Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

Az országgyűlés képviselőházának iá ö. ülése 1Ù28 március 23-án, pénteken. 25é vatkozom, aki egy ezerholdas birtokra 45 állandó gazdasági cselédet, két felügyelőt és két állandó iparost számit, ezenfelül az alkalmi munkások részére telj esitett fizetésekre 18.000 pengőt, és összes keresményüket 63.000 pengőben állapítja meg. Miután pedig köztudomású tény — méltóztassék bárhol kontrollálni — hogy a mezőgazdasági munkások az ő keresményüknek legfeljebb 20%-át költik iparcikkekre — a többit elsőrendű élelmezési cikkekre költik — ha ennek a 20% iparcikknek vámterhet leszállítom, vagyis a 12.600 pengő után 1890 pengőt, akkor még ezt az elméleti vámterhet is hozzászámítva odajutok, hogy a katasztrális holdaiikinti vámterhelés 1-20 pengővel rnég emelkedni fog. (Berki Gyula: Méltóztassék a jövő héten az adatokat elolvasni, közzé lesznek téve!) Nagyon téved! (Far kasfal vi Farkas Géza: Jövünk ezekkel az adatokkal mi is. — Jánossy Gábor: Egyelőre halljuk, majd azután jöjjünk az adatokkal!) T. Ház! Nem akarom a számításokat tovább részletezni. Ez az összeállítás a végén oda konkludál, hogy ha leszámítják a mész, a, tégla, a cserép vámterheit, amelyek nem érvényesülhetnek és amelyeket 30 fillérrel kalkuláltak, továbbá ha leszámítjuk azon többi vámterheket, amelyek sémmiképen sem érvényesülnek, akkor a vámterhelés kat. holdanként maximálisan 6—7 kg. búzára becsülhető. (Jánossy ' Gábor: Szóval jövedelmező a végén!) Bátor voltam már rámutatni arra, hogy az indexek mindazokban az államokban, ahol alacsonyabb vámnivó van, mint nálunk, lényegesein magasabbak. Most csak megemlitem még, hogy például Svédországban, amelynek aránylag alacsony indexe van, nagyon magas, lényegesen magasabb a megélhetési index, mint minálunk. (Jánossy Gábor: Mert az igen magasan van!) Nem szabad végül megfeledkeznünk még egy fontos körülményről és ez az, hogy vámbevételek címén az idei költségvetésbe 129 millió pengő van beállítva. Ebből a vámtételből a tapasztalatok szerint körülbelül kétharmadrész esik a behozott iparcikkekre és az ipari anyagokra. Ha tehát a vámokat teljesen megszüntetnénk és az ipar elpusztulna, (Egy hang a jobboldalon: Nem is akarja senki, Isten ments!) akkor kétségtelen, hogy a vámbevételeknél mutatkozó hiányt valahol máshol kellene fedezni. Azt hiszem, amidőn a kép teljessége kedvéért erre rámutatok, — nem lehet túlzott vámmérsékléseket követelnij mert meglevő iparunk prosperitása már ma is nagyon labilis és amint már emiitettem, az a mezőgazdasági krízis, amelyet napról-napra jobban érzünk, feltétlenül kihatással kell hogy legyen az ipari termelésre, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) mint ahogy látjuk is már. Csak arra utalok, hogy nekünk a kereskedelmi mérlegünk passzivitását valamiképen meg kell szüntetnünk, — nem akarom az idő előrehaladott voltára tekintettel ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozni. (Jánossy Gábor: Luxusbehozatal!) Rámutatok azonban arra, hogy amikor az utolsó hét év kereskedelmi mérlegének passzivitása kereken 1500 millió pengőt tesz ki, amelyből Imrédy megállapításai szerint, eddig legfeljebb 500 milliót törlesztettünk, úgyhogy körülbelül 1000 millió pengő a külfölddel szemben a mi jelenlegi passzivitásunk, tartozásunk. Akkor minden erővel és eszközzel arra kell törekednünk, hogy termelésünk fejlesztésével ezt a passzivitást okvetlenül megszüntessük. Beszédem elején bátor voltam részletesen kimutatni, hogy a, mezőgazdasági termelést miképen tudjuk előmozdítani és milyen eszközökkel kell azt fejlesztenünk. Emellett azonban teljesen lehetetlen, hogy kizárólag mezőgazdasági exportunktól reméljük passzivitásunk eltüntetését. Igenis oda kell törekedni, hogy meglevő iparunkat teljes egészében foglalkoztassuk. (Egy hang a közéven: Az nem is vitás!) Nagyon szomorú adatok ezek. És itt néhány szóval beszélnem kell arról a hamis jelszóról, amelyet a gazdasági életben nagyon sokszor hallunk, hogy Magyarországon csak annak az iparnak van létjogosultsága, amelynek a nyersanyagai itt vannak, tehát elsősorban a mezőgazdasági iparoknak. Annak idején a Népszövetségtől is azt a tanácsot kaptuk, hogy csakis mezőgazdasági iparunkat fejlesszük és ne igyekezünk melegházi növényeket fejleszteni. Nézzük meg tehát, hogy áll a dolog az ipar tekintetében. Azt tapasztalhatjuk, hogy mezőgazdasági iparunk fejlesztése nagy nehézségekbe ütközik, malomiparunkat kénytelenek vagyunk feláldozni, és egyéb mezőgazdasági iparunk termékeinek exportja is évről-évre anynyira megnehezül, hogy ezek az iparok évrőlévre kevésbé vannak foglalkoztatva. Itt van a cukoripar. Talán a mezőgazdasági iparágak közül az egyedüli egészséges ipar, amely tényleg prosperál is. Adatok vannak kezeim között, hogy az utolsó három évben cukoriparunk átlagban csak 60%-ig volt foglalkoztatva. Malomiparunk ezzel szemben csak 30, szesz- és a szalámi iparunk 30, söriparunk 25, a növényiparunk 15, a magyar konzerviparunk pedig csak 10—12%-ig. Ha ezzel szembe állítom azt, hogy milyen hatalmas tőke, nemzeti vagyon fekszik ezekben a gyárakban, — amely csak a cukoriparnál 110 millió pengőt tesz ki, a többi összes általam felsorolt iparnál pedig több mint 500 milliót, akkor szomorúan konstatálom — hogy ennek a nemzeti vagyonnak több mint fele kihasználatlanul, parlagon hever, mert képtelenek vagyunk azt fruktifikámi. Ugyanolyan ez, mint amikor egy gazda birtokának 50—60%-át parlagon hagyja. A nemzet ellen való bűn ez és a mikor a mezőgazdaságot nem tudom ugy és oly gyorsan átszervezni, hogy a világpiacokra rövidesen kijussak, — mert még nem vagyok megorganizálva, — akkor mindent el kell követnem, hogy nemcsak a mezőgazdasági ipart, — amelynél ugyanazokat a nehézségeket látom nagyjában, mint magánál a mezőgazdaságnál — hanem azokat az iparokat is, amelyek itt vannak és amelyek kapacitása lényegesen nagyobb, mint a belföldi fogyasztás és szükséglet, kihasználj am arra, hogy ezt a nemzeti vagyont tőkévé értékesithessem és az én exportfejlesztő tevékenységemet ipari téren is megorganizáljam. Mint már beszédem elején aláhúztam, ennek a kérdésnek van egy másik kényszerítő momentuma is és ez a szociális momentum, a népszaporodás kérdése, amely minket arra késztet, hogy emberfeleslegeinket az iparban helyezzük el. Nem lesz talán érdektelen néhány adattal rámutatni arra, hogy a külföldi államok is, akár akarták, akár nem, nem tudták emberfeleslegeiket máskép elhelyezni, mint az iparosodás utján. Felsorakoztatott erre vonatkozólag néhány adatot. Wl. Woytinsky »Die Welt in Zahlen« című munkájában tanulmányozta az európai államok népsűrűségét és kiszámította, hogy egy állam gazdasági jellegét egy^ négyzetkilométerre eső lakosságnak a sűrűsége adja meg és eszerint legfeljebb 70 lakos esik négyzetkilométerenként egy agrárországra, 150 lakos részben agrár, részben ipari országra és 150-en felüli lakos pedig feltétle-