Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-167

218 Az országgyűlés képviselőházának igazságügyi kormánynak az a nagy munkája, amelyet a lefolyt évben folytatott, hanem ellenkezőleg azt vártuk volna, hogy tájékoztasson bennünket arra vonatkozólag, mik a szándékai az igazságügyminister urnák a jövőre nézve. (Őrffy Imre előadó: Ez a minister ur dolga! Ha csak a multak regisztrálását akartuk volna megfigyelni, csak elő kellett volna vennünk a kormány működéséről szóló jelentését, amely — sajnálattal kell megállapítanom, pedig nagy érdeklődéssel vettem kezembe, mert azt hittem, hogy valami újszerű, korszakalkotó dologról kapok ott tájékoztatást — semmi egyebet nem tartalmaz,^ csak ezeknek a tényeknek lerögzitését. Ez a jelentés egyszerűen lemásolása és elmondása azoknak az intézkedéseknek, amelyek «zen a téren az igazságügyi kormányzat részéről történtek. Ugyanigy vagyunk itt is. Sem a költségvetés általános vitájánál, sem pedig most nem kaptunk tájékoztatást arra vonatkozólag, hogy az igazságügyministerium mit szándékozik tenni és miféle uj törvényekkel kivánja foglalkoztatni a törvényhozást. (Pesthy Pál igazságügyminister: Majd fognak kapni!) Nem kaptunk tájékoztatást, pedig elvártuk volna. Amikor a legutóbbi hetekben a budapesti ügyvédi kamara közgyűlésén szót emeltek a közszabadságok kiterjesztése mellett, majd amikor egy másik konzervatív jogászegyesület, a Magyar Jogászegylet ugyancsak szót emelt az esküdtszék visszaállítása mellett, szintén nem hallottunk itt egyetlen szót, és semmiféle visszhangja nem volt ezeknek a problémáknak. Hallgatást tapasztaltunk ebben a vonatkozásban ahelyett, hogy ezen a téren is felállott volna az igazságügyminister ur, (Pesthy Pál igazságügyminister: Fel fogok állni!) hogy tájékoztasson bennünket, mi az álláspontja ezekben a kérdésekben, vagy ahelyett, ami még helyesebb lett volna, hogy ezeknek az előkelő fórumoknak megnyilatkozása után a minister ur törvénnyel, vagy rendelettel visszaállította volna az esküdtbiráskodást, amelynek visszaállítása feltétlenül szükséges. Nem akarok ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozni, hiszen ez túlhaladott álláspont, annyira túlhaladott álláspont, hogy magán az emiitett jogászgyülésen az előadó, aki pedig euriai bíró, szintén azt mondotta, hogy nem foglalkozik az ügy érdemével, nem hozza fel azokat az indokokat, amelyek az esküdtbíróság mellett vagy amelyek ellene szólnak, mert ez — hogy ugy mondjam — teljesen kijátszott kártya, s mindenki tisztában van azzal, hogy milyen érvek szólnak mellette és milyen érvek szóínak ellene, ellenben minthogy ez bevált és elfogadott intézmény, ha politikamentessé kívánjuk tenni a magyar bíráskodást, ennek egyetlen módja ós lehetősége az, hogy az esküdtbiráskodást a lehető leggyorsabban visszaállítsuk. Szerettem volna azt is hallani, hogy az igazságügyminister ur végre nyilatkozott volna abban, hogy elérkezettnek látja-e az időt arra, hogy az igazságszolgáltatás terén még ma is fennálló kivételes hatalmon alapuló jogszabályokat megszüntesse. Az egyik oldalon azt halljuk kiormány-nyilatközatokból, kormányjelentésekből s magának az igazságügyminister urnák a költségvetést indokoló szövegéből is, hogy a konszolidáció teljes lett ebben az országban; a másik oldalon pedig azt látjuk, hogy még mindig a kivételes hatalmon alapuló rendelkezéseket ós intézkedéseket kivannak fentartani, és hogy a büntetőigazságszolgáltatás terén még mindig fennállanak azok az in167. ülése 1928 május 9-én, szerdán. íézkedések, melyeket az 1912 : LXIII. tcikk alapján honosítottak meg. (Pesthy Pál igazságügyminister: A statárium?) Bocsánatot kérek, nemcsak a statáriumra vonatkozik ez, hanem amint nagyon jól tudja a t. igazságügyminister ur, ez vonatkozik a sajtószabadságra, a magánosok elleni erőszakra, a politikai bűncselekményekre, vonatkozik az izgatásra és büntetési tételének megváltoztatására, vonatkozik tehát egy egész csomó rendelkezésre. Végtelenül sajnálom, hogy nincs nálam az 1912. évi LXIII. te, de ott áll a Ház asztalán a minister ur rendelkezésére, méltóztassék betekinteni és látni fogja a minister ur, hogy az igazságügyi vonatkozású ilyen rendelkezések egész tömkelege van, amely még ma is — a háború után 10 évvel — fennáll, amikor már csak legfeljebb belső háborút folytat a magyar kormányzat a magyar nép ellen. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Itt tud győzni a belső háborúban, kifelé úgysem tud soha. — Zaj.) Annál is inkább kell ezt kifogás tárgyává tennem, mert akkor, amikor a foglyok élelmezéséről szóltam itt egyszer, s amikor ezt a kérdést ma Propper t. képviselőtársam is szóvátette, hallottuk már azt, hogy az igen t. minister ur ezen a téren a békebeli állapotot kivánja helyreállítani, akkor tessék azt helyreállitani a közszabadságok terén is és tessék mindazokat a gátló körülményeket megszüntetni, amelyek akadályai annak, hogy a békebeli állapotoknak megfelelő törvényhozásra és törvényes rendelkezésekre áttérjünk. Szerettem volna azt is hallani az igazságügyminister úrtól, vagy legalábbis az előadó úrtól, hogy eleget tesznek az ellenzék részéről ismételten felmerült ama kívánságnak is, hogy az 1921 : III. tcikket — amelynek meghozatala 1921-ben talán alkalmas és időszerű volt, de amelynek fentartására semmiféle alap és szükség nincs, — hatályon kivül helyezik, mint ahogyan hatályon kivül helyezték annak az időnek^ másik . szerencsétlen alkotását, a botbüntetésről szóló törvényt. Azután itt van egy másik korszerű reform, amelyet meg kellene valósítani a minister urnák, amelyet már a háború előtt beterjesztettek a Képviselőház elé, de még mindig nem látunk megvalósítva, s amelyre már egyszer îeïliivtam a minister ur figyelmét, és ez a rehabilitációról szóló törvény megvalósítása. Ez is teljesen előkészített törvényjavaslat, amely ott vain az igazságügyministeriiumban. Nem kellene egyebet tenni, mint azt a törvényjavaslatot idehozni a Ház elé és letárgyalását biztosítani s ezáltal lehetetlenné tenni azt az üldözést, amely fenforog azért, mert ezt a törvényt még nem alkotta meg a magyar törvényhozás. T. Ház! Propper Sándor t- képviselőtársam előbb elhangzott felszólalásában már rámutatott arra a gyakorlatra, hogy azokat, akik szabadságvesztésbüntetésüket, amellyel birói Ítélet folytán sújtattak, kitöltötték, toloncházba viszik és közigazgatási eljárás alá vonják. Ugyanezt tapasztaljuk a jogszolgáltatás más terén is. Itt van például egy olyan terület, amelyre feltétlenül rá kell mutatnom, ez pedig a gondatlanságból okozott testi sértést képező bűncselekmények tömkelege, amelyeknél — amint méltóztatik tudni — mód van arra, hogy a birói Ítéletben a foglalkozástól való eltiltás is kimondassék. Különösen érinti ez a soffőröket, a gépkocsivezetőket, akikkel szemben rendszerré vált az az eljárás, hogy még olyan esetekben is, amikor a biróság nem mondja ki a foglalkozástól való eltiltást az ítéletben, akkor is majdnem nyomon követi ezeket a bírói itéle-