Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-163
4 Az országgyűlés Mpviselőházdnalc 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. népüket világosítsák fel ezeknek fontosságáról, és vigyék rá legalább oly mértékben, amint a Dunántúl népét a saját intelligenciája rá tudja vezetni az áldozatkészségnek bizonyos mértekére. (Ugy van! a jobboldalon.) Mert hiszen ha én akármilyen fényes kórházat beállítok oda, egy értetlen lelkű nép körzetébe, ha az a kórház nem ugy tűnik fel a nép előtt, mint bástyája, ragyogó erőközpontja az ő egészsége megvédésének, ha azt a kórházat az értetlenségnek, bizalmatlanságnak, szereteti enségnek hullámai csapkodják és veszik körül, akkor az a kórház nem tudja kifejteni azt a munkát, amielyet tulajdonképen ki kell fejtenie. (Ugy van! a jobboldalon.) Ennek következtében kell, hogy maga a nép az ő verejtékéből, aranyából, szeretetéből, lelkének ragaszkodásából építsen bele abba a kórházba, abba a bástyába egy bizonyos mennyiségű téglát, hogy az áldozat fonala, az áldozatnak, a szeretetnek, érdeklődésnek fonala kapcsolja őt közvetlenül az intézményhez. így törlődik le — a Dunántúlban most már majdnem teljesen letörlődött — erről a szóról, hogy »kórház« az a régi rideg, ijesztő szín, és múlik el róla és mellőle az az ijesztő mellékzönge, amely a nép fülében és lelkében annyit jelentett, hogy: »elvitték szegényt a kórházba, kérem, annak már vége van«. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ellenkezőleg, a Dunántúlban most már arra törekszik a nép, hogy amikor látja nem múló jellegű baját annak az embernek, hamar kocsira rakja (Ugy van! a jobboldalon.) és ahol már van mentőállomás, a jegyzővel, tanítóval, pappal kihivatja a mentőkocsit ós gyorsan viteti a kórházba, mert a kórház többé nem annyit jelent, hogy ott elpusztul az ember, hanem annyit jelent, hogy olt erőre kap az ember, rekonstruálják az egészségét. Méltóztatnak látni, ez ugyan a lelkekben való változás, de meggyőződésem szerint rendkívül értékes változás. Ez az, áramlása a szeretetnek és megértésnek az egészségvédelem bástyája felé, amely magát a bástyát elősegíti, láthatatlan kezekkel, de mégis erősiti. (Ügy van! a jobboldalon.) Azzal azonban, t. Ház, hogy kórházakat állítunk az ország nevezetesebb pontjain, egy ilyen ötéves Programm megvalósítása során, nem oldottuk meg a kérdések legsürgetőbb részét. Mert hiszen igaz az, hogy nekem szükségem volna még körülbelül nyolc-tízezer kórházi ágyra az országban, beleszámítva az ideggyógyintézetek várható és szükséges fejlesztését is, azonban vannak olyan veszedelmek, amelyekre közvetlenül figyelmet kell fordítani. Nem lehet megvárni az ötesztendős periódusnak és munkaprogrammnak teljes lebonyolítását. Ilyenek például a csecsemővédelem, a csecsemőhalandóság, mert hiszen ha sikerül ott, ahol megfelelő anya- és csecsemővédő intézmények rendelkezésre állanak, a szerencsétlen 24%-os átlagot a felére, 13, 12, 10%-ra leszorítani, (Felkiáltások: Lehet is!) ez annyit jelent, hogy minden száz megszületett magyar csecsemőből 12-őt megmentettünk az életnek. (Madarász Elemér: Nagy dolog!) Óriási dolog. Tízezrekre megy évenkint a száma azoknak a csecsemőknek, akiket feltétlen biztonsággal meg lehet menteni a magyar élet, a magyar jövő részére, ha az anya- és cscsemővédő intézményeket akármilyen szűkös keretben, de elég sűrűn szétszórva a veszélyeztetett vidékeken felállítjuk. (Madarász Elemér: A Stefániának hálásak lehetünk! — Ugy van! Ugy van!) Nagyon helyes tehát az a gondolata az egészségügyi államtitkár urnák, hogy pótolni kell a kórházépítés folyamatát és akcióját egy másik akcióval. Nevezetesen 20—30.000 pengő körül lévő költségvetési összeg ellenében fel lehet állítani cementből és nem tudom minő olcsó építési anyagból egy 30—40 esztendei állékonyságra számított olyan épületet, amelybe az anya- és cscsemővédő intézmény belefér, sőt azonkívül még egy orvosi rendelőt is lehet benne szisztematizálni, amely azután a legsürgősebb esetekben rendelkezésre fog állani a hirtelen támadt bajokra. Ehhez nekem tulajdonképen nagyon sok pénz nem kell, mert hiszen ha én egy esztendő alatt az illető községek anyagi erejének is lehető figyelembe és igénybevételével csak 50—80 vagy 100 helyén az országnak tudok állitani ilyen anya- és csecsemővédő egészségügyi intézményt, ha ki tudom épiteni 50—80 vagy 100 helyen a Stefánia szervezetét, — amelyet nem lehet eléggé dicsérni áldásos működése miatt, — ha ki tudom bővíteni a kórházhálózatot ezekkel a rendelőszobákkal, amelyeknek ellátására be tudok állitani egy egészségvédő nővért, egy olyan ápolónővért, aki az egészségügyi kérdések alapvető ismereteiben járatos: akkor én ezzel a párhuzamos akcióval nagyon sokat segítettem a legégetőbb bajok leküzdésében. (Élénk helyeslés.) De nemcsak az anya- és csecsemővédelem az a probléma, amelyről gondoskodnunk kell, hanem ott vannak azonkívül a tbc. veszedelmei, ott vannak a nemibajok, a venerikus nyavalyák veszedelmei, (Ugy van! Ugy van!) úgyhogy nemcsak propagandisztikus utón szükséges hozzáférkőznünk népünknek e bajoktól veszélyeztetett rétegeihez, hanem az eszközöket is rendelkezésre kell adnunk, amely eszközök igénybevételével meg tudnak bajaiktól szabadulni, amennyiben még gyógyíthatók; ha nem gyógyíthatók már, akkor pedig következik az egészségügyi prevenció gondolata: megvédeni a még egészségeseket attól, hogy ezektől megfertőződjenek, (Ugy van! ügy van!) Ezért szükséges és tervbevettük azt, hogy orvosi rendelőirodákat fogunk felállítani az ország igen számos pontján. Természetesen, ez a szó »számos«, attól van függővé téve, vájjon honorálja-e majd a pénzügyi kormányzat erre a pontra^ irányuló^ kérésemet, amikor majd a következő esztendőben nagyon szerény összeget, egymillió pengőt kérek erre a célra. (Élénk helyeslés.) Méltóztatik látni, hogy nem méretezem túl kívánságaimat, de ugy érzem, egymillió pengőt ez a cél feltétlenül megérdemel, (Ugy van! f Ugy van!) és nagyon hálás leszek, ha a t. Ház ezekre a gondolatokra, amelyeket itt volt szerencsém most kifejteni és a pénzügyi alátámasztásra méltóztatik a vita során kitérni, hogy ezzel is erőt kapjak ezekben a törekvéseimben. Áttérve most már — hogy rövidre fogjam mondanivalómat — a ministerium második vezérlő gondolatára, a szociálpolitikára, bizonyos mértékével az örömnek és megelégedésnek jelentem a t. Háznak, hogy a parlament együttes bizottságai már le is tárgyalták az Öregség és rokkantság esetére szóló biztosításra vonatkozó törvényjavaslatot, (Élénk éljenzés.) úgyhogy közvetlenül az appropriációs vita után a t. Ház abban, a helyzetben lesz, hogy ezzel plenárisan is lesz módja foglalkozni. Ugy érzem, ez olyan lépés előre a kormányzat részéről, amelynél egy pillanatra itt, költségvetésem vitájánál illik és szabad megállanom. De mindjárt tovább is lépek, mert hiszen a szociálpolitika tulajdonképen élet kell, hogy legyen és ha az élet rohanásával, az élet feltornyosodó igényeivel nem is tud a mi szociálpolitikánk mindig arányosan lépést tartani, de
