Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-160
308 Az országgyűlés képviselőházának M És itt, t. Ház, még egyi súlyos szempontra kell ismét felhívnom a kereskedelemügyi minister ur figyelmét. Vájjon a közérdeknek megfelel-e az, hogy ezeknek a vidékeknek ellátását olyan centrálékból eszközötjük, amelyek, sajnos, a határ közvetlen közelében vannak éa a legelső ellenséges megmozdulás esetén egy pár ágyúgolyóval szétlőhetők és akkor egész országrészek fognak villanyvilágítás és energia nélkül maradni? Épen ezért a magam résziéről a elgnagyobb súlyt helyezek arra és a legsürgősebbnek tartom azt, hogy ez a törvényjavaslat, amelyet a kereskedelemügyi minister ur már bejelentett, mielőbb elénk kerüljön. Arra vonatkozólag, hogy ez mennyire sürgős, legyen szabad csak arra utalnom, hogy ezelőtt 2 hónappal megjelent a »Magyarország.« című estilapban egy egész cikksorozat, amely a Jász-Nagykun-Szolnok megyei úgynevezett Kiskunsági Villamossági Szövetkezet ügyeit tárgyalta. Nem akarok részleteket ebből a cikksorozatból kiragadni, előszlör azért nem, mert ez a cikksorozat inkább a kérdés személyes részét, mintsem a tárgyi szempontoklat tárgyalja, abban tehát én nem akarom ezt a cikksorozatot követni. Mindenesetre azonban az azóta beszerzett információkból i» r arról győződtem, meg, anélkül, hogy azt egyébként kritika tárgyává kívánnám tenni, hogy tény az, hogy ez a szövetkezet egy egész járás területére létesült, té'ny az, hogy szerződést kötött egy nagy,, elsőrangú vállalatunkkal, tény az, hogy 280,000 dollárt fiellvett, tény az, hogy a vezetékekéit is íme gépitette, tény, hogy a transzformátorok is. megvannak, viszont tény, hogy villany még nincs, és hogy mikor lesz villany és hogy mennyibe fog ez a községeknek kerülni, azt nem lehet tudni, miután állitólag olyan szerződésük van, hogyha bizonyos mennyiségű villany nem fogyasztatnék el, kötelesek a községek a garantált mennyiség árát is vállalni. Azért nemcsak a kereskedelemügyi minister ur, hanem a pénzügyi és a belügyi kormány figyelmét is kénytelen vagyok felhivni arra, szíveskedjenek megfontolni, vájjon helyes-e, megfelel-e a közérdeknek, hogy közületeknek megengedjük azt. hoigy ilyen, pénzügyileg is labilis s az elektrifikálás és az energia felhasználása szempontjából is egyenesen káros szerződéseket kössenek, mikor az invesztált összegek az országos elektrifikálás perfektuálása esetén jórészt értéküket fogják veszteni. De megfontolható ez t. Ház azért is, mert csak ezzel lehet elejét venni annak, hogy az ország egységes ellátása tekintetében később akadályok, zavarok ne merüljenek fel. T. Ház! Mindenütt, a külföldön is törvénynyel alkották meg ugy az áramellátás, mint az áramszétosztás kérdését. Nem akarok Angliára utalni, ahol már a hatodik vagy hetedik törvényt alkotják csak azért, hogy ezt a nagyfontosságú kérdést az ország lakosságának mentől nagyobb érdekében, mentől jobban, mentől sikeresebben megoldják. Rendkívül nagy áldozatokat hoztak ezek a környező országok mind. Jellemzésül legyen szabad megemlítenem, hogy itt van például Ausztria, amely a népszövetségi, kölcsönnek legnagyobb részét tisztán az elektrifikálás céljaira költötte el. Elismerem, hogy mi nem tudjuk utánozni ebben a tekintetben Nyugatot, de nincs is rá szükség. Magam saját személyemben győződtem meg arról, hogy a lignitek iránt érdeklődő külföldi tőke igenis bekapcsolható a magyar szénellátás kérdésébe anélkül, hogy akár állami szubvenciókkal, akár kamatgaranciával is segítségére kellene jönnie az államnak. Elég, 0 ülése 1928 április 26-án, csütörtökön. hogyha hosszú lejáratú koncessziókkal biztositja a kereskedelmi kormány neki azokat ^ a kedvezményeket, amelyeket az iparfejlesztési törvény: az 1903:111. te. és az azt meghoszszabbitó 1916. évi III. törvény biztosit. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Nem elég!) Méltóztassék elhinni, hogy megelégszenek a vállalatok azzal, ha ezt biztosítja a kereskedelmi kormány. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Kívánják a rajonirozást!) Nem kívántak sem kamatgaranciát, sem szubvenciót. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: De a rajonizációt igen!) Mondom, meggyőződésem az, hogy a lignitek iránt érdeklődő külföldi tőke bekapcsolható. Sajnosán kell azonban megállapítanom, hogy a kereskedelmi ministeriurnban meghallgatásra nem találtak ezek az érdekeltségek, sőt egyenesen visszariasztották őket, s ezzel az ország egy óriási külföldi pénzen eszközölhető befektetéstől esett el. Egyáltalában konstatálnom kell, hogy ugy ezen a téren, de más téren is minálunk a helyesnek elismert elvi álláspont és a tényleg követett gyakorlat között igen nagy különbségek, mondhatni ellentétek állanak fenn. Hiszen csak ebben az egy kérdésben méltóztassanak arra figyelni, hogy itt már egypár nyilatkozatát olvastam fel magának a kereskedelemügyi minister urnák is. Épen abban a beszédében, amelyet Bródy igen t. képviseőltársam emiitett, 1922 április 6-án maga^ a kereskedelemügyi minister ur — akkor még nem a ministeri székből — utalt reá és hívta fel figyelmünket arra, hogy ime, itt van a nagy Németország, amely 2000—2200 kalóriás szénnel látja el energiaszükségletének legnagyobb részét. (Malasits Géza: Szászország pedig egész iparát!) Itt van a zschornewitzi telep, vamely olyan mértékű, hogy 230—240 ezer vagon szenet dolgoz fel évente óránként 30 vagonnal és azt lehet mondani, hogy ez a zschornewitzi telep az egész Berlin szénellátásának nagy részét szolgálja ma is. Erre — mondom — maga a minister ur hivta fel figyelmünket. Vagy itt van egy másik szakértő, aki ugyancsak komoly figyelmet érdemel, itt van Verebély, aki előadója is eimek^ a szakértő-bizottságnak. Ö maga is utal munkájában erre, amikor például ezeket mondja (olvassa): »Szénbányáink termelésének fokozását áz utolsó évek lendületéhez, képest igen lényegesen csökkenteni kell, mert ha például az utolsó négy évben elért átlag 1 millió tonna évi növekedés továbbra is megmaradna, ásványi tüzelőanyagaink egész most ismert készlete már 41 év múlva teljesen kimerülne A katasztrofális széninség előjelei már a mai fiatalabb nemzedék életének alkonyán, a jelen század 60-as éveiben elkerülhetetlenül jelentkezni fognak, ha csak a legerélyesebb és Jegcéltudatosabban kezelt eszközökkel és módszerekkel nem sietünk energiagazdaságunk csődjének megakadályozására«. Hogy ő ezt miben látja, erre vonatkozólag a következőket mondja (olvassa): »Csak egy járható ut kínálkozik és ez a most uralkodó rablógazdálkodás azonnali beszüntetése, tehát a rendelkezésre álló készletek legtakarékosabb', észszerű felhasználását biztosító intézmények és módszerek céltudatos megválasztása, erélyes megszervezése és haladéktalan életbeléptetése. Minthogy pedig e feladat magában foglalja egyrészt a gyengébb minőségű hőenergiatárolók minden gazdaságig lehetőségét kiaknázó felhasználását, majd később különböző természetes energiaforrások összekapcsolhatóságának és együtt' működésének biztosítását, másrészt az olcsón,
