Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-158

226 Az országgyűlés képviselőházának pengős többlet mutatkozik. Megjegyezni vagyok bátor, hogy a múlt évi tényleges kiadások az előirányzatnál lényegesen magasabbak voltak, amennyiben 43,034.336 pengőt tettek ki. A többlet a személyi és dologi kiadásoknál elenyésző. Legnagyobb a többlet az üzemi kiadásoknál, ahol 12,135.000 pengőt tesz ki, amely többlet természetesen a nagyobb gyártási programmból önként adódik. Az állami gépgyáraknál a gyártási Programm lehetőleg ugy állíttatik össze, hogy a magánipar érdekeit legkevésbbé sértse és épen azért igyekeznek az állami gépgyárak a gyártási programúiba csakis olyan gépeket, készülékeket és felszerelési tárgyakat felvenni, amelyeket az országban más magáncégek nem gyártanak. A következő évi gyártási programmnak legfontosabb tételei à motorpótló mozdonyok és azok a mozdonyok, amelyeket a gépgyár a Máv. részére szállít, valamint a jugoszláv állam részére jóvátétel címén szállítandó mozdonyok, azonkívül pedig teherautókat, cséplőgépeket, autóbuszokat és más hasonló gépeket is állit elő a Máv. gépgyár. Meg kell emlitenem azt az örvendetes jelenséget, hogy az utóbbi időben az állami gépgyárak exportra is igyekszenek dolgozni. így az indiai államvasutak részéről mintegy 1,200.000 pengős mozdonykazán és mozdonygőzhenger-megrendelést sikerült szerezni, a jugoszláv vasutak részéről pedig 1 millió pengős megrendelést, amelyet függetlenül a jóvátételi számlától szállítanak a jugoszlávok részéreAz állami vas- és gépgyáraknak a helyzete lényegesen javul, nevezetesen igen örvendetesen látjuk azt, hogy a gépgyárak forgótőkéje évrőlévre örvendetesen emelkedik. Mint méltóztatik tudni, az üzlethitelre vonatkozó szabályzat értelmében a forgótőke-alap növeléséré a bruttobevétel 1%-át kell minden évben hozzácsatol ai. Ezeknek az összegeknek az utóbbi években való hozzácsatolása következtében, nem különben az 1925/26. évben kapott forgótőkekölcsön és az 1926/27- évben kapott forgótőkekölcsönt hozzászámítva, a múlt év végén az állami gépgyárak egész ' forgótőkéje 27,827.654 pengőt tett ki. Az állami vasgyárak bevétele a folyó évi költségvetésben 50,047.790 pengőben van előirányozva a múlt évi 35,857,135 pengővel szemben, tehát a többletbevétel a folyó évben 14,000.360 pengőben van előirányozva. Az állami gépgyáraknál ugyancsak igen súlyos teher a szociális teher, amely lényegesen nagyobb, mint azt egy hasonló üzemnél látjuk. (Rothenstein Mór: Miből áll a szociális teher?) A szociális teher áll legfőképpen nyugdíjakból, áll ezenfelül iskolákra, kórházakra és munkásjóléti intézményekre fordított kiadásokból. (Várnai Dániel : A nyugdíjteher nem szociális teher !) A nyugdíjat szociális tehernek kell venni. (Várnai Dániel: Az alkalmazottak annak legnagyobb részét !) Ebben benne vannak a megszállt területeken volt különböző állami vasgyárakból idemenekült alkalmazottak, tisztviselők, nyugdíjasok nyugdíjai is. Ezek a terhek 1912-ben összesen 359.900 pengőt tettek ki, vagyis az akkori forgalomnak csak 0 44°/o-át. Az 1927/28 évi költségvetésben pedig 5,300.000 pengőt tettek ki, vagyis a forgalomhoz viszonyítva annak 11'37%-át tették ki ezek a szociális terhek. T. Képviselőház ! Egészen röviden ezekben voltam bátor ismertetni a kereskedelmi tárca és az alája tartozó üzemek költségvei ését. Kérem méltóztassék azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Elnök : Szólásra következi ? Gubicza Ferenc jegyző : Beck Lajos ! Beck Lajos: T. Képviselőház! A háború bel'c158. ülése 1928 április 24-én, kedden. jezésekor már éreztük azt a nagy változást, amely egész életünkben végbement, de az orvosszereket még csak távolról sem sejtettük. Azután következett az az időpont, amikor keresni kezdték és keresni kezdtük a válogatott organizáció közepette azokat a változott eszközöket is, amelyekkel a gazdasági élet újjászervezését sikeresen vihetnők véghez. Tulajdonképen azonban a genfi nemzetközi gazdasági konferencia volt az; amely közelebbről megnézte és megjelölni igyekezett egy újonnan átszervezendő gazdasági élet szervezési módjait. És a közül a sok tanács közül, amely akkor elhangzott, talán a francia delegátusnak, De Peyrimhoffnak rövid, összegező kijelentése fejezte ki legmagvasabban a teendőket. Ö azt mondotta: A világnak le kell csökkentenie a termelési költségeit a munka organizációja által. Az európai piac felvevőképességének növelésére fokozni kell a mezőgazda, a munkás és alkalmazott vásárló erejét és le kell szállítani az adókat és az állami haszonrészesedést. Valóban, a saját példánkon látjuk — a gazdasági élet szövevényét nézve, — hogy a háború utáni idők előrehaladottabb stádiumában is az egész organizmus működésében bizonyos zavar, bizonyos fennakadás tapasztalható. Mert amíg egyfelől a termelés processzusa akadt meg, addig másfelől ellenkező jelenségkép tapasztaltuk, hogy a behozatal folyton-f oly vast növekedett egy állítólag termelni és felvenni képtelen társadalom közepette. S amikor ezeket a látszólagosan ellentétes jelenségeket láttuk és tapasztaltuk, mi is, mint minden európai ország, keresni kezdtük, hogy hol van a baj és hol van az orvosság. Azok, akik legszívesebben a meglevő példákba szeretnek kapaszkodni, rögtön az amerikai példára utaltak. Divatba jöttek jelszavak, amelyeket a háború előtt, sőt a háború alatt is alig ismertünk. A reorganizáció, a tipizálás, a szériagyártás és — amint mindenek felett nevezni szokták — a racionalizálás gondolata mind szélesebb körökben vált népszerűvé és minél naivabbak, laikusabbak voltak ezek a körök, amelyek e szavakat felkapták, annál szivesebben fogadták be ezeket a jelszavakat. Azok azonban, akik ezeknek a jelszavaknak ilyen hűséges követőivé szegődtek, egy lényegbe vágó eltérést nem vesznek figyelembe : az amerikai piacnak, az amerikai gazdasági életnek és — ami nem mellőzendő — az amerikai pszihének és embernek alapvető különbözőségét az európai piactól és az európai embertől. Ne feledjük el, t. képviselőház, hogy az Unió végre is 100 millió embernek termel, tehát olyan belső fogyasztási piaccal rendelkezik, amely a legutolsó időkig maga vette fel és fogyasztotta el a saját termelését. De ne felejtsük el azt sem, hogy az az amerikai ember, aki magáról azt szeretné hirdetné, hogy ő olyan, mint a prairiek fékezhetetlen és betörhetetlen lova, végeredményben is egy jámbor, a sablonok után induló teremtés, akiről egy amerikai iró, aki az utolsó tíz esztendőben a legjobban tudta az amerikai népet és az amerikai világot jellemezni, Sinclair Lewis a Main Street-ben azt mondja, hogy (olvassa) : »Az amerikai városok és emberek kilenctizedrésze annyira hasonló itt egymáshoz, hogy behunyt szemmel, halálos unalommal mehetünk egyik városból a másikba, mert egyik utca, egyik pályaudvar épen olyan, mint a másik és egyik amerikai ember — legalább is külsőségeiben — annyira hasonló a másikhoz.« Az amerikai embernek ehhez az uníformirozásához hozzájárult a legnagyobb amerikai hatalomnak, a nagyiparnak ezt az uniformizálást minden eszközzel előmozdító befolyása. Évtizedek óta tartó SZÍVÓS sajtó- és röpiratkampánnyal, amely-