Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-159
Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. 273 tott rendes törlesztési tervezetével és ennek fedezetével már eleve számolunk, ez a veszély — tiszteletteljes nézetem szerint — nem forog fenn. A rövidlejáratú kölcsönöknél igenis, ki vagyunk téve az esetleges meglepetéseknek, de itt aligha. Az úthálózat kiépítéséhez szükséges összeg törlesztésére rendelkezésre .áll az automobiladó. Ez az^ összeg az autók számának várható növekedéséve], valamint az utak karbantartásából eredő megtakaritásokkal csak emelkedni fog, ugy hogy az amortizációs összeg fedezetére elegendő is lesz. Tudomásom szerint belföldön meg is volna a hajlandóság a kölcsönnyújtáshoz. Ebben a kérdésben nemcsak az idegenforgalom várható emelkedését látom — bár kétségkívül ez is nagyon fontos — hanem igenis, bőséges munkaalkalmak nyújtását és az ország egész gazdasági helyzetének, földmivelésének, iparának, kereskedelmének, továbbá kultúrájának, sőt még honvédelmének is előbbrevitelét- Anglia azon a földön, ahová a lábát először beteszi, sportpályákat és utakat épit. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister : Az igaz !) Mindenesetre örömmel hallottam az igen t. minister ur ma délelőtti nagyszabású beszédében az idevonatkozó szives megnyugtató választ, de kérjük is, kövessen el mindent, hogy ezt a fontos kérdést eredeti terve és elgondolása szerint meg is valósíthassa. Legyen szabad saját szavait idéznem, amelyet, mint előadó, a kereskedelmi tárcának 1925. evi február hó 10-iki tárgyalása alkalmával mondott, amikor azt a kérést intézte a nemzetgyűléshez, (olvassa) : »hogy ennél az ügynél -a takarékosság szempontjait a legóvatosabban érvényesítse, mert a túlhajtott takarékosság ennél az ügynél a legnagyobb ártalmára van az egész országnak. Nekünk ezt a problémát meg keli oidanunk. Hogy milyen mértékben fog ez sikerülni, az más kérdés ; hogy azonban az anyagi eszközök előteremtése nem osztályérdek, nem egyesek érdeke, hanem az egész nemzeté, az kétséget nem szenved, és azt hiszem, hogy ezen a téren bűn volna takarékoskodni « Igen t. minister ur, mi is ezeket a szép szavakat mondjuk és álljuk, amikor az igen t. pénzügyminister urat is erről a helyről tisztelettel arra kérem, hogy ezt a s zépen megindult útépítési tervet, amelynek kivitelére, ismétlem, megvolna a belföldön a hajlandóság, ne ejtsék e-, valósitsák meg és hiszem, hogy a nemzet ezért örökre hálás lesz Önöknek. Ezek után áttérek a közlekedés egy másik fontos eszközére, a vasutakra. Ezzel a kérdéssel nem kívánom az igen t. Ház idejét hosszasabban igénybe venni, hiszen a vasúttal már előttem is több képviselőtársam bő részletességgel foglalkozott, s ezzel a kérdéssel, különösen a tarifákat illetőleg, a költségvetés általános tárgyalása alkalmával magam is foglalkoztam. Az államvasutak vezetőségének és derék személyzetének nagy érdemét látom abban, hogy az államvasutakat a háború és a háború utáni évek pusztításai és rombolásai után a mai s'/invonalra emelték és itt a magam részéről túlzottnak kell találnom Temple Rezső igen t- barátom és képviselőtársam megállapításait, mert igenis tapasztaljuk azt, hogy a MÁV ezen a téren nagyon is előnyösen haladt, itt a kocsipark már rendkívül örvendetesen helyre jött, a közlekedést általában újból menetrendszerint és ami különösen fontos, üzembiztonsággal látja el, a mozdonyok és idevonatkozó egyéb beruházási dolgai is rendben vannak. A forgalomnak, a közlekedési igényeknek emelkedése és kielégítése azonban kétségtelenül megkívánják a gyökeres átalakításokat és uj beszerzéseket. Nagyon helyesnek tartom, hogy a kormányzat a MÁV Összes üzembevételeit a beruházások céljaira forditja, viszont azonban a tervezett külföldi kölcsön felvételénél is ugyanazokat a szempontokat, ugyanazokat az óvatossági rendszabályokat vagyok bátor az igen t. minister ur nagybecsű figyelmébe ajánlani, mint amelyeket pár pillanattal előbb az utak kérdésénél voltam bátor érinteni. Korábban több szó hangzott el s ma délelőtt is hallottunk a MÁV üzemének, különösen a Budapest—hegyeshalmi vonalnak villamosításáról. Nem vagyok ugyan t. Ház mérnök-szakember, de azért úgy hiszem, megkockáztathatom mégis azt a kérésemet, hogy én a MÁV üzemének villamosítását még korainak látom. A villamosításnak ott van tere szerény véleményem szerint, ahol az energiához szükséges vizi erők vagy a bányaüzemeknél már felállított elektromos centrálék rendelkezésre állanak, ahol a sok alagút a nagy füsttorlódás folytán az üzembiztonságot veszélyezteti, végül ahol szénhiánnyal küzdenek. Ez magyarázza meg azt, hogy Svájc szövetségi vasutjai minteey 3000 km. hálózatának körülbelül s /s-a, két-három év múlva már elektromos üzemre fog áttérni. Ugyanezen okból tért rá Ausztria mintegy 7000 km. vasúthálózatából pár száz km.-nek, Németország a birodalmi vasutjának mintegy 52.000 km. hosszú hálózatából körülbelül 1000 I m.-nek elektrifikálására. Nekünk sem üzembiztonságot veszélyeztető alagutjaink, sem vizierőink — sajnos — ebben a csonka országban nincsenek, azonkívül a forgalom sem oly nagy, amelyet a gőzüzem ne tudna ellátni. Ez utóbbi körülmény folytán az üzemi költségekben sem lehetne oly mérvű megtakarítást várni, amely eiegendő volna a ; létesítendő beruházások amortizálásának fedezetére. A magyar ipar intenzivebb foglalkoztatása és a jobb magyar szén kimélése sem lehet talán még elegendő arra, hogy a MÁV elektrifikáljon. A magam részéről különben teljesen nyugodtan bizom ezt a kérdést az igen t. kereskedelemügyi minister ur bölcs belátására, mert meg vagyok győződve arról, hogy amikor ebben a fontos kérdésben dönteni kell, azt minden érdek latbavételével fogja annakidején megtenni. Egészen más azonban a helyzet az elektrifi" kálás terén a magángazdaságokban. Amikor azt látjuk, hogy a külföldön — természetesen — a győztes államok jártak legelői abban a tekintetben, hogy a villamos energiának bevezetésével necsak előmozdítsák a falu és mezőgazdaság kultúráját, hanem ily módon a város és vidék között újból visszhangot teremtsenek, amikor ennek eredményeképen azt tapasztaljuk, hogy ugy a nagyobb, mint a kisebb gazdaságokat, farmokat, tanyákat, udvarokat a villamos energia hatja át és uralja, az elektromos áram világit, az elektromotor vizet huz, csépel, darál, rostál, fát vág, fürészel, akkor elérkezett nálunk is az ideje annak, hogy ezt az értékes munkaerőt mi is mielőbb szolgálatunkba állítsuk. Külföldön a vidék villamosítása már gazdaságpolitikai programm. Kifejezést nyer ez az áramfogyasztásban. Németországban a mezőgazdasági fogyasztás évenként 33 kilowatt-óra fejenként, Angliában 30°/o-kal több, Svájcban 50, az északi államokban, Norvégiában, Svédországban 300—400 kilowatt-óra. Amerikában több. mint félmillió elektromos farm van, sőt még SzovjetOroszországban is évről-évre terjed a parasztgazdaságok villamosítása. Hazánkban — Pethes László mérnök adatai szerint, — 1926-ban mintegy 200 elektromotoros telep volt üzemben, amelyek közel négymillió lakost láttak el elektromos erővel. Ezeknek csaknem fele az ország húsz legnagyobb városában lakik, a többi kétmillió a kis-