Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
r Âz országgyűlés IcépviselöházánaJc 1 nyelven, mondom, lehetetlen, hogy ily viszonyok közt egy hosszú életen keresztül ezt^ az idegen nyelvet eredményesen tudja tanítani. Hallom, hogy vannak orvostovábbképző tanfolyamok stb. Én a modern nyelvi szakosoknál, akiknek szaktudása rendszerint elégséges, de akik a nyelv nehézségeivel küzdenek, szükségesnek tartanám, hogy ezeket is tovább képezzék nyelvi szempontból. Ezeket legalább is három-négy évenkint ki kellene küldeni külföldre. Amig ezt nem tesszük, amig ezeknek a modern nyelvi szakos tanároknak érdekében ilyen áldozatokat nem hozunk, addig nem lehet eredményes a tanítás a középiskolában. Változtathatunk a módszeren, csinálhatunk, amit akarunk; amig örömmé és könnyűvé nem tesszük a tanítást ezeknek a tanároknak, addig a középiskolában a modern nyelvek tanitása nem lehet eredményes. T. Ház! Az egyetemmel kapcsolatbari még egy másik kérdést is szóvá akarok tenni. Nyilvánvaló, mindenki tudja, hogy az egyetemi előadások, a kollokviumok és a vizsgálatok csak arra képesitik a hallgatóságot, hogy a tudományt receptiv módon elsajátítsa. Betanul bizonyos dolgokat, elsajátítja azokat, de valójában ezáltal tudóssá nem lesz. Ezek az előadások, kollokviumok és vizsgálatok nem képesitik őt produktív munkára, kutató munkára. Ujabban nagyon szépen kiépítettük a tanárképző intézet intézményét. Evvel talán kissé túlmerevvé is tettük a filozófiai karon a tanítást, ahol a munka természetének nem felel meg ez a kötöttség és merevség. A tanárképző intézet is körülbelül ugyanazt a célt szolgálja, amit szolgálnak az előadások, a kollokviumok és a vizsgálatok, s nem azt a másik célt, amely azt a fiatalembert önálló tudományos munkára képesiti. Erre valók a szemináriumok. Ezért nálunk már körülbelül két-három emberöltővel ezelőtt szintén szokásba jöttek a szemináriumok, különösen a filozófiai karon. Majdnem minden tanszék mellett volt szeminárium is. Ezekben a szemináriumokban, a szemináriumi gyakorlatokban, gyakorlatilag* ismertették meg a hallgatókkal a tudományos kutatás módszereit. Ezek a szemináriumok annyira szükségesek voltak, mint az orvosi fakultások mellett a klinikák. Senki sem tud beteget gyógyitani, aki csak elméleti előadásokat hallgatott: az illetőnek gyakorlatilag is ki kell magát képeznie. Ép igy nem tud önállóan tudományosan működni az, aki csak előadásokat hallgatott és aki szép sorjában lekollokvált és letette a vizsgálatokat. A szemináriumoknak az volt és ma is az a hivatásuk, hogy "önálló tudományos munkára neveljenek, höary a tudományos és kutató módszereket a hallgatókkal megismertessék. Ezek a szemináriumok meg is feleltek rendeltetésüknek, megfeleltek hivatásuknak addig, amig egy-egy szak hallgatóinak száma 60—70 volt. Ma azonban sajnos, nem ez a helyzet. Ma az ilyen katedráknak már nem 60—70 hallgatójuk van, hanem 200—300—400. Ezekkel szemben, ilyen kis szemináriumokkal abszolúte nem lehet boldogulni, itt nem lehet elérni semmit. Épen ezért, különösen itt Budapesten, a látogatottabb tanszékek mellett a szemináriumokat, ezeket a régi patriarkális, a maguk idejében nagyon bevált szemináriumokat át kell alakítani tudományos intézetekké, kutatva tanító intézetekké, sőt egyenesen kutató intézetekké; olyanokká, amelyek élén mint igazgató áll az ordinárius, a tanszék birtokosa és mellette egészen kis vezérkar van, amely 5. ülése 1928 május 4-én, pénteJcen. 137 vezérkáf áll magántanárokból, asszisztensekből és gyakornokokból. Ha ezt ilyenformán épitjük ki. mint ahogy ezt Németországban f nagyobb egyetemek már tényleg megtették, akkor biztosit juk nemcsak azt, hogy fiatalságunk elsajátítja a tudományt, hanem, ami még ennél sokkal fontosabb a nemzet és a magyar tudomány szempontjából, megtanul Önálló tudományos munkát végezni. Az igen t. minister ur igen nagy megértést mutatott a természettudományokkal szemben. Nagyon kérném, mint egy ilyen sok hallgatóval biró tanszék birtokosa, hogy ezt a támogatást juttassa a szellemi tudományok tanszékeinek is. Ha ilyen intézményünk lesz, képesek leszünk nagyobb számú hallgatóságot is nevelni a tudományos módszerek ismeretére. Amikor én a nagyobb, a budapesti egyetemet emiitettem, semmiképeri sem akartam a vidéki egyetemeket lekicsinyelni vagy azokat fontosság tekintetében másodranguaknak mondani. Igenis, ha képesek leszünk előteremteni azokat az anyagi feltételeket, amelyek segítségével ezeket az ' egyetemeket igazári kiépíthetjük, modernül berendezhetjük, akkor egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy ezek az egyetemek igenis nagy feladatot fognak teljesíteni. Mint baranyai képviselő, természetesen szeretném a minister urnák különösen jóindulatába ajánlani a pécsi egyetemet. Az igen t. minister ur a minap is járt lenn Pécsett, ott igen szén és tartalmas beszédet mondott, amely beszéddel én a legteljesebb mértékben egyetértek. A minister ur egyebek közt azt mondotta, hogy a pécsi egyetem nem Pécs városának egyeteme, hanem az egész Dunántúlnak egyeteme. Ez a pécsi egyetem fel fog virágozni akkor, ha Dunántúl egész társadalmának tudatába meery át, hogy ehhez a pécsi egyetemhez Dunántííl r szellemi és gazdasági érdekeinek is száz és száz szála fűződik. Én is szükségesnek tartanám, hogy Dunántúl összes vármegyéi, városai és egész társadalma szivébe és szeretetébe fogadja a pécsi egyetemet, hogy ennek erkölcsi és anyagi támogatására siessen s hogy olyan lelkes közhangulatot teremtsen, amely a minister ur munkáját nemcsak megkönnyíti, hanem a minister urat és a kormányt magával fogja ragadni. Épen ezért kívánatosnak tartanám azt is, hogy egy egyetempártoló, egyetemtámogató szervezet létesüljön a Dunántúlon, olyan szervezet, amelynek élén a vármegyék és városok vezetői álljanak, különösen pedig az országgyűlési képviselők, a Képviselőháznak és Felsőháznak tagjai. Ha az egész dunántúli társadalom igy csoportosul a pécsi egyetem körül, ha ezt a maga egyetemének tekinti, akkor hiszem, hogy a pécsi egyetem nagy jövőnek néz elébe. Ez áll nemcsak a pécsi egyetemre, hanem a többire is és nézetem szerint egy-egy országrésznek azt kell éreznie, hogy az ott lévő egyetem az ő egyeteme. Ha az igen t. kultuszminister urnák, a kormánynak és a nemzetnek abból a rettenetes nehéz helyzetből, amelyben ezek az egyetemek pár évvel ezelőtt anyagilag voltak, sikerült ezeket az egyetemeket megmenteni, ha sikerült a minister urnák a maga SZÍVÓS akaratával ezeket az egyetemeket megóvni attól, hogy megsemmisüljenek, akkor megérdemli ez a fáradság, ez az áldozatkészség, hogy ezek az országrészek, különös odaadással és különös szeretettel viseltessenek a maguk egyetemei iránt. Ha ezek az országrészek ugy hordozzák erkölcsileg és érzelmileg a maguk egyetemeit, mint ahogyan! az egész nemzet egyeteme mindig
