Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-156

120 Az országgyűlés képviselőházának 156. ülése 1928 április 19-én, csütörtökön. irányzattal szemben való ellenállásból is. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) T. Ház! Azt hiszem, hogy a magyar belpolitikának ma legfontosabb feladata egyelőre — az én konzervatív alapelveimnél fogva is — a konszolidáció munkájának befejezése. Mert, hogy a konszolidáció munkája befejeződött volna, azt — minden elismerése mellett azoknak, akik ezt a munkát végbevitték és vezették — nem lehet állitani. (Ügy van! jobb felől) És ha ez a nemzet a konszolidáció ; munkáját be akarja fejezni, ha erőt akar gyűjteni a jövendő feltámadáshoz, minden energiáját fel kell fokoznia. Mé<? a minket ért rettenetes csapást, a bosszúvágy és elfogultság által reánk. kényszeritett helyzetet is nemzeti energiává kell átalakítani. Önzetlen és áldozatos munka, a nemzet történelmi írendeltetésébje vetett rendíthetetlen hit, a jövendőbe vetett bizalom: ez kell az országnak. Erről beszélünk is eleget. Az ünnepélyek száma .is épen elég nagy ahhoz, hogy meggyőződéseinket és érveinket hirdessük. (Jánossy Gábor: Még sok is!) Nem állitom, hogy ez kárbaveszett munka, mert hiszen a gondolatok, elvek és eszmék hirdetésének és ismétlésének hatalmas szuggesztiv ereje van a tömegekre, hatalmas eszköze a közvélemény irányításának és a lelkek megmunkálásának, azonban a gyakorlati politikának minden beszéd csak annyit ér, amennyi abból akarattá és cselekvéssé alakulhat át, (Ugy van! TJgy van! a jobboldalon.) • akár az egyesek, akár a tömegek lelkületében és cselekvésében. A parlamenti viták — a nyilt parlamenti viták — abban a vonatkozásban, amelyben azok eredetileg megszülettek és amelyek azokat irányították és fűtötték, tudniillik a meggyőzésre _ való törekvés, különféle irányzatok erőpróbája tekintetében, jelentőségüket kétség kivül nagyrészben elveszítették, azonban azért, mind annak, amit mi itt inondunk, hirdetünk és ismétlünk, a közvélemény irányítására feltétlenül van szuggesztiv hatása, ennélfogva nem közömbös a közéletre nézve az itt elhangzott egyetlen egy állítás, tagadás, vagy kritika sem. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A parlamenti viták jelentősége és súlypontja nézetem szerint abban fekszik, hogy egyrészről a közéletben, vagy a közvéleményben vagy talán tudat alatt keletkező, esetleg már kifejezésre juttífc- lesznieáramlatokat idehozzák, azoknak Tonnát adnak, azok megvalósításának módját és eszközeit keresik, másfelől a közvéleményt irányítják és befolyásolják. Annak, hogy a parlamenti viták eredeti rendeltetésüket nagyrészben elvesztették és, hogy ez elhomályosult, oka az, hogy parlamenti életbe, helyesebben mondva a pártéletbe dogmatizált, merev tételeket Adttek bele, ezekkel pedig nincs mit disputálni. Kimutatható az európai parlamentáris államok fejlődéséből és történetéből, hogy ezeket a dogmatizált tételeket, amelyekről vitatkozni nem lehet, egyenesen a Marx-féle elmélet alapján álló szociáldemokrácia vifte bele a. parlamentbe. Erről azonban máskor talán többet mondhatok, most azonban méltóztassék megengedni, hogy visszatérjek ahhoz a gondolathoz, hogyan kell felfokozni ennek a nemzetnek energiáit, ha boldogulni akar? Igyekeztem magamnak választ adni arra a kérdésre, vau-e hát eszköz ahhoz, hogy a nemzet energiáit összegyűjtsük, felfokozzuk és felhasználjukj Más államok, és más társadalmi rétegeié példáján okulva arra a meggyőződésre jutottam, hogy van mód, ha nem is egyetlen fegyver, ennek a célnak eléréséhez, ez pedig a társadalom minden rétegének megszervezése. A társadalom fokozottabb erőkifejtésre és ellenállásra csak szervezetekben képes. Szélesebb néprétegekben fokozottabb cselekvést, egységes akaratelhatározást, felidézni csak szervezetek utján lehetséges. Én tehát — miután a polgári társadalomban a mostani termelési rendszerreí- szembenálló irányzatok a szervezkedés utján tudtak oly óriási eredményeket elérni, — a szervezkedést és a nemzeti erők, energiák összegyűjtését, fel fokozását, és felhasználását csak ugy látom lehetségesnek, ha a társadalom minden rétegét beszervezve, szembeállítjuk azokkal a szervezetekkel, amelyek eddig ezt a tért úgyszólván monopolizálták és pedig állami védelem alatt, mi ellenben, a társadalom egyéb rétegei, úgyszólván fegyvertelenül állottunk velük szemben. Azonban ez is csak általános meghatározás a politikára nézve s csak akkor ér valamit, ha a szervezkedés iránya és módja is meg van adva. Nemzeti államban és tőkés termelési rendszer mellett a szervezkedés legtávolabbi célja nem lehet más, mint az erők összegyűjtése, felfokozása és felhasználása egyrészről a múltból maradt értékek megmentésére, másrészről a jelen feladatainak elvégzésére és a jövendő biztosítására. A szervezkedés, a cselekvés, amit a szervezetek utján várunk, fokozott munkát jelent a nemzeti cél érdekében, az ellenállás pedig feltétlen ellenállást minden destruktiv törekvéssel szemben, amely a múlt értékeinek megcsúfolásával, a jelen viszonyok felbori tásával és a jövendő bizonytalanná tételével akarja közös céljait elérni. Az a kérdés most már, hogy vájjon ezek a nemzeti alapon álló és az állam rendjét szolgáló társadalmi szervezkedések milyen közvetlen jelszó körül csoportosulnak, gazdasági, társadalmi; vagy jótékonysági jelszó körül-e? Ez az általános belpolitika szempontjából, azonban, az én véleményem szerint, nem elsőrendű kérdés. Ez rendszerint olyan kérdés, amelyet maga az élet old meg. Az általános belpolitika szempontjából legfontosabb az. hogy hazafias, nemzeti alapon, a fennálló jogrend és termelési rend alapján a társadalom be legyen szervezve. Paleolog francia nagykövet naplójában olvastam a következőket: tegyük fel, hogyha valami valószínűtlen robbanó anyag segitségével sikerülne néhány anarchistának megsemmisíteni az angol alkotmányos és politikai élet öszszes faktorait, a királyt, parlamentet, szenátust, bíróságot stb., mi történnék akkori Kétségtelenül az első következmény egy ájulás

1 volna, azonban alig vennék magukat észre az emberek, már a különböző társadalmi, sport, gazdasági egyesületek, munkásszervezetek stb. révén lassanként megindulna a nemzeti élet s az állami élet is lassan-lassan, nem is hosszú idő alatt, felvenné a maga rendes funkcióját és munkájának irányát. Ezt más országban, ahol a f társadalom szervezetlen és tájékozatlan, elképzelni sem lehet, amint megmutatta Oroszország és; a kommün alatt Magyarország példája is. Én tehát hive vagyok annak, hogy a társadalom mindenféle rétegeit, mindenféle vonatkozásban be kell szervezni. Tudom, hogy itt is vannak ellenfeleim, tudom, hogy azt állítják sokan, hogy annyi érdekképviseleti csoport keletkeznék, hogy azzal a magyar politika és a magyar állami központi hatalom megküzdeni nem tud, tudom, hogy utalnak a szakszervezetek munkájára is, azonban ezekkel szemben is