Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-168
Az országgyűlés képviselőházának 168. és akkor feleslegessé tennék egy harmadfokú reviziót. Ebben a létszámban meg lehetne találni legalább azt a garanciális elemet, hogy egy olyan jogvita támadjon az Ítélkező tanács bürójában, amikor visszavonul tanácskozásra, hogy ott minden szempont eleven erővel küzködjék és a kifinomult igazság és a kisarjadzott relativ igazság legalább ugy jelenjék meg, mint öt jogtudó, független birónak nemes elhatározása. Én tudom azt, hogy a hármas tanácsok is kiválóan működnek, tudom azt, hogy amit három biró jónak talál, azt valószínűleg öt biró is jónak találja, de engedelmet kérek, ha az a régi közmondás, hogy több szem többet lát, valahol szükséges, ugy az igazságszolgáltatásban feltétlenül szükséges. Az a kettővel több biró nem teszi a biróságot nehézkesebbé, sőt munkabíróbbá és a teljesités tekintetében — azt merném mondani — gyorsabbá teszi, mert ami ott kialakul mint nézet, az már az egyéb ügyekben mint követendő példa áll előttük. Ilyen módon elevenebb erővel sarjadhat ki ebben a munkálatban az, ami a törvények célját képezi: az igazság kiszolgáltatása. T. Ház ! A kodifikacionális munkálatoknál lehetőleg arra kérném a minister urat, az igazságszolgáltatási rendeletek kibocsátását kevesbitse. Tartózkodni kellene lehetőleg az igazságügyi hatóság részére kiadott olyan rendeletek kibocsátásától, amelyek bizonyos elveket tartalmaznak, amelyek néha a centrális főfelügyeleti jog körében tovább mennek az útmutatásnál. Én nem akarom itt ezeket részletesen felsorolni, de időnként megjelennek pl. a birósági illetékek kérdésének gyakori módosításai, amelyek szintén nyugtalanitólag hatnak. (Györki Imre : Nincs ember, aki azokban ki tudja magát ismerni!) Nem ismeri már ki magát senki ezekben a törvényes rendelkezésekben. Bizonyos nyugodt, állandó sémát kellene alkotni. Talán lehetne a bélyegek helyett egyáltalán az illetékek terére átlépni és ott állandó kulcs szerint megállapitani az illetékeket. Én pl. abba is bele mennék — elejét veendő a tömeges pereknek, — hogy mielőtt valaki a biróhoz fordul, az Ítéleti illetéket le kelljen rónia előre. (KálnokiBedő Sándor: Ez az oláh rendszer!) Angliában pl. igy van. Ott nagyon drága az igazságszolgáltatás, de ott mindenki azt mondja, hogy a birói ítéletekkel meg van elégedve. Hadd gondolják meg az emberek, mielőtt molesztálnák a biróságot, és ne legyen kényelmessé téve az, ha valaki az állam birói hatalmát a maga részére igénybeveszi. Itt térek ki arra a visszaélésre, amely a szegényjogon való pereskedés terén tapasztalható. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Kérem tehát, méltóztassék beszédét befejezni. Gál Jenő : Nagyon kérem a t. Házat, méltóztassék beszédidőmet tiz perccel meghosszabbítani. (Félkiáltások : Megadjuk !) Elnök: Méltóztatnak a képviselő ur kérelméhez hozzájárulni 1 (Igen !) Ha igen, azt határozatképen kimondom. Gál Jenő : A szegény jogon való perlekedés joga kétségkívül kijár azoknak, akik erre rászorulnak. De az, hogy — amint olvastam a lapokban is — valaki, aki az Astoria-szállodában egy apartement-ben lakik, elmegy szegényjogon perlekedni, mégsem lehetséges. (Pesthy Pál igazságögyminister: Be is csukták !) Nagyon helyesen tették, azonban ezt a szórványos jelenséget erősebben kellene kutatni, mert ez hallatlan visszaélés az igazi szegények rovására. Hiszen nem kell másra rámutatnom, csak arra, hogy a mai illetékek mellett tudok esetet, hogy valaki szegényjogon indit pert, amelynek tárgya öt milliárd. Tessék most elgondolni, hogy az alperes ülése 1928 május 10-én, csütörtökön. 275 előkészítő iratára és a felebbezésre is, milyen bé* lyegeket kell ragasztani : milliókra megy az a bélyegkiadás, amelyet előlegezni kell. Mit eredményez ez ? Kényszeríti a másik felet arra. hogy inkább egyezkedjék ki perbeli ellenfelével, mert többre megy a perköltség és a bélyegköltség, mint amennyit megér az egész pereskedés. A modern zsarolásnak egyik neme ez is, amelyet irtani és büntetni kellés ha nincs rámás mód, a biró rendbüntetési jogát kell kiterjeszteni azokra az esetekre, ahol ilyen visszaélések történnek. A kodifikacionális kérdésnél legyen szabad rátérnem néhány pillanatra az ügyvédi reform kérdésére is, amellyel ma a mélyen t. minister ur foglalkozott. Megengedem, hogy nagyszerű elgondolás a mélyen t, minister urnái az a megszorító rendelkezés, amely a iétszámcsökkentésben nyilvánul meg. Lehet, hogy tiz év múlva éreztetni is fogja hatását, de elvégre egy törvénynek ex nunc kell hatnia. (Pesthy Pál igazságügyminister : Erre is megmondtam a magam véleményét !) Amidőn itt ismét a t. minister ur eddig tapasztalt jószándékára utalok, egyúttal meg kell állapitanom, hogy a gyakorlati kivitel tekintetében, fájdalom, ezek a szándékok megmaradnak a szándék keretében. Egy dolog van, amely összefügg — amint már délelőtt is mondottam — a gazdasági kérdésekkel : az igazságügy kérdésének gyakorlati útja sohasem egyéb, mint az ország általános gazdasági kérdéseihez való igazodás. Egy országnak, amelyben nincs munkaalkalom, s amely gazdaságilag senyvedő állapotban van, vannak olyan osztályai is, amelyek ezekből a társadalmi mouvement-okból élnek. A tapasztalatok is azt bizonyitják, hogy az ügyvédi munka nem ott több, ahol nagyszámú perek vannak, különösen behajtási perek és olyanuk, ahol az alperesek tömegei vannak. Ott az ügyvédek munkálatai alacsony rendűek, behajtási lépésekre szoritkozók és csak megnyomoritását képezik azoknak az osztályoknak, amelyek ezt megszenvedik. Innen van az, hogy a végrehajtót is összetévesztik az ügyvéddel ; innen van az, hogy bizonyos averzió mutatkozik az ügyvéddel szemben, amelyre östör t. képviselőtársam is rámutatott tegnap. Ez nem azért van, mintha az ügyvédet nem szeretnék, hanem azért, mert az a néposztály perszonifikációját látja a maga gazdasági devalvációjának az ügyvéd személyeben. Ezt kell eliminálni. A gazdasági helyzet megjavítása ott kezdődik, hogy ne karitativ valorizációról kelljen tárgyalnunk, hanem arról a kötelező valorizációról kellett volna tárgyalnunk, amely a magángazdaságot felemeli. Csak kedvező gazdasági körülmények között virul az ügyvédség. Legyen szabad egy nagyon kellemetlen példára rámutatnom. A napokban együtt voltam egy pozsonyi és egy kassai ügyvéddel.^ Mind a kettő jó magyar ember, szivében-lelkében idevágyakozik, de azt mondják : sokkal jobban megy az ügyvéd-társadalomnak Cseh-Szlovákiában ; Kassán és Pozsonyban, etekintetben meglehetünk elégedve. Miért 1 Azért, mert — hogy például csak egyre mutassak rá, amit a pénzügyminister ur figyelmébe is ajánlottam ama törvényjavaslat tárgyalásakor — összevásárolták azokat az adóssági kötvényeket, amelyekre a prágai és innsbrucki egyezmény felhívta őket. És mi történt 1 Gazdasági fellendülés, szerződések kötése, alapitások, az ügyvédi tisztes munkának hallatlan emelkedése következett be, tehát a jogélet és a gazdasági élet fejlődése, mert ezek ikertestvérek. Ahol anyagilag pusztuló társadalom van, ott rosszul megy a jogkereső közönségnek és rosszul megy az ügyvédeknek is.
