Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

âlQ Àz országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-en, pénteken. sebben arról a lefegyverzési konferenciáról, amely nemrégiben ért véget, illetve omlott össze. Nem az első, valószínűleg nem is az utolsó lefegyverzési konferencia ez, amelynek szánalmas bukását és ezt megelőzően szánalmas vergődését figyelemmel kisérhetjük. Igen sok lefegyverzési konferenciát láttunk már össze­ülni, tanácskozni és dolgavégezetlenül szétosz­lani, (Karafiáth Jenő: Farizeuskodás!) de egy sem volt olyan brutálisan őszinte, mint ez a legutóbbi. A tárgyaló felek még annyira sem tudtak közeledni egymáshoz, hogy a legköze­lebbi konferencia időpontjára és tárgyára nézve meg tudtak volna egyezni. A sors különös iróniája, hogy ezen a le­fegyverzési konferencián a háboruelőtti mili­tarizmus szülőanyja, Németország képviselte a legerősebb pacifizmus álláspontját. A német delegátus, gróf Bernstorff nagyon őszintén és nagyon határozottan beszélt. Azt mondta (ol­vassa »Nem tudom, hogy a német nép még hosszú ideig fogja-e nézni azt a tétlenséget, amely minden megmozdulást lehetetlenné tesz, amikor a lefegyverzés^ kérdéséről van szó. Ver­sailles-ban a német népnek váltót adtak a le­fegyverzésre. Legfőbb ideje volna, hogy leg­alább is a váltó első részletét törlesszék. Cle­menceau a versaillesi békeszerződés kisérő­okmányában nyomatékosan kijelentette, hogy Németország lefegyverzése csupán első stá­diuma a nagy európai leszerelési programm­nak. Ebből a programúiból mindmáig semmi sem valósult meg.« Amit gróf Bernstorff Genfben elmondott, azt elmondhatja a végtelenségig lefegyverzett Magyarország is . T. Képviselőház! A genfi népszövetségi pa­lota ott áll a genfi tó partján, a tótól csupán egy keskeny sáv által elválasztva. A konferen­cia első hetében annak résztvevői egy igen ér­dekes látványnak voltak szemtanúi. A tó part­ján, közvetlenül a palota előtt kikötött egy szemre kicsiny, de nagyon furcsa formájú motorcsónak, amely a francia partról jött át. A konferencia résztvevői nemsokára megtud­hatták, hogy ez a kicsiny motorcsónak egy francia katonai mérnök találmánya, amely torpedólanszirozó csővel van felszerelve. Ez a csónak kicsinysége, hallatlan gyorsasága és ol­csósága révén a legborzalmasabb ellensége a haditengerészet mostani nagy egységeinek. A konferencia résztvevőinek ilyenformán mód­juk volt szemléltető oktatást nyerni arra nézve, hogy milyen sürgős lett valamennyiök szá­mára a lefegyverzés. Lehetséges azonban, hogy a véletlen produkált ilyen kegyetlen szatirát, ilyen ironikus képben mutatva be a lefegyver­zési konferencián várható eredményeket. Való­ban nem is lehetne jellemzőbb képet mutatni erre a lefegyverzési konferenciára: lenn a par­ton egy minden eddiginél borzalmasabb tenge­részeti gyilkoló fegyver, fenn a palotában egy végnélküli leszerelési konferencia, lefegyver­zési eredmények nélkül. Beszédek tettek nél­kül, a háború elitélése az egyik oldalon és a költségvetésekben milliárdos emelkedések a másik oldalon. (Ugy van! Ugy van! a jobb­oldalon.) így állván a tényleges valódi helyzet, visszatérek igénytelen fejtegetéseimnek leg­elejére. Kérdem, nem tal álunk-e elég magyará­zatot, — nem okot, csak magyarázatot — a köz­véleménynek arra az eltompulására a katonai kérdések iránt, amelyről megemlékezni szeren­csés lehettem. T. Ház! Ezen a világon a békének alig van egyenesebb, őszintébb barátja, mint ez a lefegy­verzett és tönkretett ország. (Ugy van! a jobb­oldalon.) Ez az ország nem akar mást, mint dolgozni, alkotni épiteni, (Ugy van! a jobbol­dalon.) már nem is ennek a generációnak szá­mára, amely már kifelé megy az életből, amely­nek csak nyomor, keserv és fájdalom jutott osztályrészül. Ez az ország alkotni, épiteni akar egy szebb, egy boldogabb Magyarorszá­got a jövő generáció számára ; és folytatni akarja ezeréves államiságát a népek társadal­mában, ugy amint azt veleszületett múltja és tradiciói számára előírják. A trianoni békediktátumnak még a világ­történelemben is páratlanul álló igazságtalan­ságai dacára azt kell látnom, hogy a genli fó­rumon szavaló álbékeapostolok, akik mögött a szuronyok milliói állanak, ezt a védtelen or­szágot vádolják azzal, hogy veszélyezteti az ő békéjüket, a zsákmánybiztositás álbékéjét, — ez a hamis ürügyük, — nehogy miáltalunk a nemzetközi szerződésekbe vetett hit megingat­tassék. (Mozgás a jobboldalon.) Ennyi ciniz­mus láttára nem kell-e kétségbeesnie annak a bizó, hivő magyar léleknek, amely még bizni ós hinni mer a világbékében és a békegondolat őszinteségében. (Ugy van! Ugy van! a jobbol­dalon.) Országunk megcsonkítva puszta lé­tünkért is heroikus küzdelmet folytatva igyek­szik ezt a neki engedélyezett kis hadsereget fen­tartani, de az állam mai nehéz helyzetében erre is majdnem képtelen. Ennél a pontnál azonban meg kell egy pil­lanatra állanom és ki kell térnem Berki Gyula t. képviselőtársamnak a költségvetés általános vitája alkalmával elhangzott beszédére, amely­ben súlyos szemrehányásokat tett a honvé­delmi minister urnák azért, mert ez az ország még ezt a 35.000-es létszámot sem tudja ma megtartani. Azt mondotta (olvassa): »Kényte­len vagyok a honvédelmi minister ur személyé­vel kapcsolatban meglehetősen kemény kriti­kát gyakorolni. Ha a t. honvédelmi minister ur tudja azt, hogy 2,400.000 fegyveres katona veszi körül ellenséges oldalról ezt a határ nél­kül maradt, dűlő utakkal és egyszerű szántó­földekkel határolt országot, akkor hogy meri magát az alá a felelősség alá vonni, hogy még SL f trianoni békeszerződésben biztosított katonai létszámot sem tartja fenn itt »a nemzeit részére.« Tudjuk valamennyien, hogy ennek nem­csak anyagi okai vannak, azonban méltóztas­sék az igen t. túloldalon egyszer már tudomá­sul venni azt a kétségbevonhatatlan és leta­gadhatatlan tényt, hogy ez ; a mai toborzási rendszer a magyar nép testétől és lelkétől ide­gen, (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a bal­oldalon.) ezt soha a magáévá tenni nem fogja. (Gyömörey Sándor: Asszentálni kell! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elkövethetünk bármit, Ígér­hetünk bármit a mi katonáinknak, emelhetjük zsoldjukat bármekkora összegre, akkorára, amekkorát az állam ki sem bírhat, ennek a rendszernek utján sohasem fogjuk azt a had­sereget tartani tudni, még ezen a létszámon sem, amely a mi álmainknak, vágyainknak, multunknak és rendeltetésünknek megfelel. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Ho­monnay Tivadar: Azért parancsolták meg, hogy igy legyen. — Rothenstein Mór: Azért nem kell a háború! — Zaj a jobboldalon. — Farkasfalvi Farkas Géza: Miért fegyverkeznek akkor ellenségeink! — Rabok Lajos: Azt kér­dezze meg azoktól, ne tőlünk! — Farkasfalvi Farkas Géza: De nekünk is kell talán erre gondolnunk! — Kuna P. András: Maga kér­dezze meg!) Körülöttünk a modern hadviselés minden eszközével felfegyverzett hadsereg, amelyek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom