Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

Äz országgyűlés képviselőházának 16 zésről van szó, a politikában azonban mienk a .iog. Az alsóház munkáját nem engedjük, hogy a felsőház megakadályozza. (Kuna P. András: Az élet megtanított rá.) Igenis, mi vagyunk a reprezentánsai a magyar életnek, s a múltból csak annyit akarunk átvenni, amennyi a jelen fenmaradásához szükséges. Mi az egészséges magyar közszellemnek vagyunk reprezentánsai és a mikor a magyar faj kultúrájáról van szó, akkor első sorban mi, a magyar faj reprezen­tánsai akarunk ehhez a kérdéshez hozzászólni. (Helyeslés.) Én a magam részéről is helyeslem, hogy kultúrpolitikánkat a helyes és széleskörű nép­nevelésre alapits.uk . Ameddig a magyar népne­velés kérdése megoldva nincs, a magayr kul­túra kérdése is elintézetlen. Szükséges azonban az, hogy a magyar kultúrának a népnevelésben résztvevő napszámosainak, a tanítóságnak kérdésével alaposan foglalkozzunk. Én sokat éltem- Horvátországban és ott közelről láttam a tanítóság szerepét és munkálkodását. Nagyon jól ismerem a jugoszláv problémát; ott azt lá­tom, hogy a mi tanítóságunkhoz viszonyítva az ottani tanítóságnak predomináns szerepe van. Becézgetik a tanítókat, mert a nemzet igazi napszámosaiként kezelik^ őket. És én is azt állítom: az a társadalmi réteg, amely a népmilliókat neveli és amely arra van hivatva, hogy a nemzet érdekeinek szemelőtt tartásával nevelje a népet, a legmesszebbmenő támoga­tást várhatja. (Ugy van! Ugy van!) Igényel­heti, mert éhező tanítók nyolc gyermekes atyák, akik tudják, hogy gyermeküknek nincs betevő falatja sem, nem lehetnek pedagógusok. Hogy valaki nevelni tudjon, annak teljes lelki egyensúlyra van szüksége. (Tetszés.) Teljes lelki egyensúlyt pedig csak olyantól lehet várni, aki a maga anyagi életében is megta­lálja azt, amire intelligenciájánál és hivatásá­nál fogva jogot formál. Nem beszélek hosszasan erről a kérdésről. Igenis a tanítóság nívójának emelése akár az­által, hogy akadémikus műveltséget adunk neki, akár azáltal, hogy társadalmi pozícióját emeljük gazdasági intézkedések révén, akár az­által, hogy valamilyen más olyan intézkedése­ket teszünk folyamatba, amelyek a tanítóság predomináns szerepét szemléltetik mindenki előtt, ezt helyesnek tartom, és nem lesz elég pénz, amelyet a magam részéről meg nem sza­vaznék ezen cél érdekében. (Helyeslés.) Az egyetemi kérdésben, amelyről Petrovácz igen t. barátom említést tett, teljes mértékben csatlakozom felfogásához. A baloldal, különö­sen nem a fajmagyar része a baloldalnak (Esz­tergályos János: Mi az, hogy nem faj­magyar 1 ? — Derültség. — Kócsán Károly: Van olyan is!) — mi szomszédok nem veszünk össze egymással (Derültség) ~ nagyon örült a minister ur ama kijelentésének, hogy esetleg felfüggesztik az egyetemi autonómiát. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Én nem vagyok kormánypárti, sem kormány­támogató, nyíltan fogok tehát beszélni. Körül­belül a következőkép rekonstruálom a baloldali agyak délelőtti munkáját. Röviden azt mond­ják: íme, a kultuszminister ur kilátásba he­lyezi azt, hogy ha a numerus clausus kérdésé­ben incidensek jelentkeznének, ha egy más esetből kifolyólag incidensek mutatkoznának, ezeket a tanárokat azonnal el fogja csapni. Gondolok például Méhely Lajos igen t. bará­tomra, vagy Szily Kálmán igen t. bará­tomra, azokra a keresztény tanárokra, akik 5. ülése 1928 május 4-én, pénteken. Í3Í tanári kötelességeiket, — ahogy én tudom —, 100% -ig teljesitik, de akik arról az oldalról nem nagy szimpátiával találkoznak, amit a magam részéről nemi is csodálok. Teljesen csatlakozom tehát Petrovácz igen t. barátom fejtegetéseihez és arra kérem a minister urat, — nehogy ez nyugtalanságnak legyen okozója —, legyen szives a részletes vita bevezetésekor, egynéhány megnyugtató mondatot mondani, mert félek attól, hogy félremagyarázzák a minister ur szavait. Előre figyelmeztetem az igen t. Házat a holnapi sajtóra, amelyben „A jobboldal teljes letörése az egyetemen", vagy „Vége a fajvédőknek és a fajbiológia! előadá­soknak" címen tudósítások fognak megjelenni, holott ezek tudományos előadások, amelyek­nek igazságait mi politikusok ugy sem tudjuk megdönteni. Igen erős harc folyik a leventeintézmény­nyel és a Collegium Hungaricumokkal szem­ben, nem tudom miért. Azaz, hogy ezt is tudom, de nem interpretálom mások felfogá­sát. Én a Collegium Hungaricum intézményét elsőrendű intézménynek tartom. Helyeslem azt a tendenciát — s ezt a Házban már; több­ször elmondottam —, hogy az idegenbe el­került magyar ne asszimilálódjék és ott Parisban ne legyen franciává, Londonban angollá, Németországban ne legyen porosszá (Malasits Géza: Alldeutsch-csá!) és All­deutsch-csá se legyen, hanem maradjon ma­gyar és naponta egyszer emlékezzék arra, hogy egy csonka nemzetnek a fia, amely nemzetnek egészen más sajátságai vannak, mint annak a nemzetnek, amelynek körében végzi tanulmá­nyait. Nagyon helyeslem, hogy magyar miliőt és magyar nevelőt méltóztatott adni annak az ifjúságnak, mert ezek naponta fogják figyel­meztetni kötelességeikre a nemzettel szemben. Én emlékezem épen a forradalmi időkből, hogy az u. n. külföldön járt magyarok, fran­ciául tudó magyarok, amikor Belgrádba elsé­táltak deputációba, nem tudtak franciául, de magyarságukból teljesen kivetkőztek Paris­ban. Az ilyenek tudhatnak németül is, de a magyarsághoz semmi közük nincsen. Ezt az intézményt tehát helyeslem és fen­tartandónak tartom. Csak azt mondom, hogy a kultuszminister ur talán a közgazdasági egyetemen keresztül foglalkozzék azzal a poli­tikai koncepcióval, amelyről előbb beszéltem. Nem elég, ha a magyar intelligencia, amely itt Keleten egy exponált nemzetnek a tagja, tudja Anglia, Franciaország és a nyugati nagy nemzetek nyelvét, de foglalkozzék más nyelvekkel is. Milyen másképen lehet beszélni egy szerb emberrel, ha szerbül megszólítjuk; milyen nagyszerű visszhangot talál a bolgár, szó a bolgárok között Szófiában. Amikor egész gyáriparunk és egész gazdasági életünk ten­denciája déli irányba, Szaloniki és Kon­stantinápoly felé terelődik, akkor azt tartom, hogy a magyar kultuszminister urnák törődnie kell azokkal a kérdésekkel, amelyeket felve­tettem és amelyeket röviden abban foglal­hatok össze, hogy tessék balkáni nyelveket is tanítani. Tegnap beszéltem egy szerb egyetemi ta­nárral. Ö nem tudta, hogy én szerbül beszélek és mikor búcsúzás közben az ő magyar dik­ciójára szerbül válaszoltam, újra leült és egé­szen más hangon tárgyalt velem. A balkáni népek sajátossága, hogy nagyon zárkózottak és e zárkozottságuknak gyűrűjét csak saját nyel­vükkel lehet áttörni. Tessék tehát ezzel a kér­déssel is foglalkozni, annál is inkább, mert ' hiszen itt állandóan hallunk nemzetiségi prob-

Next

/
Oldalképek
Tartalom