Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-167

Az országgyűlés képviselőházának .1 ke« faktorok, mint maga az n^-^d»ég is számos, immár halaszthatatlan kérdést vetett fel, amelyeknek megoldása már közvetett hatásaiban is ezeket a bajokat eliminálni alkalmas lehet. Itt van mindjárt — amint azt a kultuszminister is emiitette — a jogi oktatás gyökeres reformja. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az eddigi oktatási mód semmiképen sem volt alkalmas alapos ismeretek elsajátítására, utóbbi inkább az illető jogász egyéni munkájának az eredménye volt, mint az egyetemekéi. De nem volt alkalmas a jogi oktatás azért sem, mert túlzsúfolt volt. Kényszeríteni kell a jogászifjuságot az előadások hallgatására, a kollokviumok és vizsgák letételére, meg kell továbbá hosszabbítani a szemeszterek számát, de magát az ügyvédi gyakorlatnak idejét is. Egyúttal gondoskodni kell arról, hogy a bejegyzett ügyvédjelöltek ne tisztán álbejegyzés utján szerezzék meg a szükséges formai kvalifikációt, az ügyvédi vizsga letételére, hanem hogy kontrolláltassék ugy hivatalosan, mint a kar autonóm jogainál fogva is ezeknek a gyakorlatoknak ténylegessége. Kétségtelen, hogy mindezek csak olyan panaceák, amelyek inkább csak tüneti kezelésszámba mennek, Itt talán meg kell említenem azt a kérdést, amelyre nézve a legnagyobb megértés mutatkozik az igazságügyminister ur részéről, amely tekintetben azonban az ő helyzete kétségtelenül elég kényes. Ez a kérdés a több ügyvédi munkaalkalom teremtése. Kétségtelen dolog, hogy ez az ügyvédi munkaalkalomteremtés alkalmas lesz arra, hogy a legégetőbb sebeket gyógyítsa, de — és itt meg kell mondanom egészen őszintén — mindennél valószínűleg tovább kell mennünk, mert az az óriási ügyvédlétszám, amely Magyarországon van és amely sehol máshol a világon nincsen, olyan tünet, amelyet radikálisabb eszközökkel is meg kellene gyógyitani. Hogy milyen eszközökkel, az nem az én feladatom, egyet azonban mégis le kell szögeznem és ezzel tartozom az autonóm ügyvédi kar spontán megnyilatkozásának. Az ügyvédi kamarának nagy többsége ugyanis a numerus clausus ellen nyilatkozott, és csak a kisebbség volt az ügyvédek között, amely helyesnek tartotta a numerus clausus bevezetését. A numerus clausus ötlete, illetőleg eszméje és terve egyelőre sajnos, csak azt eredményezte, hogy egyes^ még nem végzett, vagy be nem jegyzett ügyvédek, egész tömegekben vizsgáztak és jelentkeztek a kamaráknál, úgyhogy most igen tekintélyes létszámemelkedés mutatkozik. A közjegyzőkről sok mondanivalóm nincs. Őket érdeklőleg, — mint bátor voltam megemlíteni -^ az örökösödési eljárási novella hozott egy olyan nóvumot, amely lényegesen nagyobbá ésszétágazóbbá teszi az ő működésüket. A közjegyzői kar ugyan szerette volna ez alkalommal régi tervét valóra váltani, azt tudniillik, hogy az egész perenkivüli örökösödési eljárás reájuk ruháztassák, de ezt a kormány időelőttinek és azokat az aggodalmakat, amelyek ezzel a tervvel szemben jelentkeznek, helyénvalónak találta, úgyhogy, bár tekintélyes kibővítése történt a kar hatáskörének, de az egész perenkivüli örökösödési eljárás nem ruháztatott a, karra. A kar talán most már stabilizálódik, amennyiben a menekült közjegyzői kar elhelyezése befejezést nyert, az utóbbi ugyanis a közjegyzői állások szaooritása, más^ részt a jelöltek egy kissé háttérbe szorulásával járt, bár kétségtelen, hogy erkölcsi kötelesség volt az, hogy a menekült közjegyzőket ellássuk. Ez végre most befejezést nyert, aminél W, ülése 1928 május 9-én, szerdán. 203 fogva az idő nehezebb részién ez a kar is túl van. Még van egy kérdés, amelyet az ügyvédekkel kapcsolatban illett volna megemlítenem, de itt sem késtem el vele. Ez a kérdés a szegényvédelem kérdése, amely igen népszerűvé vált itt, ezekben a padsorokban. Kétségtelen, hogy a valorizációs törvényjavaslat elfogadott szövege bizonyos veszélyeket rejt magában, amelyeket bizonyos oldalon ugyan túlzottan állítottak be, de amely veszélyek akkor válnak imminensekké, ha a szegényvédelem kérdése nem kezeltetik a legrigoróznsabban. Voltak itt egyesek akik erről a kérdésről beszéltek, ha jól emlékszem, Gaal Gaston t. képviselőtársam is, aki ezt a kérdést összekötötte az ügyvédség kérdésvei, s ugy állította be a dolgokat, mintha ez a szegényvédelem olyan institúció volna, amely az ügyvédség érdekeit szolgálná. Én kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy az ország összes kamarái a leghatározottabban felírtak a szegényvédelemnek a közigazgatási hatóságok részéről nem mindig lelkiismeretes kezelése tekintetében. Más szóval kérik az ügyvédek is, hogy szigorittassék meg minden fegyelmi és büntetőjogi szankcióval az, hogy szegény védelmet olyan, aki valóban nem szolgált rá, tényleg ne is kapjon, mert hiszen az ügyvédi karra ez óriási terheket jelent, lévén a szegényvédelem anyagi ellenérték nélküli kötelezettség. Méltóztassék megfontolni, hogy közokirathamisítás a fél részéről az, ha hamis adatokat szolgáltat saját anyagi helyzetét illetőleg. De legyen is ott a büntetőhiró és a vádhatóság, | amely az ilyen visszaéléseket megtorolja. Épen a napokban olvastuk, hogy egy ur, aki barátnőjétől visszaperelte a neki ajándékozott milliókat, szegényvédelem alapján perelt és kiderült, hogy havi 10 millió korona jövedelme van. Ez ellen az ur ellen, akinek jóhiszeműen kiadták a szegénységi bizonyítványt, a bűnvádi eljárás megindult és megkapta az őt megillető szabadságvesztésbüntetést. Ez igen jó precedens, s nagyon kívánatos volna, hogy egy-két ilyen kirívó esettel

r — eltekintve a fölöttes közigazgatási hatóságok szigorúbb ellenőrzésétől, — figyelmeztessenek az illető autonóm hatóságok is arra, hogy a helyhatósági bizonyítványok kiállítása tekintetében a lehető legrigorózusabban és a leglelkiismeretesebben járjanak el. (77.a2/ van! jobbról.) Ez nemcsak a szegényvédelem szempontjából nagyon fontos. Én most az úgynevezett karitativ valorizáció kérdésére gondolok, ahol óriási nagy szerepük lesz ezeknek a helyhatósági bizonyítványoknak. Itt a nagy nyilvánosságot, az ország legnagyobb, legszélesebb nyilvánosságát érdeklő helyről is kell, hogy hangsúlyoztassék az ilyen autonóm bizonyitványok kiállításának rigorozitása. (Madarász Elemér: A szegénység fogalmát is precizirozni kell!) Messze vezetne mármost még egy oly kérdés taglalása, amely pedig az aktualitás stádiumába lépett: az ügyvédi rendtartás reformjának kérdése. Én most ezzel foglalkozni nem is fogok, csak a dolognak leglényegesebb részére volnék bátor rámutatni. Mind a minister urnái, mind magában a testületben egy közös cél intendáltatik, ez pedig az, hogy a kar ugy erkölcsi, mint anyagi szempontból függetlenít tessék, hogy megfeleljen annak a nagy történelmi hivatásnak, amely nagy történelmi hivatásnak a magyar ügyvédség és a magyar jogászság is mindig megfelelt ebben az országban. T. Ház! Ezzel be is fejeztem volna a költ-