Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Az országgyűlés képviselőházának 153. ütése 1928 március 30-án, pénteken. 44Ö óriási eltolódás történt az utóbbi évtized alatt a költségvetésekben. De vegyünk olyan államo­kat, amelyek a háborúban nem vettek részt: Hollandia költségvetése 1913-ban 231 millió hl. forint volt, ma 821 millió hl. forint. Svájc költségvetése 1913-ban 106 millió svájci frank volt, ma 332 millió svájci frank. Ha igy áll a helyzet, az ember feltétlenül kutatja, hogy mi ennek a magyarázata. Mielőtt azonban erre felelnék, kénytelen vagyok a mi költségvetésünkkel foglalkozni. Azért foglalko­zom ezzel, mert gróf Sigray Antal igen t. kép­viselőtársam — különben igen szép beszédében — ebben a kérdésben hitelt adott egy cikknek, — mert ugy vettem észre, hogy egy cikkből vette az adatait — amely cikk azonban, meg kell mondanom, nem nagy hozzáértéssel kezelte a kérdést. Egészen másképen áll a helyzet, mint ahogyan ő kimutatta, mert az 1913-iki költség­vetésünk kiadásai tulajdonképen 2490 millió pengőt tettek ki, amivel szembeállítva az 1928/29. évi költségvetésnek 1358 millió pengős kiadását, megállapíthatjuk, hogy nemcsak, hogy nem állunk közel a háború előtti költség- , vetéshez, hanem határozottan messze alatta maradunk. De hogy a költségvetések emelkedtek és emelkednek, ennek egészen más a magyarázata. (Szabó Sándor: A regenerálás!) Nem akarják tudomásul venni, akármennyire magyarázom a problémát, hogy az állam mai feladatai az az­előttiekhez képest jelentékeny változást mutat­nak. Ma egészen más funkciókat kell az állami életnek ellátnia, mint amilyeneket még csak tiz év előtt is ellátott. (Egy hang a középen: Egé­szen uj feladatok vannak!) Nem is beszélek ar­ról, hogy a háborús terhek és a háború nyomán járó kiadások természetszerűleg emelőleg hat­nak az egyes költségvetésekre. Hiszen Angliá­ban csak az adósságok törlesztésére ma a há­ború előttinek háromszorosát, több, mint 450 millió fontot vesznek fel. De tovább megyek. A demokratikus fejlődésnek egészen természe­tes folyománya, hogy azok a problémák, ame­lyek az állami élet szempontjából azelőtt nem igen jelentkeztek, ma megvalósitásukat követe­lik az államtól. (Ugy van! a középen.) Ilyenek a szociális problémák és a kulturális problé­mák, de ott van maga a gazdasági élet is, amely azelőtt alapjában véve irtózott az állami be­avatkozástól és nem szivesen látta az állami tá­mogatást. Ma ez is rá van szorulva az állam tá­mogatására. Olyan erős ma a kapcsolat az ál­lam és az egyéb társadalmi funkciók között, amilyenre alig volt példa. így van ez az állam és a gazdasági élet között is. Bármennyire vi­tatjuk is tehát, hogy ezeknek el kellene^ távo­lodniuk egymástól, —- ami igen szép tétel — végeredményében a kérdéseket e kapcsolat mel­lőzésével nem lehet megoldani. Néhány adatot fogok csak idézni egy or­szágra, Németországra vonatkozólag, hogy lás­suk, miképen változott meg az állami funkciók jellege. Közoktatásügyre Németország 1913/14. évben fejenkint 19 márkát költött, ma 33 már­kát költ. A népjóléti kérdésekre — ebben külö­nösen a közegészségügy játszik nagy szerepet 1913/14-ben fejenkint 10 márkát költött, ma pedig 46 márkát költ. A gazdasági életet érintő kiadásokból fejenkint 1913/14-ben 10 márka esett, ma 18 márka jut. Akármelyik állam költségvetését vegyük elő, ugyanezt a helyze­tet látjuk. Ezek a problémák mindenütt páran- . csolóan követelik a megoldást. Ez az egyik fel­tótlen oka a költségvetés emelkedésének. Ha én a mi költségvetésünket nézem ezekből a szempontokból, azt látom, hogy mi is.minden erőfeszitéssel megkíséreltük ezeknek a kérdé­seknek megoldását. A mi költségvetésünknek az a nagy hiánya, hogy sajnos, nem jut annyi ezeknek a kérdéseknek megoldására, mint amennyi a fejletteb államokban jut. Hiszen senki sem fogja azt mondani, hogy Német­ország a gyengébb kultúrájú államok sorálba tartozik, hanem azt hiszem, mindenki vezető helyre fogja tenni és mégis, Németországnak ma a kultúra emelése érdekében háromszor annyit kell költenie, mint költött azelőtt. De mi történjék nálunk, ahol tulajdonképen még az elemi kultúrának a kérdései sincsenek meg­oldva, az elemi kultúráéi, amelyen át pedig tulajdonképen az egész társadalom erősödik, amely termeli azokat az erőket, amelyek a közép és magasabb kultúrában azután óriási előnyt jelenthetnek a nemzetre nézve. Csak természetes hogy nekünk itt-ott, talán látszó­lag, többet kell ezekre a kérdésekre költenünk. Gróf Sigray képviselő innak csak azt vála­szolhatom, hogyha már arra kényszeritettek minket, hogy még a belső biztonságot ellátó haderőt sem tudunk tartani, akkor örüljünk annak, hogy legalább a kulturális és gazdasági életünk erősítésére tudunk költeni. Költségvetésünkben igenis van emelkedés, amint hogy emelkedés volt már az előző évek­ben is, sajnos azonban, ennek tetemes része alapjában véve az illetményekre esik, az illet­mények - fokozását azonban minden oldalról követelték. Mert kifogásolni a költségvetés emelkedését — amint Rassay igen t. képviselő­társam tette — és a vélgén azt mondani, hogy a tisztviselők 75%-ának nincs olyan illetménye, hogy ahból megélhessen, ebben — ne méltóz­tassék rossz néven venni — valami nagy össz­hangot nem találhatunk. (Rassay Károly: Pe­dig meg; lehetne benne találni, pénzügyminis­ter ur, mert ugy kellene átszervezni az admi­nisztrációt, hogy ne legyen meg ez a differen­cia! — Bíró Pál: Kifizetjük 80—90%-át nyug­díjban. — Zaj.) Elnök: Csendet kiérek, képviselő urak! Bud János pénzügy minister: A kormány az adminisztráció egyszerüsitésétre törekszik, ebben az irányban meg is tesz mindent, amit lehet, de azzal legyünk tisztában, hogy a kér­dés máról-holnapra nem oldható ugy meg, hogy ennek következtében a terhek is eltűnje­nek. Hiszen költségvetésünknek legnagyobb baja a nagy nyugdíjteiher, amely a menekült tisztviselők révén származott. Ezt még tovább fokozni nem volna kívánatos. Pedig, sajnos, csak ugy lehetne a kérdést megoldani, hogy végeredményben az egyik oldalon megtakari­tások, a másik oldalon pedig ezzel szemben többletkiadások jelentkeznének. Képviselőtársaim legnagyobb része gazda­ságpolitikai kérdésekkel és jórészt pénzügyi politikai kérdésekkel foglalkozott. Nagy öröm­mel láttam, hogy a gazdaságpolitika mennyire gerincét képezte a vitának. Olyan érdekes és mélyreható fejtegetéseket hallottunk ebben a kérdésben, amelyek alkalmasak arra, hogy a helyzetet sok irányban tisztázzák. Hivatkozom itt elsősorban Kállay igen t. képviselőtársam hatalmas beszédére, amelyben különösen a vámkárdéssel foglalkozott, annak nyomán, hogy Gaal Graston t. képviselőtársam a kérdést felvetette és azután ez két oldalról tulajdonké­pen kontradiiiktorius tárgyalás tárgyává téte­tett. Éh a vámpolitikai kérdésekkel nem kivá­nok most foglalkozni, egy szempontra azonban fel kell hogy hívjam az igen t. Ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) A gazdasági élet örökös változásoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom