásaiban egyforma legyen a szomszédjával, hogy mindenki egyformán legyen köte^ les áldozni vérben, vagy pedig egyformán legyen köteles áldozni akkor, amikor állatját, vagy pénzét kell a hadrakelt sereg számára átengednie. Azonban ebben a katonabarát hangulatban is jó és a nemzet érdekében való, ha az igen t. honvédelmi minister ur ténykedését objektiven, más szempontból, esetleg őt szemrehányásokkal is illetve, bíráljuk el. Én például az . igen t. honvédelmi minister urnák szemrehányást teszek azért, mert becsületesen végrehajtotta a leszerelését. Szemrehányást teszek ezért. Ugy ítélem meg ténykedését, hogy túlságosan sietett eleget tenni azoknak a parancsoknak, amelyek a trianoni békeszerződésből származtak. Szerettem volna huzavonát látni, szerettem volna kijátszási kísérleteket látni a mindenkori honvédelmi minister ur részéről. Sajnálattal kellett konstatálnom, hogy a rideg becsület álláspontján állottak mindig, ezekkel az arra nem méltó ellenfelekkel szemben is. A honvédelmi ministerek minden fentartás nélkül leszereltek. Leszerelt a honvédelmi minister ur a személyek létszámát illetőleg nemcsak teljesen és tökéletesen, hanem mélyen alatta áll a létszám annak, ami engedélyezve van számunkra. Leszerelt a honvédelmi minister ur az állatok létszámát tekintve, amely mélyen alatta áll annak a létszámnak, amely engedélyezve van, é»s leszerelt a honvédelmi minister ur a hadianyag tekintetében, amely szintén nincs meg abban a készletben, amely számunkra engedélyezve van. Én tehát itt a magyar országgyűlés alsóházában, igenis, szemrehányást teszek ministerünknek amiatt, hogy a trianoni békeszerződést végrehajtotta akkor, amikor látja, hogy mások ezt nem hajtják ülése 1928 május 11-én, pénteken. 317 végre olyan becsületesen, mint ahogy mi ezt megtettük, és kérem, várom, minden évben sürgetem a honvédelmi minister urat, hogy az egész kormánnyal, a kormány többi tagjaival együttesen tegyen lépéseket és ne nyugodjék addig, amig ezek a lépések eredményre nem vezetnek abban a tekintetben, hogy a toborzási rendszer itt Magyarországon megszűnjék és az általános hadkötelezettségi rendszer lépjen életbe. Tengersok indok van erre. Semmiféle háborús cél nem kell hozzá, amelyet mi nem is emlegetünk, mert nincs is háborús célunk- oktondi ember volna az, aki még a honvédelmi ministeri székből is valami ilyen célt emlegetne a nagy nyilvánosság előtt, vagy ilyen cen tűzne ki mai napság ténykedése elé. Indok ellenben maga az a költség, amely költséget nekünk ez a toborzási rendszer okoz, (Ugy vom! Ugy van! a jobboldalon.) amelyet egy vagyonos ország sem engedhet meg magának, mert az még vagyonos ország számára is fényűzés, hogy zsoldos katonái legyenek. És igazán az egész nemzet háláját kell hogy kiérdemeljék azok a férfiak, akik közül van szerencsénk jelenleg is itt üdvözölni Lukács György mélyen tisztelt képviselőtársamat, (Élénk éljenzés a jobboldalon és a középen.) akik ia külföldet bejárván, gazdag elokvenciával, datok és érvek halmazíatának felvonultatásával igyekeznek a rólunk döntő idegen nagyhatalmakkat rábírni arra, hogy ia zsoldos katonai rendszert engedjék nálunk megszüntetni es engedjék nálunk az általános hadkötelezettséget újra törvénybe iktattatni. Ennek a toborzási rendszernek fentartása számunkra olyan szörnyű anyagi teher, amely teljesen egyenlő a hadisarccal. (Ugy vn! Ugy van! a, jobb- és a baloldalon.) Épen olyan, mintha hadisarcot róttak volna ki ránk. Itt is fizetünk, fizetnünk kell, holott neikünk erre szükségünk nincs, mert hiszen fiaink szives-örömest jönnének önként, s a magyar falvak szives-Örömest vállalnák az általános hadkötelezettség rendszerét. Ez tehát egy hadisarc, amelyet csak azért fizetünk, mert olyan helyzetbe kerültünk a háború végén, mintha legyőzöttek lettünk volna és gyakran ugy beszélnek rólunk, mint legyőzött államról, holott a katonákra még a hallása is borzasztó annak, hogy mi legyőzött állam volnánk, mert !

a magyar hadsereg soha, semmiféle fronton, a front egyik részén sem került olyan helyzetbe, hogy legyőzött hadseregnek lehetett volna tekinteni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az általános hadkötelezettség behozatalát kultúrpolitikai szempontokkal is lehet indokolni. Azok, akik hosszú ideig tényleges állományban szolgáltunk és aktiv katonatisztek voltunk, egész életünkön keresztül büszkék leszünk arra, hogy hány katonát taníttattunk meg irni és olvasni, (Ugy van! Ugy van! a jobbés a baloldalon.) aki azelőtt sem irni, sem olvasni nem tudott. Én a délvidéken hosszú ideig olyan ezredekben szolgáltam, ahol magyar-német és szerb, sőt később olyan ezredben szolgáltam, ahol román anyanyelvű legénység volt és egész életemben büszkén tartom számon azokat az eredményeket, hogy a kétéves honvédségi katonai szolgálat alatt hány magyar, de azonfelül hány idegen anyanyelvű magyar állampolgár is tanult meg magyarul írni-olvasni. (Igaz! Ugy van!) Nekünk erre szükségünk is van és már ezzel a szemponttal is indokolni lehet azt, hogy nálunk az általános hadkötelezettséget hozzák be. Egészen kicserélve mentek vissza a mi ka-