Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

Àz országgyűlés képviselőházának 149. ülése 1928 március 23-án, pénteken. Ma latban is azt ^látjuk, hogy az összadózók filléreiből hozzájárulást szavazott meg a törvényhozás. Azt halljuk, hogy jön az Öregségi és rokkantsági biztosítás és megint állami hozzájárulásról beszélnek, megint a többi adózóknak az adófilléreiből. A mezőgazdasági biztosításról hasonlóképen szó van és azt olvastam, hogy havi 20 pengő lesz az, amennyit egy öreg mezőgazdasági munkás fog kapni. Csak rámutatok arra, amit Görgey István t. képviselőtársam itt mondott, amikor kimutatta, hogy mennyi a mezőgazdasági cseléd ;és mennyi a 7, vagy 10 holdas kisgazda egélsz családjának jövedelme; ő egy négytagú családot emiitett. Azt mondotta, hogy körülbelül 700 pengő az évi jövedelme egy ilyen családnak. (Melczer László: Kisgazdának!) Igen. Körülbelül annyit fog kapni az az öreg és rokkant is. Az a 700 pengő sohasem biztos, azt elverheti a jég, megdögölhetik a l'ó-, vagy a marha, elpusztulhat a termés, ez a 20 pengő ellenben mindig biztos lesz. Azt pedig hogy mi az önálló gazdasági vállalkozásra való kedvet és hajlandóságot csökkentsük, egy ilyen szociális törvényhozás mindenestre meggondolandó. (Ugy van! Ugy van!) Egyáltalában azt látom, hogy itt úgyszólván két részre osztódik az egész, társadálom: eltartókra és eltartottakna, termelőkre és fogyasztókra. Nehogy azt méltóztassanak gondolni, hogy az a másik rész nem dolgozik azért, ami neki jut. Fárad és megdolgozik. De az egyoldalú szempontot csak a másik javára beállításával ugy, hogy a másikra ne gondoljunk, nem tarotm helyesnek, mert épen akkor van meg a társadalmi megértés, ha az egymással szemben való kérdést ápoljuk és javitjuk. Azt pedig nem mindig javítja az ilyen törvényhozási intézkedés, amely az egyiknek csak terhet jelent, a másiknak csak a javára szolgál. (Ugy van! Ugy van!) Még a hitel kérdésével, elsősorban a mezőgazdaság szempontjából kívánok foglalkozni. Görgey István t. képviselőtársam is ugy állította be a dolgot, hogy a hitelkérdés az, amely tulajdonképen elintézheti a mezőgazdaság válságát. Kétségtelenül nagyon sok igaza van ebben a tekintetben, bár én azt hiszem, hogy végeredményben magával ezzel a hitellel a helyzeten még javítva nincs. Kétségtelen, hogy mi a mezőgzdasági termelés viszonyaihoz képest még a békebelinél is aránytalanul drágább hitellel vagyunk kénytelenek dolgozni. Egyik képviselőtársam — nem tudom, hogy kicsoda — heszéde során rámutatott arra, hogy ugy kell csinálni, hogy a belföldi hitel lássa el a rövid lejáratú hiteligényt, mig a hosszú lejáratú hitelt a külföld lássa el. Ezzel szemben 'tessék megengedni, hogy azt mondjam, hogy az egész világon más a nézet. Mindenütt az a nézet, hogy a rövid lejáratú, tehát könnyen visszafizethető hitel legyen és lehet külföldi, a hosszú lejáratú hitel pedig elsősorban hazai forrásokra kell, hogy támaszkodjék. Ez azért szükséges, mert az idegen csak drágábban adja oda a pénzét, mint ahogy otthon elhelyezheti. Már pedig a hosszú lejáratú mezőgazdasági hitelnek első feltétele az olcsóság, ezt az olcsóságot pedig csak belföldi forrásokban találhatja meg. A legfényesebben bizonyltja ezt az is, hogy a háború előtti viszonyok között is nekünk volt Európában még más elmaradott országokkal szemben is a legdrágább hosszúlejáratú hitelünk. Miért? Azért, mert külföldi forrásokból táplálkozott. Amikor tehát pénzintézeti reformra gondolunk, egyenesen perverzitásnak kell, hogy minősitsem azt, hogy reform állítólag meg akarná a pénzintézeteknek szabni, hogy vétel állományuk 25%-nál többet nem, helyezhetnék közönséges jelzálogos kölcsönbe. Épen az a bajunk a német és osztrák fejlődéssel szemben, hogy a német és az osztrák takarékpénztárak nem spekulativ intézetek, hanem egész betétállományukat fundált kölcsönökben helyezik el és ezzel biztosítják a fundált kölcsönök olcsóságát, mert ők a bonitásra helyezik a legfőbb súlyt. Nekünk is tehát ellenkezőleg elő kell mozdítanunk azt, hogy a hazai szükségletet, a hazai tőkéket helyezzék jelzálogos hitelbe, hogy ennek következtében annak olcsósága emelkedjék. Rámutatok arra a panaszra, amely abban a tekintetben van, hogy a Nemzeti Banknak aránylag olcsó pénze az illető termelőknek drágán jut. Ennek az a marge az oka, amelyet a közvetitők felszámithatnak s amely békében egynegyed, sőt félszázalékát is kitette annak a tőkének. Németországban Schacht Hjalmar egyszerűen országosan megszabta az egész marge-ot, s aki éhez nem alkalmazkodott, semmiféle hitelt nem kapott a nemzeti banktól. Ezzel az eszközzel mi is élhetünk, és az lesz az egészséges kiváltódás a pénzintézetek terén, ha azok a pénzintézetek, amelyek ezzel a marge-zsal nem tudnak megélni, becsukják boltjukat és felszámolnak. (Helyeslés jobbfelől) A mezőgazdaság érdeke pedig nem az, amivel mi állandóan foglalkozunk, hogy kölcsönt kapjon, hogy hitele legyen, hanem az, hogy ez a hitel az ő termelési körülményeinek megfelelően olcsó legyen. Ne a 'kvantitásra, hanem a kvalitásra helyezzük a súlyt. Mert ha akármilyen kismértékű, de megfelelő kvalitású hitelt produkálunk, ezzel sokkal többet segítünk, mintha nem megfelelő kvalitású hitelek óriási mennyiségével az általános eladósodás lehetőségét nyitjuk meg a mezőgazdaságban. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) És it felhívom a mélyen t. kormány figyelmét azokra a német tervekre, amelyek á német, sokkal kevésbé mostoha viszonyokkal kapcsolatban felmerültek. A német kormány azzal foglalkozik, hogy a kamatdifferenciát pótolja a mezőgazdaság részére azért, hogy megfelelő alacsony kamatozású hitellel bizenyos mértékig ellássa a német mezőgazdaságot. Ez nem egyoldalú áldozat a kormány szempontjából, megtérül az adóban, megtérül a bevételben, annak a közületnek a produkciójában. Ennek megfelelően meg lehetne ezt nálunk is csinálni, hiszen a források megvannak és sokkal helyesebb, ha ilyen irányban áldozunk összegeket, mintha nem megfelelő vállalkozásokba fektetünk összegeket, ahol azután még ezek az öszszegek is veszélyben forognak, nemhogy az volna biztosítva, hogy az illetők a megfelelő kamatot megfizessék. T. Képviselőház,! Az időm lejárt, ennélfogva bezárom szavaimat. Remélem, hogy az igen t. kormány abból, amit én itt felhoztam, egyet-mást megfontolás tárgyává^ fog tenni és evvel a magam részéről szolgáltam a kormánynak azt a fáradságát és törekvését, amely az én hitem szerint a kormányt feltétlenül megtölti, hogy tudniillik a magyar magángazdaság bajain segíteni akar, segiteni igyekszik és ennek megfelelően akarja a saját magatartását és rendelkezéseit irányítani. Bizalommal vagyok a kormány iránt és ennélfogva a költségvetést az általános vita alapjául elfoga-