Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

164 Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 1928 április 20-án, pénteken. azért, hogy az állomáson ne jelenjenek meg; senfeit meg nem fenyegettek azzal, hogy fegyverviselési engedélyüket elveszik, ha engem fogadni mernek az állomáson; senkit nem fenyegettek meg azzal, hogy folyamatban lévő ügyüket másként intézik el; egyetlen jóravaló földmivest sem illettek gorombasággal egyes hatósági személyek. Most egy jóravaló magyar, aki közbeszólással kisérte beszédemet, azt mondotta: »De jó, hogy idejött a képviselő ur, ir^H annyit hazudtak már itt nekünk, hogy igazán nagy szükség volt a megjelenésére«, mire másnap egy tárgyalás volt, ahol amikor érdeklődött, hogy fellebbezése iránt mennyi idő alatt nyújthatja be beadványát, azt felelte egy közege a t. belügy minister urnák: »Mars ki paraszt, majd megtudod, ha megkapod a végzésedet«. (Esztergályos János: így van ez minister ur? Ez nem lehetséges! —,- Zaj.) Nem mondanám, ha nem volna igaz. Én megmondom, hogy nagy tisztelettel vagyok a közigazgatási tisztviselői kar iránt, mert magam is voltam tiszteletbeli szolgabiró, de mindig megvetettem azt a prepoteus, otromba magatartást, amelyet itt-ott tapasztaltam, mert az az érzésem és tapasztalatom az életben, hogy jó szóval többet elérhet az ember, mint a gorombasággal. (Scitovszky Béla belügy minister: Szeretném tudni ki mondta! Tessék megmondani!) Tudom, hogy a t. belügyminister ur is igy gondolkozik, de az a sajnos, hogy nagyon sok olyan ur szaladgál ebben az országban, aki azt képzeli, hogy neki kell azt a hatáskört gyakorolni^ amit a mélyen t. minister ur gyakorol. ÍViezián István: Ki volt az? Ha igaz, el kell csapni!) Hajlandó vagyok megmondani, de senkinek a nyakára nem lépek. Az egy megijedt ember volt s megmondom őszintén, nekem azt mondották, hogy mindaz felsőbb utasításra történik. Természetes dolog, hogy én azután kénytelen voltam erre válaszolni és nyíltan megmondottam, hogy beszédemben azt fogom mondani, amit akarok és nem azt, amit egyesek szeretnének. Meg is mondtam neki, 4800 választóm hallgatta végig a gyűléseimet, becsületszó mellett jelentettem ki, hogyha a titkos szavazást engedélyezi a kormány, aznap kész vagyok lemondani a mandátumomról; miután azonban nyilt szavazás van, felhivtam őket, hogy a kormány képviselőinek jelenlétében kézfeltartással szavazzanak. Szavaztak is és egyetlenegy ember akadt a 4800-ból, aki kezét fel nem tartotta, hogy helyesli-e magatartásomat, vagy nem. Mindenki más igennel sza^ vazott. Mélyen t. minister ur, méltóztassék a gyülekezési jog problémáját rendezni, mert én állítom a t. belügyminister urnák, hogy a kormányzati hatalom annál gyengébb lesz, minél kevesebb tárgyilagos és becsületes kritikát engedélyez. Szükség van az állami életben a bírálatra, mert ha az.a birálat jószándékból fakad és az a célja, hogy javítson, akkor azt a bírálatot nem lehet sem elnyomni, sem perhorreszkálni, mert a legmesszebbmenő konzekvencia következik be.. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy amit én egyszer — gondolom — megírtam, hogy tudi.il lik ez az ország néma, ez igaz, de a némaság nem megelégedést jelent, ezt itt is tapasztaltam. A némaságnak az az oka, hogy vannak egyes jelenségek, amelyek megfélemlítik az embereket. Ne méltóztassék hinni, hogy ez az államhatalom erejét fokozza, hogy ez a kormányzat • erejét növeli, ez csak arra alkalmas, hogy a kormányzat amugyis megingott oszlopait mégjobban megingassa. És én előre is megjósolom, hogyha ezen az utón halad a kormány tovább, — ez nekem régi véleményem — tökéletesen elveszti a nép szivéhez, lelkéhez és gondolkozásához az összeköttetést, mert tisztán közigazgatási és rendőri szálakkal nem lehet egy nemzetet összekapcsolni a kormányzattal. Nagyon kérem, hogy a gyülekezési jogot a törvényes keretek között, minden tisztességes ember számára, aki a törvény keretein belül mozog, méltóztassék ugy kezelni, ahogy azt kezeloi kell és méltóztassék legalább addig a mértékig- elmenni, ameddig egykori vezére, gróf Tisza István elment. Az a nép nincs ahhoz szokva, — ez a kerület részben Tisza István kerülete volt — hogy őt brutalizálják. Ez a kerület hozzá van szokva ahhoz, hogy a maga véleményét megmondja akkor is, ha tetszik, akkor is, ha nem tetszik. Méltóztassék a t. belügyminister ur e megállapitásaimat kellő figyelemben részesíteni. De tovább kell mennem és azt kell mondanom, hogy nemcsak a gyülekezési jog terén, hanem általában a közigazgatás számos vonalán jelentkeznek olyan jelenségek, amelyek ellenkeznek azzal a józan közszellemmel, amely érdeke az országnak. Számos olyan jelenség van a magyar életben, amely visszatetszést kelt, amely azt a benyomást kelti, mintha ezt az országot előbb rabszolgává és azután koldussá óhajtanák tenni egyesek. Ez az ország ma nagyon szegény, és ennek az országnak ma annál inkább szüksége van arra, hogy rabszolga módon és eszközökkel ne kezeljék. Nem kívánok én több szabadságot, mint amennyi egy tisztességes itt született és családja, révén évszázadok óta itt élő magyar embernek jár. Azt a szabadságot, amely a törvény keretein belül kijár, megkövetelem magamnak, megkövetelem választóimnak, de megkövetelem mindenkinek. Velem abban mindenki együtt gondolkodik, aki nem az erőszakra, hanem az erőre, az erkölcsi erőre, a gazdasági erőre akarja ennek az országnak jövőjét építeni. Mélyen t. belügyminister ur! A belügyi kormányzatnak — mint ahogy az előbb mondottam — hosszú évekre visszamenőleg egy súlyos hibája volt és ez az, hogy az erőt mindig összetévesztette az erőszakkal, mindig azt hitte, hogy a szubjektivitás és az elfogultság, az invenció. (Rothenstein Mór: Ez igaz!) Nagyon boldog lennék, ha a belügyminister ur nobilis gondolkozását és sokszor tapasztalj gavallériáját munkatársai is követnék. Sajnos, ugy látom, a jó példa ebben az országban nem ragadós. Ma az a helyzet, mélyen t. belügyminister ur. hogy erőszak, szubjektivitás és elfogultság jelentkezik a belügyi közkorniányzás számos vonatkozásában. Már az általános vitánál elmondott beszédemben is megemlitettem a többségi párt óhajtására és kívánságára, hogy ennek az elhibázott közszellemnek reprezentánsául a belügyminister ur háta mögött ülő mélyen t. belügyi államtitkár urat tartom. ÍSztranyavszky Sándor: Köszönöm!) Ö a kifejezője ennek a közszellemnek, amely a. belügyi igazgatásban megnyilvánul. Méltóztassék nekem elhinni, hogy ez nemcsak az én magánA-éieményem. Egy vidéki igen magasrangu rendőrtisztviselő, akit soha életemben nem ismertem, soha életemben nem láttam, hozzám intézett egy levelet. Még a nevét is hajlandó vagyok alkalomadtán megmondani az illetőnek, azonban nem a Ház nyilt plénuma, előtt, mert attól félek, hogy holnap B-listára kerül az illető, aki a következőket irja nekem. (Peyer Károly: Az még a legjobb eset! — Olvasna): »Mélyen t. Képviselő Ur! A kormányon