Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

jíz országgyűlés képviselőházának 1 azzal, hogy itt van a legjobban elhanyagolva a gyermek, a családi otthonban és a társadalmi intézményekben. Az óvodát tehát nemcsak kul­turális szempontból kell felállitani, hanem első­sorban egészségügyi, másodsorban szociális szempontból. Egészségügyi szempontból azért, hogy a szülők tudatlanságát egy arra képzett alkalmas óvónővel vagy védőnővel — vagy ne­vezzük bárminek — pótoljuk, hogy az adja meg a gyermeknek a tudomány által számára bizto­sított védelmet, hogy ezáltal a halandóságot csökkentsük s a nemzet életerejét növeljük. Ez tehát az egyik legnagyobb szempont, amely indokolja, hogy az óvodákat szaporítani kell. Engedje meg a t. Ház, hogy csak egy pár vo­nással rajzoljam meg ennek a kérdésnek hátte­rét szociális szempontból. Én ebben a kérdésben ezt tartom a legnagyobb jelentőségűnek. Nem­csak az ország egy kis hányadában van szük­ség óvodára, hanem óvodára, menhelyre, vagy napközi otthonra szüksége volna minden köz­ségnek és tanyának. (Ügy van! Ügy van! jobb­felől). Mert az életből azt nagyon jól méltózta­tik ismerni, hogy tavasztól, amikor a mezőgaz­dasági munka megkezdődik, egészen őszig a gyermekeknek tízezrei vannak felügyelet nél­kül hagyva, úgyhogy senki a világon nem tö­rődik velük, vagy pedig a gazdasági munká­nak hátrányára vannak. A mezőgazdasági munka megkívánja az intenziv foglalkozást — sajnos —r hajnaltól késő estig. A családanya számolva az időjárás eshetőségeivel nem is rendezkedik be ugy, hogy rendesen tudja ki­csiny gyermekét élelmezni, mert maga sem főz a kora reggelt vagy a késő estét kivéve s igy maga a gyermek is arra a sorsra van kárhoz­tatva, hogy alig tud táplálkozni. (Ugy van! Ugy van!) De hátrányára van ez a körülmény ma­gának a munkának elvégzésére is. Ezért tehát szükséges volna, — ha a minister ur pénzügyi okok miatt nem tudja megvalósítani az óvodák terén a rendszeres óvodák kiépítését, — ha meg tudná oldani, hogy minden faluban legye­nek nyári óvodák. Jól emlékszem — 15—20 év előtt még Nagy-Magyarországon tapasztaltuk, — . hogy voltak úgynevezett nyári óvodák, nyári menhelyek, amelyek májustól szeptem­berig működtek és amelyekben kiképzett men­helyvezetőnők össze^vüjtötték reggeltől estig az ovodásgyermekeket, felügyeltek rájuk, gon­dozták és megvédték őket. Ezeknek a nyári óvodáknak és menhelyeknek felújítását és sza­porítását ajánlom a minister ur figyelmébe. Szükséges az óvodáknak kiépítése még abból a szempontból is, hogy az iskola mun­káját megkönnyítsék. Méltóztatik tudni, hogy teljesen a családi körből jött, ismerethiányban és sok mindenféle hiányban szenvedő gyer­meket kap át az iskola első osztálya és rá két hét múlva kell fogni a legnehezebb munkára, az írás-olvasás és egyéb tudományok befoga­dására. Ezért megy aztán nehézkesen a dolog ós f ezért van különbség olyan iskolák ered­ménye között, amely iskolákat megelőz az óvoda és olyan iskolák között, ahol a friss, nyers matéria kerül a tanítóság keze alá. (Ugy van! Ugy van!) A minister ur ezen a téren az óvónők magasabb képzését adja meg. Két év helyett háromévi képzést ad, sőt egy negyedik gyakorlati évnek bevezetését is el­rendelte. Ma már tehát az óvónők négyévi ki­képzés után állhatnak be a mindennapi mun­kába. Ha magasabb képzést ad a minister ur, akkor ennek folyománya az volna, hogy a régi dotálást is eme képzésnek magaslatára kell emelni. Erre az óvónőknek is megvan a maguk jogalapja, erre vonatkozó kérésüket KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. j. ülése 1928 május é-én, pénteken. Hl azonban máig nem teljesítették. Ezért itt sze­rényen tolmácsolom az óvónői karnak — amely nem nagy ebben az országban, még ezres lét­számot sem tesz ki jelenleg, — azt a kíván­ságát, hogy azokat a fizetési osztályokat, amelyeket a törvény minden más köztisztviselő számára biztosít, az ő számukra is méltóztas­sék megnyitni. Esedékes számukra a VITT. fizetési osztály megnyitása, sőt ha az érde­meket akarjuk jutalmazni, akkor bizonyos percentuális hányadban a VII. fizetési osztály­nak megnyitása is kell, hogy számukra bizto­síttassék. Eme kívánságok tolmácsolása mellett még nagyon szerény erkölcsi kívánságuk az is, hogy címben is kapjanak valamit. Ezt nem szabad sajnálni, mert hiszen ezek a címek nem egyebek erkölcsi honorálásnál, ami azonban az ambíciónak minden téren nagy fokozója. A másik óriási nagy terület az a nép­oktatási terület, amelyre vonatkozóan a mi­nister ur olyan hatalmas, nagyszabású programmot dolgozott ki. Azt a magyar kultur­fölényt, amelyet a minister ur jelzett, és amelyet oly nagy szorgalommal müvei, nem­csak abban látjuk, hogy itt azt az egymillió analfabétát, azt a sötét fekete tömeget a vilá­gosságra hajtsuk az iskolákon keresztül, mert hiszen ez még csak minimális kívánság, az iskola ezzel még csak a tudáshoz szükséges eszközöket adja meg, hanem szükséges az is, hogy az elemi oktatásnak ezen a területén, amely ma már kiszélesedett, olyan reformot vigyen keresztül a minister ur, afelyet a mindennapi élet követelménye parancsol. Épen tegnapelőtt, a földmivelésügyi tárcánál, fel­hívtam a minister ur figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági szakoktatást egy agrárállam­ban nem szabad csak egy-két iskolára szorí­tani és azokban szakembereket kiképezni, ha­nem ez, szerintem, örök problémája lesz ennek az országnak, amely a maga fekvésénél fogva örökösen a termelésre van predesztinálva. Ebben az országban tehát az agrártudományt, amely a legszükségesebb a népnek, azonban igen^ széleskörű agrártudományt, amelyet a megélhetés versenye külföldi és hazai viszony­latban is parancsol, bele kell vinni magába a népoktatásba, ezért a népoktatási tantervet is, amint az idők fejlődnek és haladnak, refor­málni kell, nem szabad évtizedeket megvárni és aztán elintézni egy reformot, hanem minden év parancsoló követelményét bele kell vinni, be kell illeszteni a tantervbe, hogy a falusi nép­iskolások, óriási nagy tömege már az elemi iskolából kikerülve, legalább azoknak az agrárismereteknek a birtokában legyen, ame­lyek a többtermeléshez feltétlenül szükségesek. (Helyeslés a jobboldalon.) < A népoktatási munkások, a tantitók mun­kája, a békéhez viszonyítva, nagy mértékben kiszélesedett. Hiszen a békében jóformán csak a négy fal és a katedra volt az a terület, amelyen a tanító a maga szerény munkáját el­végezte, a megnyilvánult rengeteg* társa­dalmi probléma nem parancsolta és nem kí­vánta az ő beavatkozását. Ma azonban, a há­ború után, a fejlődő időben azt mondhatjuk, hogy az iskolánkivüli népoktatás nemcsak olyan jelentőségű, mint maga az iskola mun­kája, hanem terjedelemben sokkal nagyobb. Kire vár ezeknek a nagy kérdéseknek apró pénzre váltása? Az iskola munkásaira, a tanítóságra. És mit kivan ez a feladat a taní­tóságtól 1 ? Ma az iskolánkivüli népoktatásban felmerülő rengeteg 1 kérdésnek megvitatása, az életbe való beállítása miatt a tanítóságnak is 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom