Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
134 Az országgyűlés képviselőházának (Karafiáth Jenő: Bárhol legyen! Elfogadjuk, csak legyen meg!) Befejezésül méltóztassék megengedni, hogy a cserkészetről beszéljek. (Halljuk! Halljuk!) A minister ur figyelmét fel kivánom hivni arra, hogy Magyarországon a fiu- és leány-cserkészet között antagonizmus van. (Patay Tibor: Ez természetes!) A fiu- és leány-cserkészet között évek óta tartó antagonizmus van, amelynek káros következményei vannak, amelyeket eliminálni, azt hiszem, nemzeti kötelességünk. Nyiltan beszélek és én, mint protestáns ember, megmondom, mert mindig hivatkozhatom arra, hogy a felekezetieskedésnek sohasem voltam szószólója, én elsősorban a magyar embert nézem. Nem értem, miért van antagonizmus a katholikus klérus részéről a leány-cserkészettel szemben? Ez egy világmozgalom. Most kezdődik meg ma a leánycserkészek kongresszusa Budapesten. Képviselve van: Dél-Afrika, Észak-Amerika, Ausztrália, Belgium, Csehszlovákia, Dánia, Egyiptom, Franciaország, India, Izland, Jugoszlávia, Kanada, Kína, Catalonia, Lengyelország, Litvánia, Luxemburg, Nagybritánnia, Németalföld, Németország, Norvégia, Peru, Finnország, Svájc, Svédország. Amikor az egész világ leány-cserkészei ma világkongresszus céljából itt összejönnek, akkor azt az antagonizmust, amely a magyar leány-cserkészet és fiu-oserkészet között van, méltóztassék eli?ïiinalni. Ez világmozgalom, s azt hiszem, hogy ha a magyar leányok a cserkészetben résztvesznek, amelyben komoly pedagógiai felügyelet alatt állanak, ez többet használ a leánynevelés szempontjából, mintha esetleg egy charlestontanfolyamra iratkoznak be. A cserkészet elvonja a leány-cserkészeket, a magyar leányokat, a jövő most serdülő nagyasszonyait a modern élet veszedelmeitől, mert itt komolyan nevelik őket. Magam láttam, aki a leánycserkészek nagytanácsának tagja vagyok, hogy ott milyen komoly pedagógiai munka folyik. Érthetetlen tehát a katholikus klérus magatartása, annál is inkább, mert ismerem Gasparri biboros-államtitkárnak a westminsteri érsekhez irt egyik levelét, amelyben helyesli ezt az intézményt. Azt hiszem, hogy ez a világkon presszus ezeket az ellentéteket itt eliminálni fogja. Magam röviden a következőket javasolom: méltóztassék a két nagytanácsot egy országos cserkész-nagytanáccsá egyesiteni, amelyben a fiu- és leány-cserkészet reprezentánsai együtt vannak, és meg van oldva a kérdés. Méltóztassék a kettő fölé esetleg egy vezetőt állítani, aki hivatva van magasabb szempontokból a szervezetet ellenőrizni. Egyébként méltóztassék mind a két szervezetnek teljes autonoimiát biztosítani, mert hiszen magam is látom, hogy, dacára ennek az antagonizmusnak, állandó fejlődése van, azzal a hibával, hogy bizonyos fokig egyoldalú irányban történik a fejlődés, inkább protestáns alapokra, terelődött, mint katholikusra. Ennek a leánycserkész-világkongresszusnak védnökei között sem látok például egy katholikus főpapot sem, ezzel szemben látok protestáns főpapokat.' Amikor egy világmozgalommal állunk szemben, amely megvan — hiszen Angliában félmillió cserkészleány van, maga az angol király a leánycserkészet vezetője, s Baden Powel felesége a leánycserkészetnek szintén egyik vezetője, — akkor nincs semmi oka annak, hogy egy egészséges, a nemzeti irány szempontjából kifogásolhat és pedagógiai szempontból is kifo165. ülése 1928 május é-én, peníekeü. fogásolhatatlan és pedagógiai szempontból is kifogásolhatatlan szervezetet ne méltóztassék azzal a szeretettel támogatni, mint amilyem szeretettel a kultuszminister ur felöleli a fiueserkészetet. Itt a költségvetésből megállapítottam, hogy a cserkész-szövetség anyagi támogatására 80.000 pengőt méltóztatott fölvenni. Kérem a minister urat, méltóztassék a leánycserkészetet is belegondolni a cserkész-szövetség anyagi támogatásába és akkor, azt hiszem» nagy és nemes munkát méltóztatott elvégezni, mert azok, akik a leánycserkészet gondolatával foglalkoznak, máris megérdemelték a nemzet háláját, merit igenis olyan egészséges leánygenerációt nevelnek, amelyből nagyasszonyok és nem charlestonozó, bubifrizurás és kifestett vénasszonyok fognak * kikerülni. Ezzel be is fejezem felszólalásomat. Azzal fejezem be, hogy a kultuszminister ur mai beszéde hatalmas beszéd volt. (TJgy van! Upy van! a jobb- és a baloldalon.) Ha van bennem! némi pszichológiai tudomány, ugy azt kell látnom, hogy a minister ur, fanatikusan beszélt. Fanatikusan csak az tud beszélni, aki hisz és aki meg van győződve a maga igazáról. A ministers ur előadásában látom azt a szellemi konstrukciót, amely hivatva van a magyar feltámadást szolgálni. Tekintet nélkül arra, hofjy milyen párthoz tartozom, amikor ilyen kérdésekről van szó, amikor hitet, fanatizmust, programfmot és erőt látok, akkor nekem annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt én is és barátaim! is a minister urat ostoroztuk, kerestük, hogy miért nem igazi az a magyar kultúrpolitika és kritizáltuk, hogy nem eléggé magyar; az a kultúrpolitika, amelyet a minister ur követ, ennek ellenére nekem most csak egy kötelességeimi van: megállapitani azt, hogy a minister ur a maga reálpolitikai utján elérkezett ahhoz az időhöz, amikor egész kulturprogramimot adhat a nemzet számára. Miután ez a Programm a feltámadás és a magyar erő diadala gondolatának jegyében adatott meg, ezért a költségvetésnek ezt a részét a .magam részéről elfogadom. (Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Bleyer Jakab! Bleyer Jakab: T, Képviselőház! Én a kultusztárca költségvetéséhez csak röviden; akarok hozzászólni és csak az egyetemek, s a felsőbb oktatás problémájának egyik-másik kérdésével kiváuok foglalkozni, nevezetesen a külföldi iskoláztatás kérdésével. Mi mindannyian, akik a minister ur után beszélünk, az ő beszédének lenyűgöző hatása alatt állunk. Tényleg emberemlékezet óta ilyen kulturprogrammot ebben a Házban, magyar országgyűlésen nem fejtettek ki és ha a mi közgazdasági ministereink meg tudják ennek a nagy kulturprogramimnak gazdasági alapjait teremteni, akkor meg vagyok róla győződve, hogy a minister úron nem fog múlni, hogy ezt a nagyszerű programmot meg is valósítsa. Engemet a minister ur nagyszabású beszédéből csak egy rész érintett kissé váratlanul, kissé meglepetésszerűen, az a rész, ahol az egyetemről, az egyetemek bizonyos hibáiról beszélt. A minister ur körülbelül ugyan jelezte, hogy milyen irányban mozognak az ő gondolatai, de az én érzésem szerint még sem kellett volna ezt ilyen nyiltan, ilyen erélyesen az ország Háza elé vinni, nem mintha ez nem volna fontos kérdés, nem mintha a kultuszminister urnák nem volna sok tekintetben igaza, hanem azért, mert azt hiszem, hogy a minister urnák '• •
