Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-154

26 Az országgyűlés képviselőházának kérdéssel — a vitézségi érmek után járó pótdíjak kérdése. (Ugy van! half elől. — Malasits Géza: Ebben aztán már egyetértünk!) A vitézségi érmek közül az egyik 1789-ben, a másik 1849-ben alapittatott, mellékes, hogy milyen politikíai atmoszférában és milyen politikai célból. Az egyén szempontjából azonban ugy áll a helyzet, hogy az, akit vitézségi éremmel tüntettek ki, .jogi alapot nyert arra, hogy havonta, élete fogytáig, bizonyos összegeket kapjon. Nem bocsátkozom részletekbe, akceptálom az ország nehéz gazdasági helyzetét, de felhívom a ministerelnök ur s a kormány és az egész parlament figyelmét, hogy ezzel a kérdéssel is méltóztassék foglalkozni, kapcsolatosan a vitézi renddel, mert bár én azt tartom, hogy vitéznek és katonának is mindenkinek az ország érdekében minden ellenszolgáltatás nélkül kell lennie, mégis akkor, ha bizonyos fetételek mellett osztattak ki vitézségi érmek, gondoskodni kell arról, hiogy ezeknek az érmeknek pótdíjait vagy az ezek után az- érmek után járó járulékokat valamiképen rendezzék. (Szilágyi Lajos: Esetleg tőkésitsék!) T. Ház! A másik kérdés a külföldi magyarok kérdése. Látom, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban a ministerelniöki tárcában nemzetiségek és külföldi magyarok istápolására körülbelül 544.000 pengő van kontemplálva. Én nagyon helyeslem, hogy a külföldön élő magyarokkal intenziven foglalkozunk. Bár nem volt szerencsém Amerikában lenni, én azt hiszem, hogy azok az urak, akik künn voltak, arra jöttek rá, hogy ott nagy rezonancia van mindarra, ami itt Magyarországon történik, hogy ott azok, akik elszakadtak tőlünk, bizonyos fokig előkelő gazdasági poziciókiat töltenek be és hogy mindenütt, ahol magyarok vannak, minden magyar embernek visszatérő

1 és visszasíró vágya az, hogy hallja a magyar szót és hogy a magyar kérdésekkel foglalkozzék. Egy nagy erő, t. Ház, amely a mi nemzetünkben lakik, ezt az erőt rendszerbe kell foglalni, a külföldi magyarokat egyesületekbe kell tömöriteni, a külföldi követségeket utasitani kell, hogy ezeknek a magyaroknak ügyeivel odakünn speciálisan magyar szempontból is foglalkozzanak. (Jánossy Gábor: Nagyon helyes!) Ez az én^felfogásom, szerint fontos kötelessége a kormánynak azért, mert mi kevesen vagyunk, összesen a régi Nagy-Magyarország keretein belül 11—12 millió magyar van. Történelmi elhivatásunkhoz képest kevesen vagyunk, ehhez kevés ez a 12 millió magyar. Nekünk sok-sok magyarra van szükségünk, minden magyarra, aki a világon él, szükség van ahhoz, hogy ez az ország történelmi elhivatásának megfeleljen. Valamikor Rákosi Jenő a 30 millió magyar gondolatát vetette fel. Szerénytelenség nélkül mondom, hogy ettől függetlenül én is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mert ugy érzem, hogy bármilyen nagy kvalitásokkal rendelkezik ez a nemzet, bármilyen nagyszerűek az egyének ennek a nemzetnek soraiban, mindez keveset ér, ha tömeggel nem rendelkezik. Amikor egyrészt a történelem viharsarkán él a magyar nemzet, másrészt pedig nyugaton a nagy németség, északon a szlávok és délen is szlávok élnek, akkor fokozottan szükséges minden magyart nyilvántartani és minden magyart magyarrá tennünk akkor is, ha a külföldön esetleg már asszimilálódott. (Kabók Lajos: Az itthoniakat meg kiüldözik!) Én nem az emigránsokról beszélek. (Zaj. — Jánossy Gábor: Halljuk, halljuk! Mindenben igaza van!) Elnök: Csendet kérek! Gömbös Gyula: Én kertészkedem és ugy tu154. ülése 1928 április 17-én, kedden. dorn, hogy a vadhajtásokat le kell nyesni, mert különben nem egészséges a termés. Az emigrációt én vadhajtásnak tekintem, azt lenyesni tehát nemzeti érdek, az emigránsok nemzeti szempontból nem kivánatos elemek. (Esztergályos János: A bajorok nem voltak vadhajtások! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gömbös Gyula: Azokkal a magyarokkal azonban, akik azért mentek külföldre, mert nem találtak idehaza keresetet, vagy vándorlási vágy fogta el őket, azokkal a magyarokkal, akik minden este az esthajnali csillag feljöttével visszagondolnak erre az országra, azokkal a magyarokkal igenis kötelességünk foglalkozni (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) és azokat minél előbb haza várjuk. Ezért kell nekünk olyan társadalmi, szociális és gazdasági rendet kreálnunk, hogy minden magyar hazajöhessen egykor, hogy a történelem parancsszavára együtt felelhessünk és a történelmi elhivatásban együtt léphessünk arra az útra, amely a magyar feltámadáshoz vezet. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a közéven. — Kabók Lajos: Előbb adjunk enni az itthoniaknak.) Én ugy tudom, hogy a szakszervezetek elég sok kenyeret osztogatnak (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Többet, mint a kormány!) azok számára, akik a szakszervezetek élén állanak és ezeknek nincs joguk a kenvérkérdesben nekünk szemrehányást tenni. (Derültség jobbfelől. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Kabók Lajos: Az bizonyos, hogy többet tettek a szakszervezetek, mint a Bethlen-kormány.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, különben kénytelen leszek a közbeszóló képviselő urakat rendreutasítani. Gömbös Gyula: A kenyérkérdést hangoztatnunk kell. A népies fajvédelmi politikából következik, hogy a kenyérkérdést nekünk első problémának kell elismernünk, mert nem tízezrek, nem a felsőbb tízezer, nem a középosztály, hanem együttesen az egész nemzet fogja a történelmi feladatot megoldani és ezért kívánatos, hogy mindenki megtalálja kenyerét. Ezért hangoztatjuk, hangoztatom és - fogom hangoztatni mindig, hogy olyan szociális és gazdasági berendezkedésre van szükség, amelynek nem kivándorlás, hanem visszavándorlás lesz a következménye. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) A harmadik és utolsó kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, a nemzetiségi kérdés. Fábián Béla t. képviselőtársam felszólalásával kapcsolatosan nagy vita keletkezett, amely azért nem volt kivánatos, mert a nemzetiségi kérdés feszegetése a jelenlegi politikai helyzetben nem reális és nem reálpolitikushoz való, annak ellenére, hogy ez a kérdés örökké aktuális kérdés lesz, és hogy eltérő vélemények _ vannak ebben a kérdésben. Egyik azt mondja, hogy rossz volt nemzetiségi politikánk, a másik azt mondja, hogy tényleg rossz volt, de ellenkező irányban volt rossz. Akkor amikor nekünk fontos külpolitikai kérdéseink vannak, akkor amikor Csonka-Magyarország testének kifejlesztésén törjük a fejünket: a nemzetiségi kérdés aktualitását a magam részéről el nem ismerhetem, sem az egyik részről, sem a másik részről. Egy bizonyos: hogy mindig toleránsak voltunk a nemzetiségekkel. (Jánossy Gábor: Az igaz!) A másik, ami igaz, hogy sokszor saját kárunkra voltunk toleránsak. . (Jánossy Gábor: Ez is igaz!) Tehát a nemzetiségi kérdést feszegetni nemzetiségi oldalról helytelen, mert igazságtalan és mert a magyar nemzetet olyan pillanatokban támadják meg ezekkel a