Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-153
430 r Az országgyűlés Mpviselöházának 153, ülése 1928 március 30-án, péntelcen. doni, — hogy 14 éves kortól kezdve lehet csak nőket alkalmazni. (Maíasits Géza: 23 éves az a leány!) Magyarországon tehát egy 23 éves leánynak egy ilyen ipari üzemben 15 fillér órabért fizetnek. Hát kell bővebb magyarázat, különösebb indokolás arra nézve, hogy ez menynyit jelent s hogyan lehet ebből megélni? Nekem, erre vonatkozóan, miután épen felemlittetett, hogy a gyáripar milyen súlyos viszonyok között dolgozik, kezeim között vannak épen a textilüzemek részéről a legprecízebb kalkulációs adatok, amely adatok birtokában merem állítani, hogy a munkabér az egyes textilipari cikkeknél nem teszi ki egészen 10%-át az előáll itási költségnek. Most méltóztassék elgondolni, milyen lehet az a bér, amelyet fizetnek! Itt vannak a különböző elkészített munkák, a finom női kelengyedolgok, más cikkek, trikóáruk, amelyeknek pontos kalkulációja itt van. Azt látom ezekből az adatokból, hogy egy kilogramm fonal ára 13 pengő 50 fillér, ennek az orsózása 51 fillér, a javítása 10 fillér és a szövése 48 fillér. Ezek munkaadói kalkulációk és egészen megbízhatók, szakemberek állították öszsze, úgyhogy ennek az egész cikknek az előállítási költsége 16 pengő 19 fillér és ebből az összegből körülbelül 1 pengő 20 fillért vagy 1 pengő 30 fillért tesz ki a munkabér. Természetesen ezek a kalkulációs adatok annyival is inkább helytállók, mert hiszen ezeket alátámasztj a a belügy minister ur nyilatkozata is, akiről feltételezem, hogy hivatalos adatok alapján beszél; azok a jelentések, amelyeket rendelkezésére bocsátottak, teljesen egyeznek a gyár bér lajstromával. Nem jobb azonban a helyzet általában sem. Hiszen ha azt nézzük, hogy a pénz vásárlóereje mennyi ma és mennyi volt békeidőben, akkor nagyon szomorú képet kapunk. A pénz vásárlóértéke — nem is a békeidőhöz viszonyitva — 1926 december 31-én még 76-5 fillér volt, 1927-ben 1 pengő vásárlóértéke már csak 72-2 fillér volt, december 31-én 70-8 fillér és 1928 március végén, tehát ma, 1 pengőnek a vásárlóértéke 69-6 fillér. (Propper Sándor: A stabil pengő!) Hivatalos adatok szerint az átlagos bér 1926 december 31-én heti 39 pengő 77 fillér volt, 1927 július 31-én 41 pengő 24 fillér, 1927 december 31-én 42 pengő 60 fillér. Van tehát emelkedés a bérekben. Ha azonban megnézzük azt, hogy ezért a pénzért mit lehetett vásárolni, akkor kitűnik, hogy 1926 decemberben ezen az összegen 30 pengő 32 fillér értékű árut, 1927 júliusban már csak 29 pengő 77 fillér, decemberben 30 pengő 16 fillér. 1928 márciusában pedig 29 pengő 65 fillér értékű árut lehetett vásárolni. De ha ezt összehasonlitjuk a békebeli, az 1914-es bérekkel és helyzettel, akkor azt látjuk, hogv ugyanakkora bérből a munkás 37 pengő 77 fillér értékű árut vásárolhatott, a jelenlegi 29 pengő 65 filléres értékkel szemben. Hivatalos statisztikai számitások szerint egy munkásnak a háztartáshoz 70 pengő 93 fillérre van szüksége hetenkint. Ezzel szemben a családnak az itt kimutatott bérek szerint minden héten marad egy hiánya, amely 28 pengő 33 fillért tesz ki. Miből pótolja, ezt a hiányt az a munkás, akinek nincs tőkéje, aki nem mehet be a takarékpénztárba, hogy megtakaritott pénzéből valamit kivegyem:? Csak abból pótolhatja, ha az életszinvonalon alul él, a cipőjét hatszor fej élteti és talpaltat ja, a ruháját kifordíttatja, befordittatja és megint visszafordíttatja, lemond minden szórakozásról, lemond minden kultúráról, lemond mindenről, amihez az embernek, főképen a dolgozó embernek joga van, s ami végeredményben ismét ujabb, meg ujabb munkaalkalmakat vagy kereseti lehetőségeket teremt; kénytelen tengetni szűkös életét. Tessék egyszer délben kimenni, nem is a gyárakba, hanem az utcára, ahol kövező- vagy betonmunkások csatornaépitésnél vagy más munkáknál dolgoznak; méltóztassék ott egyszer megnézni, hogy ezek a munkások délben mit ebédelnek. Méltóztassék aztán egyszer elmenni egy más, idegen városba, például Parisba. Mi elmentünk és megnéztük Parisban, kinn az ottani automobilgyárakban, meg a többi egyéb munkáknál dolgozó munkásokat, hogy délben mit ebédelnek. Megnéztük, hogy mit ebédelnek azok a munkások, akik például a villamos vasúti sinéket rakták le és azokat javították. Beültünk azokba a vendéglőkbe, hogy lássuk, hogyan eszik az a munkás és hogyan esznek a mi munkásaink. A párisi munkás elsősorban leül egy rendes teritett asztalhoz és elfogyasztja rendes ehéájét, amelyről nem mondom hogy luxus-ebéd, mert hiszen ott is nehéz viszonyok vannak, de semmi esetre sem eszik, mint nálunk némelykor, egy kis vékony darabka szalonnát és egy kis kenyeret, vagy nyáron savanyu uborkát, zöldpaprikát és egy darab kenyeret. Ez az egész ebéd, és ha este hazamegy a munkás, a felesége talán rántott levessel várja, vagy paprikás krumplival, ami már nagy eset, és abból tengeti a maga szomorú életét. Ne tessék azt hinni, hogy ennek nem marad hatása a munkás életére; ez rányomja bélyegét a munkás egész gondolkodására, kedélyére, hangulatára és befolyásolja minden cselekedetében. Hajlamossá teszi őt a bűnözésre és sok más dologra, ahol azután szembekerül a büntetőtörvénykönyvvel, és a büntetőtörvénykönyv ^ alapján azután abban a hiszemben, ugy intézik el a kérdéseket, hogy ezzel azután készen is van a dolog. A nyomornak hű kifejezője a zálogházak forgalma, amely abból tevődik össze, amit azok raknak be a zálogházba^ akiknek még van mit zálogba vinni. Azt látjuk, hogy például 1924-ben a zálogházban megfordult 395.460 tétel, ezzel szemben 1925-ben már 854.769 tétel van, 1926-ban pedig 1,176.253 tételre emelkedett a zálogházak forgalma, szemben az 1924. év 395.000 tétellel. A zálogházak forgalma tehát az 1924. évhez viszonyitva megnégyszereződött, pedig 1924-ben sem voltak itt olyan boldogidők, hogy azt lehetne mondani, hogy mindenki meg tudott élni és mindenkinek tűrhető volt a helyzete. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ebből árvereztek 1924-ben 0-11%-ot, 1925-ben már 0-83%-ot és 1923-ban már elárverezték az ingóságoknak körülbelül 3-67%-át Ez tehát azt bizonyítja, hogy a szegények legszegényebbjeinek már nem jutott pénz arra, hogy holmijukat kiváltsák, az ott maradt, elveszett és potom áron cserélt gazdát, és ezzel is csökkent ezeknek az embereknek a háztartása. Az 1924-es 0-1%-kai szemben tehát 1926-ban 3-6%-ra emelkedett az elárverezett holmik száma. Ezek hivatalos számadatok, amelyeket mindenki megnézhet, a Statisztikai Hivatal folyóirataiból kikereshet, ellenőrizheti őket és meggyőződhetik azok helyességéről. Valószínűnek tartom, hogy a Statisztikai Hivatal nem túlzott, úgyhogy ezek a számok az élet hű tük^ rét adják nekünk. A postatakarékpénztár árverési csarnoka-
