Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

66 Az országgyűlés képviselőházának gyök, hogy azokat ez a szegény, agyonnyo­moritott, ezer sebből vérző magyar nép alig­alig birja el. Nézzük csak meg egy kisséi a száimokat és akkor rögtön elibénk tárul az egész helyzet a maga meztelen valóságában. A külügyministerium költségvetése 1,013.270 pengővel emelkedett. Ebből egymagáira a kül­földi szolgálatra 715.870 pengő többlet esik. De a külügyministerium a múltban sem volt szerény. A múltból szerzett tapasztalatok mu­tatják azt, hogy költség is kevés lesz, mint ahogy például az 1926/27. évi zárszáma­dás szerint az előirányzatot a külügyministe­rium 1,199.525 pengővel lépte túl. El lehetünk készülve arra, hogy ezt a meglehetősen nagy összeget ismét túl fogják lépni, mert hiszen aimikor külügyi kiadásokról van szó, akkor a kormány nem szerénykedik, legalább nem fukarkodik annyira, mint amikor szociálpoli­tikáról volna szó. Egymaguk a távirati és táv­beszélési költségek 1,140.000 pengőt tesznek ki, ami én szerinteni horribilisam nagy ós nagyon sok esetben elkerülhető lett volna. Itt megle­hetős nagy megtakarításokat lehetne eszkö­zölni. A külügyministerium rendelkezési alapja 163.200 pengő, sajtóalapja 407.000 pengő, úgy­hogy a külügyministerium rendelkezési alapjai 570.000 pengőt tesznek ki. De az 1926/27. évi költségvetési előirányzatot is a külügyminis­terium a rendelkezési alapok tekintetében 127.465 pengővel lépte túl, vagyis ennyivel többet költött, mint amennyi a rendelkezési alapra elő volt irányozva. Ezek meglehetősen nagy számok és egyáltalában nem olyan sze­rények, mint amilyeneknek azokat az előadó ur feltüntetni igyekezett. Ami most a külügyi alkalmazottakat illeti, itt is azt látjuk, hogy elsősorban a tisztviselők száma harminckilenccel emelkedett akkor, ami­kor például a belügyministerium hónapokig nem tud készen lenni a honosításokkal. _ inert megcsökkentett személyzettel végzik a közjogi osztályban a munkát és emiatt száz és száz ember ácsorog naponként a belügyministerium­ban És amikor egy képviselő ezt szóváteszi, akkor a belügyministerium egyszerűen dör­zsöli a kezét és azt mondja: hát kérem, nem telik, nincs rá pénz. Egyik legfontosabb ak­tusra, a magyar állampolgárok ügyeinek ren­dezésére nem tellik pénz, ellenben — mint mon­dottam, — harminckilenccel emelkedett a kül­ügyi alkalmazottak, tisztviselők száma. A vizumdíjakból 400.000 pengővel több be­vétel irányoztatott elő. Itt bátorkodom a minis­ter ur ügyeimét felhivni arra, hogy a vízumo­kat illetőleg Oseh-Szlovákia és Ausztria igen szép példával jár elől, csak mi vagyunk azok, akik makacsul ragaszkodunk a vízumrend­szerhez azért, mert a vízumrendszer valamelyes bevételt hoz. De emellett a bevétel mellett szá­mítani kell azt a rengeteg kárt, amely abból származik, hogy a mi vízumaink drágák. És ha Magyarországon az idegenforgalom nem fej­lődik ki ugy, amint ki kellene fejlődnie, és ha a magyarországi idegenforgalom nem hozza meg azt az eredményt, amelyet az erősen ki­fejlesztett propagandának hoznia kellene, ak­kor ezt nem utoljára annak lehet betudni, hogy a vízumdíjak még mindig meglehetősen maga­sak. Ezeknek leépítése, illetve a vizumok meg­szüntetése tekintetében tehát már igen nagy, égető szükség yolna a minister ur részéről egy elhatározó lépésre. T. Ház! Hogy egy kis összehasonlítást te­gyek a tekintetben, hogy mennyire drága do­log a mi külügyi képviseletünk, megemlítem, 155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. hogy például ötven diplomáciai fogalmazási tisztviselői illetménye 1,661.107 pengőt tesz ki, amivel szemben a kultusztárcában 528 elemi iskolai tanitó fizetése összesen 1,162.707 pengő­vel van előirányozva, vagyis 528 elemi iskolai tanitó nem kap annyi fizetést, mint ötven dip­lomáciai fogalmazási tisztviselő. Pedig ezek az urak leginkább előkelő társadalmi osztályok gyermekei, akik nem is annyira kényszerű­ségből, mint inkább passzióból lépnek erre a szolgálatra. Engedelmet kérek, mikor Magyar­országon az analfabéták száma csak rendkívül lassan csökken — bár elismerem, hogy a kul­tuszminister ur törekszik iskolákat felállítani — s amikor még mindig van rengeteg sok vá­lyogból épült, düledező iskola s tanítóink még miniig éheznek és nyomornognak, akiknél sze­rencsétlenebb proletárok alig vannak az or­szágban, akkor azt kell látnunk, hogy ötven diplomáciai foglalkozású urnák jóval több fize­tése van, mint 528 elemi iskolai tanítónak. Azt hiszem, hogy mégis csak fontosabb volna a népiskoláztatás kifejlesztése, a közegészségügy, a falvaknak vízzel és más egészségügyi beren­dezésekkel való ellátása, mint az a meglehető­sen drága külügyi képviselet és apparátus, amellyel a kormány dolgozik. Én már két évvel ezelőtt rámutattam arra, hogy a mi követeink fizetése lényegesen na­gyobb, mint az osztrák vagy német követek fizetése. Az osztrák követ fizetése valóságos szegényes dolog a mi követeink fizetéséhez képest. Végtelenül örülök annak, hogy gróf Sigray képviselő ur, tehát egy mágnás, kifogá­solta legutóbb a költségvetés általános vitájá­ban azt, hogy a mi követeinknek nagyobb fize­tése van, mint az Egyesült-Államok államtit­kárainak, holott azok ministeri grádusban vannak. A hatalmas, gazdag, a világ majdnem minden vagyonát, úgyszólván minden aranyát magához szívó Egyesült-Államok az állam­titkáraiknak nem adnak akkora fizetést, még kevésbé követeiknek, mint amennyit a mi kö­veteink élveznek és kapnak. Nem lehet ezt egy szegény országban kibírni; egy szegény ország ne csináljon ilyen luxust. Általában a külügyi szolgálatot, illetőleg a külügyministerium tár­cáját lényegesen jobban dotáljuk, mint például a területileg és a lakosság számánál fogva is nagyobb Lengyelország. Lengyelország lénye­gesen kevesebbet költ például a külügyi képvi­seletre, mint Magyarország. Á többi utód­államról nincsenek részletes adataim, de Len­gyelországról határozottan merem állítani, hogy lényegesen kevesebbet költ külföldi és külügyi képviseletre, mint amennyit a magyar állam költ. Hogy milyen eredménnyel, annak egy részét Beck igen t. képviselőtársam igen szép fejtegetéséből ma délelőtt hallhattunk, amikor elénktárta, hogy külföldi gazdasági re­lációkban mennyire hátrányban vagyunk, és hogy be vagyunk teljesen kerítve, mert a körü­löttünk lévő államok és volt szövetségeseink mindent elkövetnek arra nézve, hogy gazda­ságpolitikailag háttérbe szoritsanak bennünket és úgyszólván lehetetlenné tegyék megélheté­sünket. Elviselhetők volnának vagy lennének ezek a nagy költségek, ha ebből az országnak valami nagy haszna volna, ha ezért a rengeteg összegért, amelyet úgyszólván a szájától, a kultúrájától, az egészségétől von el a magyar nép, megvolna az ellenszolgáltatás. Elviselhető volna ez, még abban a tudatban is, hogy Ma­gyarországon van a legtöbb öngyilkos, hogy itt grasszál legborzalmasabban a tüdővész, ha ez a külügyi képviselet tényleg azzal az ered­ménnyel járna, amelyet joggal várhat a ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom