Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-145
r Az országgyűlés képviselőházának 145, ülése 1928 március 19-én, hétfőn. 85 bői fedezetet találjon azoknak a jogos igényeknek a kielégítésére, amelyek kétségtelenül fennállanak. Ha tehát én mindezeket & problémákat meg akarom oldani és erre a kézzelfogható feleletet tettekben akarom megadni, akkor nekem ezt a területet kell megmunkálnom az állami életnek minden erejével, megnyilvánulásával, társadalmi munkájával. Ha megnézzük a költségvetést, meg keli állapitanunk, — és ez nem mai keletű, hanem évekre visszamenőleg is ez a megállapításom — hogy agrárország vagyunk, itt tehát a számszerűleg is legnagyobb összegnek a minden gazdasági forrás létalapját, a földet kellene megjutalmaznia, (Ugy van! Ugy van! — Förster Elek: Sajnos, nem igy van!) A költségvetésben a legnagyobb tételeknek a földmivelésügyi tárcában kellene összpontosulniuk és azon kellene lenni, hogy mindazok az elkezdett szerényke kis intézkedések, amelyeket a földmivelésügyi kormány a rendelkezésére álló szerény keretek között megindított, ne gyermekcipőkben szolgálják ezeknek a nagy eszméknek és kívánságoknak a valóraváltását, hanem az egész nagy területen a legnagyobb erővel és odaadással — mondjuk — máról-holnapra keljenek ki itt a nagy agrár rétegek körében mindazok az eredmények, amelyeket a földhöz és a földmiveléshez alkalmazunk és tőle várunk. Ezt én azért tartom szükségesnek hangsúlyozni, hogy necsak a sajtóban, neosak ankéteken, hanem magában az Országházban is minél több oldalról adjanak hangot ennek a törekvésnek, mert az én szerény látásom szerint, — amiről később akarok szólani — ezeket a problémákat csak ugy tudjuk megoldani, ha ez az ország mindazt megtermi, ami ma rossz gazdálkodás mellett, megfelelő eszközök hiányában benmarad a földben. Amikor többtermelésről beszélünk és azt látjuk, hogy a földmivelésügyi kormány a többtermelésnek tudományos^ részét aprópénzre váltva iskolán kivüli előadásokban most már az ország egyik sarkától a másikig téli estéken át szorgalmazza ezt, s a kiküldött előadók a különböző gazdasági kérdéseket népszerűen feldolgozva viszik és ültetik át a nép léikébe; amikor azt látjuk, hogy tudományos testületek állnak össze liga címén, amelyek ezeket a kérdéseket fejtegetik; amikor azt tapasztaljuk, hogy szinte az egész vonalon ezt muzsikálják az embereknek a fülébe: akkor komoly gazdasági tényezők részéről a többtermeléssel szemben aggodalmas kijelentéseket és megállapításokat hallunk. Méltóztatnak emlékezni rá, méltóztattak olvasni, egymásután merülnek fel olyan kijelentések, hogy ma az intenziv gazdálkodás, a többtermelés, a tudomány vívmányainak a felhasználása nem vezet eredményre, sőt egyenesen megmondották, — ha jól emlékszem, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület vezetői részéről hangzott el ez a kijelentés — hogyha gazdaságosabb gazdálkodást akarunk folytatni, vissza kell_ térnünk a régi, primitiv, egyszerű gazdálkodási rendszerre, nélkülöznünk kell mindazokat az eszközöket, amelyeket ma a gazdaságba parancsszerüleg be kellene állitani, mert különben a gazdálkodás nem fizeti ki magát. Márpedig a gazdálkodásban is érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy itt senki sem hozhat áldozatot tisztán azért, hogy termeljen és a termelésben tönkremenjen, amikor minden egyéb vonatkozásban ennek az ellenkezője történik, hanem a magángazdálkodásnak, ennek az igen terhes, igen nehéz, igen szép és nemes iminkának is ki kell magát fizetnie, hogy necsak elvégzett fáradtság legyen minden ellenérték nélkül, hanem az a föld tudjon jövedelmet biztositani azok számára, akik az év egyik végétől a másikig, egy éven keresztül dolgoznak a zsákba töltendő eredményért. Ha tehát azt állapitják meg, hogy az intenziv gazdálkodás nem fizeti ki magát, akkor tovább kell kutatni és keresni az okot, hogy miért. Meg is jelölik abban, hogy a termelés értékesítése az agrár Magyarországon nincs ugy megszervezve, hogy ez lehetővé tenné, hogy a meglevő termést ne potom áron, hanem meglehetős és megérdemelt tisztességes polgári haszonnal értékesíteni lehessen. Itt van az a nagy hiány és nagy igazság, hogy nincs meg a termelésnek (\ r A II kívánatos megszervezése, amely egészen biztosan lehetővé tenné, hogy ne a bizonytalanságnak, ne a veszteségnek termeljen, hanem a biztos értékesítésnek. Elsősorban nincs megszervezve a termelés értékesítése a külfölddel szemben, de nincs megszervezve belső vonatkozásban sem. Hogy a külfölddel szemben nincs megszervezve, ezt már maga a kormányzat is érzi. Azt látjuk, hogy azok a legális kereskedők, akik a múltban a külfölddel az összeköttetést fentartották, ma már nem váltják be azokat a reményeket és kívánalmakat, amelyek a termelés értékesítésében szükségesek; nem tudják az ország számára kamatoztatni. Egy újságnak ez év február 5-diki számában megdöbbentő közleményt láttunk és olvastunk, amelyben azt irta az újság, hogy a német kereskedő nem mer a magyar kereskedőtől vásárolni, mert sohasem tudja, hogy mit kap. Mindazok, akik a külföldön jártak és figyelemmel kisérték a magyar kereskedelem külföldi összeköttetéseit, bizony nem a legjobb véleménnyel vannak erről az összeköttetésről, mert — amint ez az újság a német kereskedők nyilatkozataiból is megállapítja — nem szállítják a kialkudott árut sem minőségben, sem mennyiségben, hanem olyan formában, amelyet a külföldi piacon értékesiteni nem lehet, így tehát nemcsak egyéneket ér kár, hanem kár éri a nemzet reputációját is, mert ezekután hiába próbálkozik más, ha nincs meg a megfelelő hitele annak a kereskedőnek, akinek ő szállit, akkor ez visszaháramlik magára a nemzeti termelésre. Itthon kellene felhasználni, itthon kellene elfogyasztani. Ami felvevőképességünk azonban vagy csekély, vagy pedig, ha egyik-másik termésben annyi van, hogy a szükséglet kielégítésén felül is marad, arról nekünk mégis csak ugy kell gondoskodnunk, hogy a külföldnek adjuk vagy adhassuk el. Az első és legfontosabb teendő tehát ennek a külföldi összeköttetésnek a megteremtése. Tudom, hogy ez nagy nehézségekkel jár, mert minden ország igyekszik a maga termését és termelését megvédeni. Még a velünk barátságos viszonyban levő Olaszország is gondoskodik erről, a hegyeket is lehordja és termőterületté igyekszik tenni s ma, amikor mi hála Istennek ehetjük a jó búzának finom kenyerét, Olaszország megparancsolja az egyszerű kenyeret csak azért, hogy a külföldről ne kelljen behozni egy bizonyos mennyiséget és ne kelljen az olasz, nemzet pénzügyi helyzetét azzal is súlyosbítani, hogy sok értéket visznek el külföldre. Itt jelzem, hogy már maga a kormányzat is belátta, hogy bizonyos termékeknél neki kell közbelépnie és a külföldi összeköttetést megteremtenie. Itt vannak a borpaloták, amelyeket a minister ur a külföldön felállított azért, hogy az országban összeszedett, jól gondozott és kezelt tiszta fajborokat mindig azzal a, vignettával hozzák forgalomba a külföldön, amely a 12*
