Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-166
Az országgyűlés képviselőházának 166. ülése 1928 május 8-án, kedden. 157 ha a kötelesség el nem hiv, hogy azokat a félreértéseket, amelyek nem is annyira a minister urnák múltkor elhangzott nagyszabású beszéde, mint inkább bizonyos oldalról, a sajtó aláfestése következtében ... (Fábián Béla: Már megint a sajtó a bűnös! — Jánossy Gábor: Még nem mondta, hogy bűnös!) — Kérem méltóztassék megengedni, hogy 15 perc keretében elmondhassam azt, amit el akarok mondani! (Fábián Béla: Meghosszabbítjuk! — Zaj.)— ...az egyetemi tanárok és a minister ur között látszólag felmerült ellen téteket kiegyenlítsem. (Szilágyi Lajos: Akkor miért beszélt a minister ur erről?) Bizonyos dolgokat a közvélemény az egyetemi tanárok rovására ir fel. Hogy kik az illetők, — hiszen a minister ur is törpe minoritásról beszélt — nem tudom, nem is érdekel, (Szilágyi Lajos: De beszélt róla, ok nélkül nem teszi!) de az bizonyos, hogy a közönség sokszor másképen látja a bent történt dolgokat, mint ahogyan azok tényleg lefolynak s e tekintetben körülbelül ugy áll a helyzet, mint ahogyan boldogult emlékű öreg Pászthy nagypréposttal történt Egerben, aki leszidta a fűtőjét, mert ugy fűt neki, hogy a gutaütés kerülgeti, mire az mentségül azt hozta fel, hogy: »Bocsánat, én kívül vagyok, nekem a szobába sem szabad belépnem, hogyan tudjam azt, hogy méltóságodnak melege van-e, vagy nincs?« A legtöbb kifogás az egyetemi tanárok ellen tulajdonképen onnan ered és az igazi oka az, hogy az egyetemi tanár pedagógiai előképzettsége, legalább bizonyos fakultásokon, nincs meg és nem is lehet meg. Ahol ilyen képzésben részesültek az egyetemi tanárok, például a filozófiai fakultáson, ott baj nincs; az orvosi fakultáson és a technikán tulajdonképen demonstrációkkal dolgoznak, tehát az előadásnak bizonyos protézise van, az a tanár nem kalandozhatik el és egész tanmenete is adva van. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy minél nagyobb tudós valaki, minél többet kutatott volt, annál nehezebb neki a tanmenetét kidolgozni, lehagyni bizonyos dolgokat, hozzáadni bizonyos dolgokat, hogy a hallgató egységes képet nyerjen az egész tárgyról. Ha egyszer nagynehezen eljut idáig, nagyon bajos azon változtatni, elsősorban nem az ő, hanem a hallgató szempontjából, mert a hallgatót és a szülőket mégis elsősorban a vizsga érdekli és én emlékszem, hogy egyik kiváló tanárom, aki mindig ujat, mindig eredetit adott elő, de épen emiatt az egész magánjog rendszerét nem ismertette velünk és azt nekünk tankönyvekből kellett később megszerezni, mily kedvezőtlen vizsgaeredményekről volt nevezetes. Az is sokszor előfordul, hogy a tanár évek hosszú során át nem publikál semmit, épen azért, mert kutat. Ha véletlenül abban a szerencsés helyzetben lettem volna, hogy egyetemi tanár vagyok akkor, mikor mezőgazdasági szociálpolitikámat irtam, amin hat álló esztendeig dolgoztam, egészen nyugodtan vádolhatott volna egy kívülálló azzal, hogy: »Kérem, ez nem dolgozik semmit!« Az eredmény mégis csak az volt, hogy a Tudományos Akadémia és egyéb fórumok belföldön és külföldön egyaránt, ezt a semmittevést produktiv dolognak ítélték. (Éljenzés a jobboldalon.) Az órák dolgában is különös a helyzet. Tudniillik a középiskolai oktatásnál a tanár megy a hallgatókhoz, tehát ott csak a szellőztetés kérdése az, hogy 5—10 perces szünetet tart-e, de például ott, ahol 20 percnyire van a klinika vagy más intézet egymástól, hogyan tudja a tanár az előadást pontosan kezdeni, ha nem kezdi pontosan, kifogás alá esik, ha pedig pontosan kezdi, a hallgatóknak háromnegyed része még utón van, amikor ő már megkezdte az előadást. (Zaj.) Vannak azután más figyelemreméltó dolgok is. A tanárnak például egyetlenegy fegyelmező eszköze van, a katalógus-olvasás, amelyet a legteljesebb mértékben szigorúan veszünk. Erre is időt kell szentelni. Egy bizonyos,, hogy az akadémiai negyedóra annyira általános dolog, hogy Németországban, ahol igazán nagyon precízen veszik a tanítást, azt mondják, hogy a heidelbergi Schloss-ban a tanárok lelkei éjfél után tizenöt perccel kezdenek kisérteni, (Derültség.) annyira benne van ez az akadémiai negyedóra a közfelfogásban. De még más dolgot is emiithetek, azt tudniillik, hogy méltóztassanak csak megpróbálni, hogy itt a képviselőházban is egész délelőttön keresztül végighallgassák a szónokokat. (Ugy van! Ugy van! jobbfelŐl.) Annak a diáknak a befogadóképességére is tekintettel kell lenni, (Ugy van! jobbfelől.) hogy az megértsen mindent, mert egy délelőttön át öt órát hallgatni, hoítfáradságot jelent, ki kell egy kicsit pihenni magát. (Bródy Ernő: Ki kell verekedniük magukat!) Bocsánatot kérek, amikor én dékánja voltam a közgazdasági fakultásnak, köztudomású dolog, hogy ott semmiféle rendetlenséget nem tűrtem és rendet teremtettem. (Felkiáltások a jobboldalon: Ugy van! Éljen C settler!) Most még egy dologra utalok. A tanidőnek rövidsége nem a tanárnak, legalább nem a jó tanárnak az érdeke, mert tanár alig tudja a maga dolgát kellőleg beosztva előadni, annak szüksége volna még legalább 10—15 órára; de a vizsgák azok, amelyek a tanárnak, vagy az egyetemeknek a januári és a júniusi kényszerszünetet biztosítják, mert ez alatt az idő alatt készülnek a vizsgákra a diákok. Még ha valaki óráról-órára készül is, mint a középiskolában, három esztendő múlva ez az óráról-órára való készülés hatálytalan és az illetőnek újból át kell vennie az anyagot. Annak a tanárnak a legkeservesebb kínszenvedés hónapja a január és a júniusi, mert egy hivatását becsületesen felfogó tanár nem fogja elzavarni a diákot, ha egy kérdésben megbotlik, hanem addig kínozza önmagát, amig vagy valamit kihoz abból a diákból, vagy pedig amig annak abszolút tudatlansága bebizonyul. Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk abban az esetben is, amikor az előadások szeptembervégi és januárvégi megkezdéséről van szó. A szülőknek tudniillik az az egy hét egy hónapi fővárosi lakáspénzt jelent, vagy pedig szállodai elhelyezést s igy súlyos anyagi áldozat azoknak, akik egy egész hónap kedvéért is alig tudják valahogyan kifizetni a lakáspénzt. Most tehát az előtt a probléma előtt állunk, hogy azoknak a diákoknak vagy kilenctized része nincs ott az, előadásokon, vagy pedig a szülőkre rovunk nagy sarcot. Méltóztassanak mérlegelni ezeket a momentumokat. Hiszem, hogy ezeket a minister ur is figyelembe veszi és mérlegeli. Viszont tanártársaimnak is nagyon ajánlom a figyelmébe, hogy azok a kifogások, amelyek esetleg a közvélemény részéről felmerülhetnek az egyetemi oktatás ellen, mérlegre tétessenek és ők maguk iparkodjanak belsőleg- megcsinálni a reformot. (Helyeslés a jobboldalon.) Én ugyanis nagyon félek attól, — saját bőrömön tapasztaltam már, mit jelent ez, — amikor az egyetemi autonómiát nem respektálják; hiszen 1919-ben kezembe adták az obsitot, hogy elmehetek, indiokolás nélkül. (Várnai Dániel: Hát Beké Manóval mi lett?!) Nem a minister úrral szemben ér24*
