Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

2 Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. mint volt a megelőző esztenőben. Ez a. tízmillió pengő nem nagy összeg mint plusz-differencia a múlt esztendőhöz, képest, mindamellett mégis némi haladást jelent, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy minő nehéz háztartási viszonyok között vagyunk és hogy ennek a fiatal tárcának, amelynek múltja csak tegnapról ered, minő nehéz és SZÍVÓS kitartással kell küzdenie, hogy pénzügyi pozícióját lépésről-lépésre megszilárdítsa. Az. említett tízmillió pengős plusz-differencia legnagyobb része az appropriációs javaslatban megemlített és letárgyalandó szegénysegélyezés, vagy mondjuk helyesebben: a középosztálynak segélyezésének címén iktattatott ide be. Azt hiszem, lesz majd alkalmunk az appropriációs javaslat megfelelő szakaszainál kifejteni azokat a szándékokat, valamint lesz alkalmunk rámutatni azokra a módokra, is, amely szándékok vezették a kormányt a fedezet megállapításánál és amely módozatok szerint iparkodik a kérdés lebonyolításával megbízandó főhatóság feladatának megfelelni. Ezenkívül a többi rovatokon, kezdve a központi igazgatástól végig, majdnem valamennyi rovatnál természetesen még a nyugdíjak rovatánál is, némi emelkedés mutatkozik és ezekre a címekre oszlik szét a többi körülbelül négymillió és néhány százezer pengő. A legértékesebb cím, amely szintén pluszdotációt kap, amennyiben a parlament két háza törvényerőre emeli majd a költségvetést, a gyermekvédelmi, valamint az egészségügyi intézmények rovata, mert hiszen ezen a téren óriási nagy hiánnyal kell küzdenünk. Ezzel tulajdonképen már rá is vezetődném jelen bevezető beszédemnek tulajdonképeni tárgyára, ha nem volnék adós azzal a másik gondolattal, amelyre voltam bátor rámutatni azzal a megjegyzéssel, hogy annak értése és ^figyelembevétele nélkül teljesen lehetetlen a tárcáról egészen helyes képet nyerni. Ez a másik gondolat nevezetesen a kincstári feleslegekből beruházások címén a tárcának a múlt esztendőben juttatott és ebben az esztendőben juttatandó tételeknek összehasonlítása. Nevezetesen magában a tárcában beruházások címén meglehetősen szerény összeg vagyon felvéve, úgyhogy ezzel a szerény összeggel még részben sem tudnám teljesíteni azokat -a feladatokat, amelyek különösen egészségügyi téren, de azonkívül még gondozási téren is a tárcára hárulnak. Már a múlt esztendőben is jelentékeny összeget nyertem azonban a kincstári feleslegekből, amelyeknek felhasználása dolgában a pénzügyminister ur, gondolom, már a Ház elé terjesztette a jelentést és erős reményem van arra, hogy a most folyó számadási esztendő várható feleslegeiből szintén jelentős Összegeket fogok nyerni Gondolom, hogy a pénzügyminister ur nem fog elzárkózni az én nagyon sürgető kéréseim elől, mert hiszen magában a tárcában, mint voltam bátor említeni, alig van lehetőség arra, hogy a meglevő intézmények adminisztrálásán, valamint a feladatoknak a megállapított keretek közt való oldozgatásán túl valami lényeges előrehaladást tudnék létesiteni. T. Ház! Ennek a tárcának, mint majdnem minden költségvetési vitában elhangzott a felszólalók, valamint az előadó ur és az én ajkaimról is. két fő karakterisztikus vonása van. Az egyik a szociálpolitika és minden, ami bele tartozik ebbe a fő vezető gondolatba, a másik pedig a magyar nép egészségvédelme és természetesen minden probléma, amely kapcsolatos magával ezzel a vezérlő gondolattal. Az a kérdés mármost, hogy — anélkül, hogy részletekbe kivánnék bocsátkozni, mert hiszen csak elkaptam az előadó ur elől a beszélés lehetőségét, tehát a részletes adatokat magukat nem hoztam magammal — hogyan is állunk egészségügyi téren Magyarországon. (Propper Sándor: Köszönöm, rosszul!) Itt két részre lehet osztani a feleletet, amelyet a kérdésre adni lehet. Az egyik az intézmények kérdése, nevezetesen a gyógyító intézmények kérdése, a másik pedig arra a kérdésre adandó válasz, hogy vájjon elég eredményesen sikerült-e már szembeszállani azokkal, a nemzet élete fáját gyökerében megtámadó veszedelmekkel, nyavalyákkal, bajokkal amelyek sokkal nagyobb jelentőségűek kihatásukban, mint például valamilyen tüneti betegség, amelyet a kórházainkban szoktunk gyógyitani. Ami az első kérdésre adható választ illeti, megvallom egész őszintén, hogy akármilyen nagy lendületet sikerült is elérni a kórházak rekonstrukciója, valamint'új kórházak emelése terén, a nemzet eme nehéz'idejében, mégis azt kell mondanom, hogy nem vagyunk eléggé ellátva gyógyító egészségügyi intézményekkel. (Rassay Károly: Sok kell!) Itt van például maga a székesfőváros. A székesfőváros közönsége óriási áldozatokat hozott a múltban és hoz a jelenben is, hogy a múltban létesitett nagy kórházait, amelyek mintaszerűek, óriási költséggel fentartsa. A székesfőváros tulajdonképen nem a saját polgárai részére állította csak fel (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) ezeket az intézményeket és nem kizárólag (Jánossy Gábor: Az ország számára!) fővárosi feladatokat teljesit, hanem majdnem felerészben, alig valamivel kevesebb arányban, mint a gyógyított betegek felerészében, az egész ország egészségügyét szolgálja. A magam részéről tehát rendkívül méltányosnak találom azt, hogy erről a helyről ismételten és ismételten az elismerés szava hangozzék a székesfőváros közönsége felé, amely tehát nemcsak a saját ügyeit gondozza a maga megerőltetésével, hanem a nemzet ügyében is részt vesz, de azonkívül elhangozzék az a kivánság is, hogy az állam,, valamint az a nemes vármegye, amelynek területén van a székesfőváros, szintén résztvegyen az egészségügyi intézmények alkotásában. (Ugy van! Uí,y van! a Ház minden oldalán.) És én meg vagyok arról győződve, hogyha ennek az én kiáltó szavamnak innen a parlamentből visszhangja támad, akkor belátásra ébredvén, ugy az állam, valamint a megye és harmadsorban maga a székesfőváros közönsége is, sikerülni fog egy olyan — legalább egy, de esetleg "két — nagyarányú uj egészségvédő vagy betegséggyógyitó intézményt teremteni itt a fővárosban, amellyel előre évtizedekre megoldottnak lehet tekinteni a ^székesfőváros gyógyitó ügyét. Kint az országban, az ország legfontosabb pontjain sikerült már a rekonstrukció, valamint az uj kórházak állitásának ügyét is legalább annyira elvinni, hogy megindultak a reális tárgyalások, költségvetési tárgyalások, telekmegajánlás, közmunka vagy ilyenféle megajánlás tárgyában, valamint az állam és az illető kórházfentartó hozzájárulásának mértékéről is. Megvallom egész őszintén, — amit különben valósággal meg kellett gyónnom az egyik minisztertanácsban a kormány előtt, — hogy fel, egészen öt évre, sokféle angazsmant, sokféle lekötelezettséget vállaltam én a különböző kórházfentartókkal szemben. Nem követtem el alkotmánysértést, nem sértettem meg nevezetesen a parlament költségmegajánlási jogát, mert hiszen ezek a lekötelezettségek,