Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

58 Az országgyűlés képviselőházának Itália Franciaországban találja meg, akkor csak kézen fekvő, hogy ez a két, egymás ekképen megértő állam Magyarországnak Jugoszláviával való megértése útját is egyengetheti. Végül is akkor, amikor Franciaország egy olyan szerződést kötött Jugoszláviával, mint amilyet a közelmúltban kötött, lehetetlen, hogy az a gondolat ne lebegett volna a szeme előtt, hogy a kialakulandó szláv gyűrűbe éket akar verni. S akkor, amikor a mi egész történelmi multunk arra utal, hogy mi a nagy szláv hullámverésnek gátját képezzük, aminthogy a múltban a gátját képeztük: akkor itt is ismét a megértés lehetőségének egy ujabb jelét látjuk, annak a megértési lehetőségnek, amely itt egy olasz—francia megértés alapján Magyarországot is és, ha lehet, Jugoszláviát is bevonja abba a szövetségbe, amely egy esetleges feltámadó orosz-^szláv invázióval szemben a nyugati kultúrát meg kivan ja védeni. És még egyre kell gondolni annak az olasz-francia szövetségnek, arra, hogy minél inkább konszolidálódik a német birodalom, minél inkább a valóság perspektívájába jut az osztrák Anschluß, annál közvetlenebb és nagyobb nyomást fog szellemileg is, erkölcsileg is, de anyagilag is reánk, szomszédjukra gyakorolni ez a nagy német birodalom, és annál aktuálisabbá válik annak a kérdésnek a megoldása, hogy Magvarország az ő végleges elhelyezkedése esetén egy német szövetségre vagy egy előbb jellemzett francia—olasz szövetségre alapitsa-e jövőjét. T. Képviselőház! A magyar—jugoszláv megértésnek — sajnos — számtalan akadálya van, amint ezt épen a közelmúltban láttuk. Ezeknek az akadályoknak kiküszöbölése nem Magyarországon múlt. Magyarország kormányzója olyan lépést tett Jugoszlávia felé, amelynek viszonzását joggal elvárhatta volna jugoszláv részről. Ez. a visszhang elmaradt, bár a szomszéd államokkal való súrlódási felületek között a legkisebb épen a magyar—jugoszláv súrlódás. Hiszen Jugoszlávia 600.000 lelket elvett ugyan tőlünk és elvett 63.500 négyzetkilométert, de még minig legkevesebbet a szomszéd államok közül, és amellett ne felejtsük el, hogy épen Jugoszláviának olyan gazdaságpolitikai érdekei fűződnek egy Magyarországgal való megértéshez, amely gazdaságpolitikai érdekeknek közös és kölcsönös kielégítésére utalja a józan ész mindkét államot. Sajnos, amint arra mindjárt reátérek, az osztrák tárgyalások folyamán ez a józan ész diktálta közös együttműködés, valószinüleg Jugoszlávia hibájából nem történt meg. Jugoszláviának végül is meg kellene értenie, hogy amikor egy óriási területen keresztül nem tudja vasutvonalait értékesiteni és azok pusztán és elhagyottan állanak, vagy üres vagonokat futtatnak, mint amilyen a fiumei vonal, amikor számunkra Trieszt és Hamburg is megoldásképen kínálkozik, és amikor látjuk és ismerjük azt a nagy kereskedelmi versengést, amelyet Trieszt és Hamburg egymás közt kifejtenek: akkor nem csupán Fiumének és Itáliának érdeke a kereskedelmi politikai megértés és a fiumie kikötőnek számunkra való megnyitása, hanem elsőrendű gazdasági érdeke Jugoszláviának is. hogy arra törekedjék, hogy megfelelő tarifális kedvezményekkel kihasználhassa ezt a relációt. Ezt a gazdaságpolitikai megértést azonban nemcsak Jugoszlávia részéről nem tapasztaljuk, de sajnos, nem tapasztaljuk a körülöttünk fekvő többi állam részéről sem. Németország, háborús szövetségesünk, amelyért annyr áldozatot hoztunk, és amely mellett oly hűségesen 155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. kitartottunk, egyáltalán nem mutat irántunk barátságot azoknak a gazdaságpolitikai tárgyalásoknak folyamán, amelyeket legutóbb — sajnos, — meg kellett szakitanunk. Németország is szabadkereskedelmet hirdet elvben, szabadkereskedelmet akkor, amikor túltengő ipari termelésének elhelyezésére gondol, de a legridegebb és legszigorúbb elzárkózást követi abban a pillanatban, amikor feltörekvő mezőgazdaságának és mezőgazdasági önellátásának kérdéséről vam szó. De tovább mehetünk. Akkor, amikor arról van szó, hogy gabonánkat és lisztünket kedvező feltételek mellett helyezzük el, Németország inkább a messze tengerentúlról — igaz» hogy kedvező tarifák mellett — látja el magát gabonával, semhogy magyar gabonát vegyen igénybe. (Jánossy Gábor: Közben vannak a csehek!) Amint Kanitz gróf itt tartott előadásában szintén hangsúlyozta, Amerika azért zúdítja óriási gabonamenyiségeit Németországba, mert a jóvátételből, illetve tartozásaiból kifolyólag Németország köteles azokat elfogadni. De viszont ne felejtsük el, hogy sok-sok millió métermázsa olyan gabona van tárolva ma Németországban, amelyet Amerikából küldtek át és amelyet Németország e pillanatban elfogyasztani nem tud, és hogy egy okos tarifális politikával és egy Ausztriával való helyes tarifális megegyezéssel is ki lehetne eszközölni olyan kedvezményeket, amelyek a tengerentúli gabonának Németországba való behozatalával szemben lehetővé tennék a magyar gabona versenyképességét. Ha meggondoljuk azt, hogy Németország évente 1*2 millió métermázsa zsirt, 250.000 darab szarvasmarhát és 900.000 métermázsa vaját importál, ha elgondoljuk, hogyha ennek az óriási értéket jelentő importnak csak egy részét is Magyarország szolgáltathatná, kereskedelmi mérlegünk deficitjének milyen jelentékeny hányadát tudnók már ebből lecsökkenteni, akkor konstatálhatjuk, hogy Németország nem tanúsítja kereskedelmi téren sem irántunk azt a rokonszenvet, amelyet saját érdekeinek csorbitása nélkül is tanúsíthatna és amelyet — hangsúlyoznom kell — Lengyelországgal és Ausztriával szemben igenis tanúsít. Súlyos sérelmünk ezen a téren, amelyet semmiféle kereskedelmi politikai tárgyalás eddig kiküszöbölni nem tudott

v Németországba való állatkivitelünknek kérdése is. Németország egyszerűen azzal az, érvvel argumentál, hogy állategészségügyünk nem olyan tökéletes, hogy ne veszélyeztetné a német egészségügyi viszonyokat. De ha meggondoljuk, hogy ugyanez a Németország Szovjet-Oroszországból, — legalábbis papiron — az élőállatot beengedi, és ha meggondoljuk, hogy milyen óriási különbség van a magyar állategészségügy és az orosz állategészségügy között, akkor láthatjuk, hogy ez egy egyszerű és puszta kifogás, amely egyszerű és üres kifogás mögött feltétlenül politikai és más természetű okok rejtőznek. (Malasits Géza: Nem szeretik ezt a magyar reakciót! Nem olyan nagy dolog! A választások után még kevésbé fogják szeretni!) Ha nézzük, hogy mit importált Németország például 1927-ben általában, akkor látjuk, hogy márkában 1927 első tiz hónapjában 85 millió értékű szarvasmarhát importált. Magyarországból semmit; búzából összesen 485 millió márka értéket, Magyarországból 1-5 millió értéket, rozsból 119 millió értéket, Magyarországból 2 millió értéket, kukoricából 236 millió márka értéket, Magyarországból 400.000 márka értéket: gyümölcsből 107 millió márka értéket, Magyarországból 27