Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-154
Az országgyűlés képviselőházának 154. ülése 1928 április 17-én, kedden. 27 kérdésekkel, amelyben más fontosabb problémákkal van elfoglalva. Mi a nemzetiségektől azt kérjük, hogy most ők is érezzék át azt, hogy nem az ő kérdésük van előtérben, hanem a magyar nemzet egyetemének és a magyar nemzet jövőjének a kérdése, (Ugy van! Ugy van!) Mindezzel szemben azonban meg kell állapítanom, hogy bármennyire szimpatikus nekem a németség kulturális, gazdasági és emberi szempontból is, én azt a politikát, amelyet a túlzó német nacionalisták — azokról beszélek — velünk szemben folytatnak, akár a nyugatmagyarországi kérdésben, akár azoknak a német nemzetiségi kisebbségeknek kérdésében, amelyek itt Budapest körül évszázadokon keresztül megtartották a maguk nyelvi tisztaságát és kulturális egységét, abszolúte helytelenítem. És bármennyire visszaemlékszem azokra a nehéz történelmi időkre, amelyekben a két nemzet együttélt, ellenségükké teszik egész nemzetünket, hia nem veszik észre, hogy toleranciát gyakorolunk épen a nemzetiségi kérdésben velünk szemben mi, akik, azt hisjzem, eredetibben tartottuk meg a németséget itt, mint ők odahaza. Két élvvel ezelőtt egy ilyen német nacionalista fajvédő volt itt, aki panaszkodott: Sie unterdrücken die Deutschen. Ezt az. urat ki vittem Dunakeszire, Téténybe és ott olyan eredeti német dialektusokat talált az illető, amelyeket odahaza már elfelejtettek. Ez tehát flizt jelenti, hogy a magyar nem volt intoleráns a nemzetiségekkel szemben és elsősorban nem a német nemzetiségűekkel szemben. (Jánossy Gábor: Egyikkel szemben sem!) Ha ma a nemzetiségi kérdést feszegetik német részről, ez csak bizonyos fokú ellenségeskedés jegyében történhetik, ami ellen tisztelettel és magyar önérzettel védekeznünk kell. (Jánossy Gábor: Nagyon helyes!) Mi jól tudjuk azt, hogy a Lajta nem olyan határ, amely kvázi elválasztja a német és a magyar világot egymásr tól, de a Lajtától keletre, azt hiszem, joggal követelhetünk. Etet az országot mi^ ugy: akarjuk berendezni, ahogy a magyar érdekek kivan jak. És azt a német nemzetiséget, amely asszimilálódik és belekapcsolódik ebbe a nagy nemzeti munkába,, mi szívesen üdvözöljük. A tolnai svábság ma is tolnai sváibsájg, a baranyai sváibok ma is baranyai svábok, a Budapest-vidékiek ma is svábok lehetnek otthon, a maguk házában, a maguk elgondolása szerint, akik azonban a nemzet egyetemessége szempontjából kell hogy ezentúl is olyan magyarok legyenek, mint voltak mindig 1 . Mert ezeknek a kérdéseknek mozgató erejét nem a nép alulról jövő törekvéseiben fedezhetjük fel; ezek kívülről importálva és belülről is bizonyos nemzetiségi lázálmokat képviselve, jelentkeznek a magyar politika mezején. Én ezt a kérdést, mint kényes kérdést csak azért hoztam ide, mert sok helyütt, ahol a németség a legnagyobb harmóniában élt a magyarsággal, meg van bontva az a harmónia elsősorban az isikolakérdésekkel. Épen azért hálásak leszünk al ministereliiök urnák, ha ebben a kérdésben az ő határozott álláspontját megismerteti, annál is inkább, mert a Házban erről a kérdésről szó volt, szó volt a külügyi bizottságban is és igy kifelé is jólesik majd hallatni, hogy él itt egy nép', a magyar, amely toleráns, (Jánossy Gábor: Ügy van! Ugy van! Ezer éve toleráns!) de amely nem mehet anynyira a toleranciáiban, hogy saját érdekét semmibe vegye. (Malasits Gtbai: Érezzük a bőrünkön, hogy milyen toleránsok! — Jánossy Gábor: Ugy van! A nyakunkra nőttek! — Malasits Géza: Mi, szocialisták, érezzük a bőrünkön atzt a toleranciát! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Én ezzel felszólalásomat be is fejezem. Olyannak Ítélem a helyzetet, amikor minden nemzeti erő egyesitendő, amikor egy rendszer fejlesztendő ki a magyar élet vonatkozásaiban, amikor minden magyar megnyilatkozás ütemszerü kell hogy legyen, mert különben lekésünk. Akkor, amikor Nobile tábornok elrepül az Északi sarkra, amikor a Bremen megérkezik Amerikába,, amikor mindenütt nagy, felfelé törekvő erőket látunk, akkor nem maradhatunk le és nem kérődzhetünk — bocsánatot kérek a kifejezésért •— olyan kérdések felett, amelyek a magyar élet fejlődését megakadályozzák. (Ugy van! a jobboldalon.) Épen azért, mert politikailag ellentétes véleményt képviseltem, szükségesnek tartottam, hogy országunk és nemzetünk _ jelenlegi helyzetében ilyen értelemben szólaljak fel a ministerelnökségi tárcához. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Turi Béla! Turi Béla: T. Ház! A ministerelnökségi tárca tételei között olvasom, amit Gömbös t. képviselőtársam is emiitett, hogy a hazai kisebségek, az idegenben élő magyar állampolgárok gondozására 544.000 pengő fordittatik. Egy milliárdosnál nagyobb költségvetésben ez az 544.000 pengő minimális kis összegnek tűnik fel és az is, de ez a tétel rendkívül fontos, nagy kérdéseket jelez. Nagyon örülök, hogy ugy esett felszólalásom, hogy Gömbös t. képviselőtársam után beszélhetek, mert bár én elitélek és igazságtalannak tartok minden olyan utólagos kritikát, amely a magyar nemzetet bármiképen is ugy állithatja be a külföld előtt, mintha intoleráns politikát folytatott volna más anyanyelvű állampolgárokal szemben, de azt gondolom, hogy ez a nemzeti kisebbségi kérdés annyira a reálpolitika kérdése és annyira fontos kérdés, hogy ezzel igenis mentől gyakrabban foglalkozni kell. (Ugy van! a baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy ehhez a tételhez szólva tulaj donképen semmi másról ne beszéljek, mint a nemzeti kisebbségi kérdésről. Meggyőződésem, hogy fordítva áll a dolog, mint, ahogy Gömbös t. barátom mondja, hogy tudniillik figyelmeztessük arra a mi németajkú honfitársainkat, hogy felejtsék el egészen a maguk kulturális vagy nemzetiségi kisebbségi érdekeiket és kapcsolódjanak bele a nagy nemzeti kérdésbe. Hiszen ezt meg kell tenni és ezt megteszik azok is, akik a németanyanyelvük mellett jó magyar állampolgárok. De én megfordítva azt mondom, hogy nekünk kell elsősorban tudnunk és szem előtt tartanunk, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés mikénti kezelése összefügg a magyar jövővel, a magyar sorssal. Nem mondom, mert túlságosan utópisztikus és teoretikus álláspontnak tartanám azt, hogy ebben az uj európai folyamatban amelyet a világháború kétségkívül megindított, az európai nemzetiségi kisebbségi gondolat a tengelykérdés, a legfontosabb kérdés, de állítom, hogy az olyan, mint a kovász, amely a lehetőségeket a történelmi alakulásokat eleseti, dagasztja és az európai nemzeti kisebbségi gondolat ma az a csira, amelyből békés úton még európai átalakulások támadhatnak. Ez az én felfogásom, hogy ilyen kérdésnek tartom a nemzeti kisebbségi kérdést, tulaj don képen egyezik avval a gondolattal, amelyet Lord Rothermere egyik cikkében .igy fejezett ki (olvassa): »A világháború folyamán folytatott küzdelmeinknek fő 4*
