Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

Í18 Az országgyűlés képviselőházának autonómia csak eszköz, hogy a felekezeteket jobban lehessen kormányozni. A nemzet azonban be fogja látni, hogy semmi értelme sincs annak, hogy tisztán az autonómia elvi okából tartunk fenn jogakadémiákat, amelyekre semmi szükség nincs, amelyek csak bajba viszik azokat az ifjakat, akik oda beiratkoznak. (Ugy van! Ugy van!) Sőt meg vagyok róla győződve, hogy a végén is a felekezetek belátásos vezetői valami elvi fentartással élvén, meg is találják a módját annak, hogy az állami brutalitás kényszerének igénybevétele nélkül ezt az ezer jogászt magánbanfoglaló három felesleges intézményt beszüntessék. (Helyeslés.) Tehát látja a t. Ház* hogy én a két felesleges filozófiai fakultást és a három felesleges jogakadémiát be akarom szüntetni és igy a felekezeti autonómiáknak bizonyos vonatkozásait nem respektálom mindenek felett. De egy más autonómiát sem lehet mindenek felett respektálnom és itt jövöik fejtegetéseim nagyon fájdalmas részéhez. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem nekem ennek elmondása jogom és kötelességem. (Halljuk! Halljuk!) Jogom azért, mert a takarékossági bizottságban, ha szabad ezt átvitt értelemben használnom, bizony testemmel védtem az egyetemeket, tehát nem lehet azzal megvádolni engem, hogy ne szenetném és ne védeném az egyetemeket. Azt hiszem ezzel senki se vádolhat engem, még a túloldalról sem. (Ugy van! Ugy van!) De épen azért, mert én a magyar állami pénzügyeknek és különösen a magyar közgazdaságnak példátlan nehéz idején fentartottam az egyetemeket, nemcsak kötelességem, de jogom is, hogy rendet tartsak az egyetemen. (Élénk helyeslés! a jobboldalon és a középen.) És ha azt kutatom és vizsgálom, hogy miért volt az, hogy a magyar közvéleményben bizonyos visszhangra találtak az, egyetemellenes mozgalmak, mondom, ha kutatom* hogy mi ennek az, oka, ennek magyarázatát nemcsak a pénzügyi helyzetben látom, de abban is, hogy igen sokan közülünk, és sokan a későbbi generációkból is, nem vittek ki magukkal az életbe kedvező képet az egyetemeken folyó munkáról. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Es egyszer már egy kultuszministernek magára kell vállalnia az ódiumot, — és én nem félek ettől az ódiumtól — hogy ezt nyilvánosan megmondja, (Élénk helyeslés.) nehogy élesebb eszközökhöz kelljen nyúlnia. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Nagy dolog az egyetemi autonómia, mert védi a gondolatszabadságot, védi a tanszabadságot, legnagyobb palládiuma a tudományok haladásának és nagyon meg kell gondolnia egy kultuszministernek, hogy bármiféleképen, még a felügyelet jogán is belenyúljon az egyetem életébe. Mert mint minden emberi intézniónynelk, ennek is megvannak a hátrányai. Ki gyakorolja ott a fegyelmet? Szabályaink szerint a rektor és a dékán. De a rektort és a dékánt a tanárok választják és természetesen az a dékán és rektor bizonyos fokig feszélyezve van, mert átmenetileg primus inter pares. Az a rendszer, amely nálunk életben van, a német egyetemi rendszer, igen nagy kötelességérzést és kényes lelkiismeretsséget tételez fel a tanárotk részéről, mert jóformáin nincs ellenőrzés. Az az óhajtásom, hogy ez igy maradjon, az az óhajtásom, hogy a viszonyok ereje és a felelősségnek rám nehezedő súlya rá ne kényszeritsen további lépésekre. (Helyeslés.) Most csak arra szoritkozom, hogy fájdalommal és nagyon nagy fájdalommal konstatálom, hogy bizony sok a szünet, (Ugy va\n! Ugy van!) hogy az előadások sokszor a szeÎ65.

űtese 1928 május 4-ên, pêntehéà. ineszterben későn kezdődnek meg; az, ifjúság feljön a szünetekben, a szülő fizet és pedig nehezen fizet, az ifjak pedig lebzselnek. Az a középiskolai tanuló reá van szoktatva arra, hogy öt perccel a csöngetés után az óra megkezdődik és azt pontosan betartják, itt megérünk 20—35 perces órákat, megérjük, hogy előadások lemondatnak, vagy néha nem tartatnak meg, úgyhogy le se mondatnak. (Ugy van! Ugy van! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) A főiskolára jövő ifjúság, amely — az hiszem, ebben mindnyájan egyetértünk — rendszeres munkához van szoktatva, feljön ide és az egyetemi rendszer elszoktatja a tanulástól. (Ugy van! Ugy van!) Látjuk azt is, hogy amikor egyesek a katedrát elérik, megszűnik tudományos működésük. (Rassay Károly: Ez az!) Megszűnik a könyvek publikálása, de nemcsak a könyvek publikálásával kapcsolatban van baj, mert nagyon jó tanárokat láttam, akik könyveket nem publikáltak, hanem az előadások sokszor stereotip ismertetésekké válnak s megesik, hogy a tanár csupán megirt tankönyvét adja elő, sőt nem átálja azt felolvasni. (Taps. — Ugy van! Ugy van!) Itt minden tárgyi érdeklődés a dolgok iránt megszűnik, mert nemcsak az erek meszesednek el, hanem az emberi tudás is elmeszesedik, ha nincsen felfrissítés. Azt mondani, hogy egyes szakma mindig ugyanaz marad, nevetséges, mert ha egy-egy szakma folyóiratait csak egy évben elolvassuk, az uj szempontok ezrei merülnek fel, amelyekkel szemben annak a magyar tanárnak állást kell foglalnia és ha nem foglal állást, ezt ki fogom kényszeríteni ennek a Háznak támogatásával. (Élénk helyeslés és taps. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Kevesebbet táborozzanak!) A tárgytól való elkalandozásról hallunk: ^gyes órákon a tanárok olyan dolgokról beszélnrk, amelyek alig vannak összefüggésben a tárggyal. Halljuk azt is, hogy a kollégiumok gyakran megismételtetnek, egyes tanárok foíy ton ugyanazt adják elő, holott nyolc félév alatt az egész diszciplínán tartoznának átmenni, és ugyanazokat a dolgokat ismételgetik, mert az ujabb mezők megmunkálása talán fáradságos volna. És ami a legveszedelmesebb, halljuk a stereotip kérdések kialakulását. Egy-egy tanár urnák van 300—400 kérdése, amelyeket azután a pedagógiai szemináriumok élelmes vezetői legyorsiratnak, (Ugy van! Ugy van!) az ifjúsággal bepaukoltatnak, úgyhogy az az ifjú, aki nem a tankönyveket tanulta meg, hanem bepaukoltatta magát, nagyobb sikerrel mehet a vizsgára, mint a szorgalmas tanuló. Ne értessem félre. Ez, egy kisebbség a tanárok közül és az orvosi karon, a technikán, a filozófiai kar számottevő részén a tanárok heroikusan teszik meg kötelességüket. Nem akarok egyes karokat vagy egyes embereket íkipécézni, ez tőlem távol áll, egészen általánosságban beszélek, de hogy ezek a bajok megvannak, senki sem tagadhatja és a bajok olyan nagyok, hogy a felelős kultuszminister sem hallgathatja el őket. A felelős kultuszminister erről a székről a nyilvánossághoz menekül és megmondja, hogy bajolk vannak, vészjelt ad és azt mondja: emberek, vigyázzanak. Ma még csak figyelmeztetek, ma még csak kérem azokat,. akikből kilobbant az isteni szikra, hogy változzanak vagy távozzanak! De ha a mai figyelmeztetés nem elég, olyan törvénnyel jövök, mint amilyen törvény hozatott a bíróság újjászervezése esetére, hogy félévre függesszék fel a tanári nyugdíjaztatást,