Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

384 'Az országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. igen t. képviselőtársam, Gáspárdy Elemér felszólalásába, kinek érdekes felszólalását nagy figyelemmel kisérteni, bár félek, hogy ama bizottságok megalakítása és sikere terén a közeljövőben nagy eredményeket bajosan fog felmutatni, de hiszen nem ez a fontos. A költségvetés tárgyalásánál, amint épen az én t. képviselőtársam megjegyezte, nagyon nehéz valami ujat mondani és ez engem is bizonyos fokig feszélyez, mert hiszen ez a kérdés töviről-hegyire — hogy ugy mondjam — végig lett tárgyalva és ebben a kérdésben a kritika mindkét oldaláról a legnagyobb jóhiszeműséggel és a legnagyobb erővel nyilvánult meg. Annak ellenére, hogy ez a kritika és a premiszszák mindenütt ugyanazok, meig vagyok róla győződve, hogy jóhiszemüleg ugyanazokból a premisszákból lehet néha más konklúziót is levonni. (Helyeslés.) Ezt a vita a maga teljességiében mutatja. (Úgy van! Ugy van!) Azt mondotta a túloldalról a minap egy t. képviselőtársam, hogy kritizálni könnyű, cselekedni nehéz. Kritizálni könnyű, de néha szükséges elismerést is adni, mert ez lehet néha méltányos, sőt talán szükséges is. Magam sohasem tartoztam azok közé, akik valakinek a ténykedését vagy működését azért, mert az politikailag más véleményen van, eo ipso elitéltem volna. Én mindig igyekeztem a méltányosságot megtartani, a méltányosság szempontjait szem előtt tartani, és mindig igyekeztem még politikai ellenfeleimnél is elismerni azt, ha érdemeik voltak, de természetesen kötelességemnek tartottam hibáikat és mulasztásaikat is kritika tárgyává tenni. (Vargha Gábor: Ez a helyes!) Ha ez a helyes, akikor bizonyos megnyugvással nézhetek mai felszólaláson! elé, mert feltettem magamban, hogy el fogom ismerni a kormány érdemeit, amelyeket különben választóim előtt is mindig elismertem, akkor, amikor bírálat tárgyává fogom tenni a kormány mulasztásait is. Én, t. Ház, a mai kormány érdemeit igenis elismerem, és nem kérdezem, hogy a körülmények mennyire játszanak közre annál az előrehaladásnál, amelyet ez a kormány a maga plusz rovatára elkönyvelhet; nem kérdezem, hogy mennyire játszik közre a világhelyzet, meg az általános, körülöttünk lévő konszolidáció, — és itt nem a közvetlen szomszédokra gondolok, de az európai konszolidációra — mennyire játszik közre a háborús idők múlása és a háborús mentalitásnak legalábbis részleges kiküszöbölése. Én a kormány érdemének ismerem el a személybiztonság helyreállitását, a valuta stabilitásának helyreállítását, az államháztartás egyensúlyának helyreállitását és elismerem külpolitikai érdemül azt, hogy Magyarország súlyát a külföldön ma már sokkal nagyobb tekintéllyel tudja kéoviselni, mint azelőtt. (Pakots József: Tekintély Apponyin keresztül!) De ha az egyik oldalon elismerem a kormány érdemeit, viszont nem térhetek ki az elől, hogy ugyancsak figyelmen kívül hagyva minden más faktort, ne konstatáljam a kormány hibáit is, különösen ne konstatáljam azt a fő mulasztást, amelyet épen itt a Képviselőházban, a budget tárgyalásánál kell leszögeznünk, tudniillik azt, hogy az államháztartás egyensúlya helyreállításának a magángazdaság vált áldozatává. Nem lehet ugyanis ugy odaállítani a tételt, mint ahogyan némelyek talán szeretnék, hogy mindenért, ami jó. a ministerelnök ur és a kormány érdemel dicséretet és mindenért, ami rossz, a körülmények, vagy — mint az egyik képviselőtársam a minap szellemesen megjegyezte — az ál-Bethlenek a felelősek. Mert ez a kormány nem a mai adott helyzetet találta itt és mivel ez a kormány már annyi év óta vezeti ennek az országnak sorsát, ezért őt terheli a felelősség azokért a mulasztásokért és hibákért vagy azoknak az intézkedéseknek elmulasztásáért, amelyek megakadályozhatták volna azt, hogy a gazdasági helyzet ott legyen, ahol ma van. Hogy mi röviden az ország mai helyzetének rezüméje, azt talán ugy fejezhetnők ki, hogy a magángazdaság, különösen a mezőgazdasági termelés, nem passzivitásban, de erős és máris akut krízisben van, az ipar és kereskedelem pang, külkereskedelmi mérlegünk szembetűnően és borzasztóan negativ, az egész ország el van adósodva, és pedig el van adósodva külföldi valutákban felvett kölcsönökkel. Talán nem is méltóztatnak tudni azt, hogy az utolsó hónapban a rövidlejáratú kölcsönök összegüknek kétszeresére emelkedtek és hogy ma az a helyzet áll elő, — agrárállam lévén, lehet buzaértékben beszélni, — hogy körülbelül négy-ötmillió métermázsa búza az, aminek a külföldi tartozások kamatterheire évente ki kell mennie az országból, (Pakots József: Borzasztó! Rettenetes!) mikor az össztermés 20 millió métermázsa. Szóval búzatermésünknek, amely egyik legjobb fő jövedelme ennek az országnak, egynegyed része szükséges ahhoz, 20 millió métermázsás termést véve alapul, hogy a külfölddel szemben fennálló tartozásainkat ós azok kamatterhet törlesszük. (Mozgás a jobboldalon.) Hogy hogyan történhetett az, hogy a gazdasági helyzet ennyire leromlott és hogy minden oldalról, minden téren olyan sok és éles kritika jutott osztályrészéül a kormánynak és a ma kifejlődött helyzetnek, ennek okát több helyről kifejtették, de talán egyre nem mutattak rá és ez az, hogy a gazdasági ministeriumokban, a gazdasági ügyek vezetésében hiányzott az összhang. Nem volt meg az összhang a földmivelésügyi ministerium, a pénzügyministerium és a kereskedelmi ministerium között. A földmivelésügyi minister ur, akinek ebben az agrárállamban fő súlyának kellene lennie, (Meskó Zoltán: A prímet kellene játszania!) a legnagyobb buzgalommal és a legnagyobb igyekezettel hatott oda,, hogy a kisembereket, a szövetkezeteket segítse, ígérte és próbálta is az olcsóhb hitelek nyújtását, próibáita a vámtarifák leszállítását,^ próbálta a termelésnek könnyebbé tételét és megpróbálta taian azt is, hogy az a lehetetlen állapot, amely az infláció korából származott, amikor al földbirtok annyira j(övedelime!zett, hogy minden adót a földibirtokra, a nagy és kisgazdára hárítottak, miai. amikor a konjunktúra megszűnt, megváltozzék. De, sajnos* a földmivelésügyi minister ur ezen a téren sikert elérni nem

1 tudott, mert a pénzügymini ster ur természetszerűleg nem szálld totta le a vámokat. Másrészt azonban — meg vagyok győződve az ő teljes jóhiszeműségéről — képtelen volt azt az olcsó hitelt biztosítani a mezőgazdaságnak, amelyre ai mezőgazdaságnak* szüksége lett volna, hogy egyáltalán lehessen még produkálnia anélkül, hogy minden, amit a gazda produkál, adóra és kamatfizetésre menjen el. A kereskedelemügyi minister urnák természetszerűleg külön politikája van. Ö a magas vámokat, a védyámokat védi, azonkívül pedig a maga resszortját, a maga tárcáját nézi. Szanálja az Államvasutakat, szanálja pedig tarifaemeléssel, aminek természetesen megint a gazda és fogyasztóközönség kénytelen megadni az árát. Szanálja az Államvasutakat egy szembe-