Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-161

Az országgyűlés képviselőházának 161. ülése 1928 április 27-én, pénteken. 371 got érdeklő bevételi tételek áralakulásának felel meg, és a másik szám, amelyet emiitettek, az iparcikkek árnivójának. Ez a közvélemény teljes félrevezetésével jár. Ha objektiven akarjuk vizsgálni, akkor mindenekelőtt számításba kell vennünk azoknak a főbb mezőgazdasági terményeknek árait, amelyeket a mezőgazdaság elad, a másik oldalon számitásba kell vennünk azokat a legfőbb iparcikkeknek, gyártmányoknak áralakulását, amelyeket a mezőgazdaság saját üzemében felhasznál. Szives türelmüket kérem tehát még egy percre (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) ós fel fogom sorolni a hat legfőbb mezőgazdasági terménynek ' áralakulását. Ha az 1913. évi árakat száznak vesszük, vagyis

t indexszámot képezünk és az 1926. év legvégén volt árakkal hasonlitjuk össze, akkor a következőket találjuk. A 78 kilogramos búza indexszáma 129, a rozs indexszáma 128, a zabé 94, a szarvasmarháé 84, a sertésé 94, a juhé 84, vagyis a hat legfőbb termény közül kettő marad felül az indexszámon, a 100 percenten, négy pedig alatta marad. Ha pedig az átlagot veszem ebből, az 106. Ez azonban nagykereskedelmi ár, vagyis az az ár, amelyen Budapesten jegyzik ezeket, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) úgyhogy ebből, mig a mezőgazdasághoz ér, legalább 10 percentes árdifferenciát le kell vonni a szállításra és más egyéb költségekre. (Ugy van! Ugy van! — Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Közvetítésre!) Ha mármost a gyári — tehát még mindig nem a kereskedelmi — árindex alakulását veszszük, akkor olyan adatokat kell elővennünk, amelyek a gyárakból kikerült iparcikkek számlái árát mutatják. Ilyeneket állitottam össze. Ha az 1913. évi árakat száznak vesszük és az 1927. év elején, vagy az 1926. év legvégéin való gyári árakkal hasonlitjuk össze, akkor az indexszám a következőképen alakul. (Halljuk! Halljuk!) 1926-ban a gépgyártásban 203:5, a kő-, föld- és agyagiparban 168-5, a vas- és fémiparban 131-5, a textiliparban 164-5, a ruházati iparban 202, a vegyészeti iparban 137. Ez átlagban 168-at tesz ki. Ezek azonban a gyári, számlái árak. Hozzá kell még adni a nagykereskedőnek és a kiskereskedőnek árkalkulációját. Azt hiszem, nem teszek hozzá sokat, és elég objektiv maradok, ha 40%-ot teszek hozzá. Negyven százaléknál többet nem akarok mondani, mert ez az árdifferencia az indexszámnál 231-et tesz ki. Ilyen nagyarányú eltolódás mellett természetesen mindig több és több mezőgazdasági üzem lesz passzív. (Ugy van! a jobboldalon.) Ez harmonizál azzal a felfogással, azzal a számszerű megállapitással is. hogy a vámteherből eredő tétel katasztrális holdanként hozzávetőleg 15 pengőt tesz ki. Ezzel én nem akarok vitatkozni sem pro, sem kontra. Aizok a megállapítások, amelyek legújabban nyilvánosságra jutnak, később meg fogják ezt a problémát jobban világitani. Mindenesetre 14, 15 pengő felel meg egy katasztrális hold vámterhének, De nem akarok itt tovább, hosszasan időzni. A magyar mezőgazdaságnak nem az a kivánsága, hogy a magyar vámtételek leszállittassanak, kivéve azoknál a cikkeknél, amelyek a gazdaság termelése céljából használnak. Ellenben éppen a magyar mezőgazdasággal szemben hangzott el az a kivánság, hogy a mai gazdasági körülmények közt, a mai viszonyok között lehetséges volna-e az, hogy a magyar vámtételek nivója még továbbra is felemeltessék. Ez ellen a felfogás ellen, azt hiszem, az egész magyar agrár társadalom egyhangúan tiltakozik. A magyar mezőgazda közönségnek kivánsága azonban az, hogy azoknak az ipari cikkeknek és termékeknek árai, amelyeket a mezőgazdaság felhasznál, lehetőleg leszállittassanak és az áralakulás lefelé tendáljon, mert a magyar mezőgazdaság az autonóm vámtarifa terheit nemcsak azért vállalta, hogy a mezőgazdaság termékeinek fogyasztása érdekében, az ipari népességben kellő fogyasztót találjon, nemcsak azért, hogy a gazdaságban szükséges ipari eszközök és cikkek fogyasztásában függetlenítse magát a külföldtől, hanem magasabbrendü nemzetpolitikai cél érdekében is, mégpedig azért, mert a magyar népesség ellátása és a külföldtől gazdaságpolitikai szempontokból való függetlenitésünknek magasabbrendű szempontjai ezt kivánják. Épen azért természetes, hogy magyar mezőgazdaság az általa vállalt terhek ellenértékét keresi és számon kéri. Számon kéri és mindnagyobb aktivitással számon is fogja kérni, mert a magyar mezőgazdaságnak elsőrendű érdeke az, hogy az ipari védvámok védelmének hatása alatt a hazai szükségletet, minél teljesebb mértékben kielégitő, minél több olyan ipari vállalat keletkezzék, amelyeknél a cél az ipari vállalatok további terjeszkedése, tehát az iparosodásnak haladása, nem pedig a vámpolitika által elért pénzbeli nyereség. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Szóval ne a pénz uralkodjék az iparon, hanem megfordítva, az ipar uralkodjék a pénzen, más szóval a védvám által elért szurpluszt a gyáripar használja fel berendezkedésének javítására, racionalizálására, általában á gyártási eljárás olcsóbbá tételére és a munkaalkalmak szaporitására. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ennek az üzleti politikának mindenekelőtt az ipari árak esésében kellett volna kifejezésre jutnia. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Miután ez nem következett be, a magyar mezőgazdaság előtt kézenfekvő kérdés az, hogy vájjon a koncentrált tőke, amely a háború előtt sem volt teljes mértékben a nemzeti irányzat vonalában tartható, nem kiván-e a gyáriparba helyezett tőkéi részére több és bővebb hasznosítást, mint ahogy az őt jogosan megilletné és vájjon azt a szurpluszt. amely az ipar termelésben a vámvédelem folytán előáll, az ipari érdekek helyett nem bankérdèkek céljára forditják-e. Elavult üzleti politika volt az, amely azt követelte, hogy az árakat lehetőleg olyan magasin kell tartani, aminő a publikum csak megfizethet. A modern termelési és gyári politika ép az ellenkezőjét követi, vagyis arra törekszik, hogy az árakat minél hamarább és minél szélesebb körben szállítsa le, hogy a gyáripari termelésnek a fogyasztók körében való elterjedését minél nagyobb mértékben biztositsa. Az ipari vállalatot sohasem szabad pénztcsináló gépezetnek nézni. Nem akarok jós lenni, azonban attól félek, hogy a gyáiripari árak magasságával követett politika vissza, fog hatni a magyar gyáriparra, s a következő hónapokban a pro-duktumok fogyasztásának alászállásában fog megnyilvánulni. A Honi Ipar legutóbbi számában Így ir (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »A textiliparban az üzleti konjunktúra rendkivül gyenge. Ebben természetesen közrejátszik az abnormális időjárás is, de emellett letagadhatatlan, hogy a legfőbb tényező mégis a magángazdaság leromlása, illetőleg a vásárlóképesség csökkenése, az általános elszegényedés fokozódása. ' Ezek azok a momentumok, amelyek a piacot