Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-163
Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. a beteiget, hogy ne adjon be panaszt éis ne Vétessen fel jegyzőkönyvet, úgy hogy — amint már mondottam — először egy bevezető harcot kell megvívnia annak a munkásnak, azután jön a harc a jog érvényesítéséért'. Méltóztassék megnézni a munkásbiróságok ügymenetét, hogy az mennyire megduzzadt' és mennyire megszaporodtak ott az ügyek! Mivel nem elégitik ki elsőtökön! a beteg igényeit és nem; érvényeisitik jogait, az elmegy a bírósághoz és a biróság túlnyomó részben igazat ad a munkásnak '& megadja neki azt, -ami neki jár, amit azonban tőle akár félreértésből, akár gyűlöletből, akár tudatlanságból, vagy, nem tudóim én, milyen oknál fogva megtagadtak. Nagyon jellemző, hogy maga a pénztár is érzi, hogy helytelen utón] jár, mert ha valaki betegnek, jelentkezik és táppénzt igényel, nem adják meg neki,, de a lakását és őt magát ellenőrzik és nyiilvántartjáik. Azt mondja a pénztár: »Nem adok táppénzt, mert nem vagy beteg, nem szolgáltál rá«, de elmegy, nyilvántartja és ellenőrizteti, ott van mindennap az ellenőr a lakásán, számitva arrla az előre tudott eshetőségre, hogy a biróság majd meg fogja állapitani a beteg jogigényét, hogy tehát ebben az esetben ne legyen a beteg ellenőrizetlenül. Ez az eljárás miaga beismerése annlak, hogy a, pénztár vezetőségének nincs igaza, csakhogy talán takarékoskodni akar, viagy neon szereti a mrun!kást, nem szereti a szeglényszagot, jobban szereti a pénzt és azt, ha a betegek elkerülik a munkáspénztárt. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nagy küzdelem a szimulánsok ellen!) T. minister úr, szakember ezt a kérdést egészen másként kezeli. Kétségtelenül vannak szimulánsok is. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezrével vannak!) Ezrével nincsenek! (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezrével most már tényleg nincsenek!) Vannak szimulánsok aziotnr ban 1 , amit a jog Carrara elvén a jogszolgáltatásra applikál, azt én a szociális biztosításra applikálnám és azt mondanám, hogy inkább kapjon tíz szimuláns táppénzt, mintsem egy Valódi beteg segítség hiányában elpusztuljon. (Ernszt Sándor előadó: Tönkremegy az intézet!) Nem megy tönkre aiz intézet, mert meg van matematikailaig alapozva az intézmény. A mi magyar egészségügyi és gazdaságii helyzetünk mellett a bitositottalknak körülbelül 3—ZV2 százaléka lehet beteg, eddig lehet elmenni, ez az a százalék, amely betegállományban lehet egyszerre, egyidőben. Ráér a pénztár a maga skrupulusával akkor is előállni, ha a betegállomány ezt a százalékot elérte, illetve már-már túlhaladja. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Túlhaladta!) Eddig nincs ok az aggodalomra, mert az intézmény meg van alapozva matematikailag & nincs szükség arra, hogy embereket kiszoritsanak; igény jogosultságukból és rájuk fogják, ho'gy szimulánsok. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Szimulánsok esetében nincs jog!) Itt a plénumban a minister úrral ezt a vitámat nem tudom kellőképen eldönteni. Nincs reményem arra^ hogy egymást kölcsönösen meggyőzhessük. (Derültség.) A minister ur egy antiszociális álláspontra helyezkedik és a szimulánsok örve alatt helyesli azt, hogy, nem tudom, hány ezer esetleg jogos igényű beteget kisemmizzenek .(Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezt soha sem helyeslem!) Én megfor'ditva azt mondom, inkább csússzon be néhány szimuláns a betegállomlányba, semhogy egy beteg is meghaljon az intézet, vagy a kórház kapuja előtt. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Néhány szimuláns még lehet, csak ezer meg ezer ne legyen!) Ezt az antiszociális szellemet, amely ma ott megvan és amelyet hiába igyekeznek letagadni, meg kell szüntetni. Egyszer majd felviszem a t. minister úrhoz azt a panaszcsomagot, amely hozzánk érkezett és amely egyre gyűl. Kiszolgáltatni persze nem fogom, (Derültség.) csak megmutatom s a minister ur meg fog győződni arról, hogy nekem igazam van ebben a kérdésben és hogy ott nincs minden ugy, ahogyan egy szociális intézetben lenni kellene. Ezt az antiszociális szellemet jellemzi egyúttal a járadékosokkal űzött és a szociálpolitikával ellenkező eljárás és visszaélés is. Tudniillik az 1907. évi XIX. te. lehetővé teszi a húsz százalékon aluli járadékosok egyszeri kielégítését, azonban ezt a hatóságok hozzájárulásától teszi függővé, védeni akarván az (autonómiát, hogy ne essék rájuk túlságosan sok teher. Ez bölcs intézkedése volt a törvénynek. Ha az illető járadékos kimutatta, hogy valamilyen életpályát tud r magának választani, a hatóság a törvény értelmében hozzájárult ehhez és tőkésítette a járadékokat. A törvénynek ebből a rendelkezéséből^ azután a ministerium rendszert teremtett és a húsz százalékon aluli járadékosokat en mlasse kielégitették, azokkal a jó Kállay-féle papírkoronákkal. Megkérdezésük nélkül, akaratuk ellenére, hozzájárulásuk nélkül, a hatóság megkérdezése nélkül tömegével fizették ki krajcárokkal a régi járadékosokat, akik akkor kapva-kaptak azon a néhány százezer papirkoronán. Szegény embernél nagy sor ez s elfogadták. Ez azt jelenti, hogy hurcolják egész életükön keresztül állandó munkaképességük csökkenésének hátrányait, járnak egy szemmel, vagy két ujj híjával, vagy egyéb csonkításokkal, a kapott néhány százezer papirkoronát elköltötték, de minden igényjoguk a pénztárral szemben elveiszett. Ez nem volt intenciója a balesetbiztosítási törvénynek, ellenkezőleg: az volt és csak az lehet intenciója a balesetbiztosításnak és kártalanitásnak, hogy a sebesülés következtében előállott differenciát, amennyivel kevesebbet tud az illető keresni, járadékkal pótolják. Már most, amint mondottam, a járadékosok túlnyomó nagy részben papirkoronákban kapták meg járadékaikat. Azután jött egy rendelet, amely valamennyire^, igen csekély mértékben valorizálta a járadékokat s most jönne a végleges rendezése a járadékok valorizációjának, amire a minister ur az 1927. évi XXI. tcben felhatalmazást kapott s ugy hallom. —nem tudom bizonyosan, nem merem hinni, — hogy a régi járadékokat hetven százalékig akarja valorizálni a minister ur. Nem tudom, megfelel-e ez a valóságnak, mert ha igaz, akkor ez nagy szociális igazságtalanság. Lehetetlen elvonni 30 százalékot a sebesült, beteg, rokkant emberektől, akik a termelés területén sebesültek meg és vesztették el munkaképességük egy részét, amit a munkáltatók pénzzel megváltottak a biztosítás révén. Nem lehet tőlük most elvenni 30 százalékot, hiszen az 1907 : XIX. te. ebben az esetben amúgy is csak 60%-ot állapit meg, mint maximumot. Most ezt a 60%-os járadékot, — amely idővel amúgy is csökken — meg akarják kurtítani, úgyhogy^ megint csak garasokat fognak ezek kapni. Én nagyon kérem a minister urat, hogyha nem adta még ki rendeletét, ne adja ki ilyen formában. Tessék tekintettel lenni azoknak az ipari rokkantaknak helyzetére, ; tessék
