Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-156

118 Az országgyűlés képviselőházának 156 ülése 1928 április 19-én, csütörtökön. T. Ház! Amint régi tragédiánk volt az, hogy a magyar probléma a Monarchia kereté­ben kizárólag belpolitikai probléma volt, épen ugy tragédiához vezethetne az is, hogyha bel­politikai életünkben, célkitűzéseinkben kizáró­lag a külpolitika sikereitől várnánk megoldást, és belpolitikai problémáinkba, azoknak a leg­apróbb részletéig behatolni nem próbálnánk. Mert bárhogyan alakul is a nemzetközi hely­zet, az bizonyos, hogy jövőnk attól is függ, hogyan tudnnk ezen a csonka országon meg­élni, minő erőt tudunk mutatni, hogyan tudjuk erőinket megszervezni és azokat érvényre jut­tatni. Sőt egyenesen belpolitikai irányunktól és belpolitikai berendezkedéseinktől függhet a külpolitika sikere és a reánk vonatkozó nem­zetközi megitélés és igazságaink diadala is. Én azt hiszem, hogy amióta a magyar ezen a. földön sátort vert, meg egyetlen generáció sem élt, amelyre annyi felelősség és annyi fel­adat hárult volna, mint a mai generációra. (Jánossy. Gábor: Bár átérezné ezt a mai gene­ráció!) Én ugy érzem, hogy a magyar belpoli­tikai helyzet sem volt soha annyira nehéz, mint ma. A háború, az összeomlás és a forra­dalmak után egyetlen kérdés meredt felénk: lenni % vagy nem lenni. Megindult alattunk a föld és reánk akart szakadni az ég. Belpoliti­kánknak csak egyetlen célja lehetett: biztosí­tani a rendet mindenáron és felvenni az élet funkcióit. Sikerült, t. Ház. Ehhez a sikerhez nem kell kommentár; majd a történelem fogja megállapítani azoknak érdemét, akiknek sike­rült ezt az országot a káoszból, a romokból, a piszokból é® a szennyből kiásni. Hol vagyunk ma? A céltól, ugy lehet, még nagyon messze, de a kiinduló ponttól is messze és elérkeztünk t odáig, hogy a lét és nemlét problémáján túl más belpolitikai kérdésekkel, más célkitűzésekkel is foglalkozunk. Phi azt hi­szem, hogy a napi politika feladatai mellett most már foglalkoznunk kell belpolitikánk irányelveinek lefektetésével is, foglalkoznunk kell a jövő irányzatnak megállapítása val és a mult tanulságai, a jelen feladatai és a jövő céljai alapján meg kell kísérelnünk a jövőbe­látást. A prófétáskodás a politikusra nem sok értékkel bir. Nem is erre célzok, csak a provi­denciára, amelyre pedig feltétlenül szük­ség van. Amiket elmondó vagyok, ezek az egyéni nézetek, egyéni megállapitások a gyakorlati politikusra nézve talán nem sok érteikkel bir­nak. Egyik-másik kérdésben azonban minden­esetre elvi alapot fíxirozok. A mi szerencsétlen helyzetünk megköveteli azt, hogy belpolitikánk irányának, irányelvei­nek lefektetésénél .és meghatározásánál is orientációt keressünk és ez az orientáció az én meggyőződésem szerint csak Nyugat felé tör­ténhetik. A nomád magyar akkor alakult nem­zeté, amikor a nyugati kultúrának részese és harcosa lett. A politikai bölcsesség idejekorán felismerte azt az. igazságot, hogy ezen a föl­dön, a népvándorlás véres országútján államot állapítani és fentartani csaik a nyugati eszme­áramlatok befogadásával és ezeknek megfelelő berendezkedéssel lehet. Az a nép, amely Ibe­zárta a népek áramlásának útját. Keletről jót nem várhat soha. Nekünk bele kell helyezked­nünk a fejlődésnek és a haladásnak abba a vonalába, és abba az irányába, amelyet a Nyu­gat követ és amelyen a feltartóztathatatlan eszmeájramlatokl a világot előbbre viszik és ellene kell állnunk minden erőnkkel azoknak az irányzatoknak, amelyek ezt az irányt, ezt a vonalat meg akarják törni, vagy el akarják hajlítani. T. Ház! A Nyugat fejlődésének és haladá­sának irányát jelző eszmeáramlatok a nacio­nalizmus mellett — amely talán sohasem volt olyan hatalmas, mint ma — a liberalizmus, a demokrácia és a szocializmus. A politikai élet mindig tele volt jelszavakkal, amelyek pártoknak Programm ját és irányát akarják megjelölni, azonban a szó eredeti értelmét rit­kán fedik, azt elhomályosítják, sőt azzal egye­nes ellentétben is állanak. így vagyunk a liberalizmussal és a demokráciával is, annál is inkább, mert ezek sem az elméletben, sem a gyakorlatban soha lezárt rendszert és befe­jezett gondolatfolyamatot nem jelentenek. A liberalizmus tulajdonképen etikai elv, amely az emberszeretetből és a szabadságból fakad. Bölcsője a reneszánsz és nagyon öreg volt már, amikor a XIX. század legelején Spanyol­országban ebbe a szóba öltözött és politikai irányelvvé vált. Amikor pedig a gazdasági élet alapelvévé és irányává vált, megterem­tette azt a gazdasági szisztémát, t amely az egyéni kezdeményezés feltétlen érvényesülé­sének, a verseny szabadságának akarta alap­jait lerakni. T. Ház! A lib eriizmusnak, mint etikai elv­nek, semmi köize nincs a napi politikához. Ez, miután örök igazságokból fakadt, örök ér­vényű és általános érvényű is. Mint gazdasági elv pedig soha a maga tehetségében megvaló­sulni nem tudott. Mihelyt a liberális gazdasági rendszer a verseny feltétlen szabadsága és a gazdasági erők szabad érvényesüléséhez veze­tett, amit az önzés a kihasználásig terjesztett, ennek a szisztémának kinövéseit az államha­talomnak erőteljesebb beavatkozással kellett ellensúlyozni. (Jánossy Gábor: A gyengét az erőstől megvédeni!) Azt az elvet. hog'y az államháztartás a gaz­dasági életben csak mint megfigyelő és irányi tó avatkozzék bele, feltétlenül fel. kellett váltania a, gonviselő állam elvének. A legnehezebb im­ádatok egyike a gyakorlati politikusra, nézve, hoarv •meddig' terjedhet a,z eírvéni szabadság, és hol kell kezdődnie az állami beavatkozásnak. (Jánossy Gábor: A salus rei publicae-nél!) Ege­szem ezt az elvet sem. irom alá. mert albban az esetben elmehetnénk Machiavelli alapelvei­hez. (Jánossy Gábor: Odáig már nem me­íívünk!) A liberális gazdasági rendszer, amely az erők feltétlen érvényesülését koncedálta. illetőleg szankcionálta, épen olyialn lehetetlen szisztéma,, mint amilyen lehetetlen ^rendszerr az állami omnirjotenoiának odáig való terjesz­tése, hogy minden társadalmi és minden gaz­dasági feladatot »alz állani ' vállalion^ miaigára. mert aibban az esetben ^odáig érhetnénk.'' hogy az egyéni kezdeményezés télies lecsökevénvesii­tése mellett a társadalomból kivesznék minden önisesrélvezésre való törekvés és ez a szisztéma utat építene nem <stJ liberális trazdasasri rend­szer kialakulásához, hanem a Marx-féle ideá­hoz. A liberalizmusnak nagyon hosszú és na­gy on súlyos bunla.istro.mat állította Össze a közélet, különösen ujabban. Ezt a bűnla.iströ­mot nem lirom alá. ennek a rendszernek la kul­túra, a, haladás, az emberi szahiadság nagyon sokat köszönhet. Azt hiszem azonban, hogy az orthodox liberalizmus a maga orthodox téle­leivel és felfogásával a verseny korlátlan sza­badsága val a történelemé s helyére kell lépnie a gondviselő államnak. A fejlődés iránya még a liberálisnak elismert államokban is egészen más felé mutat. T. Ház! Urbi et orbii. visszhangzik az egész

Next

/
Oldalképek
Tartalom