Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

234 Az országgyűlés képviselőházának 148. vámtarifa-tervezetet. Már 1921-ben, a dátumra méltóztassék jól vigyázni, azért mondtam az igen t. képviselő urnák, r hogy akkor még tanult a képviselő ur. (Zaj és felkiáltások a középen : Jól tanult ! — Simon András : Szent István koráról is beszélünk ?) Beszélünk, hogyne ! (Simon András : Nem is odaszóltam különben, hanem ide ! Várnai Dániel : Azért az Omge nem olyan ártatlan ebben a dologban, mint gondolják !) Kérem, az Omge megtagadott mindení közösséget. A ministerelnök ur nyilvánosan kénytelen volt kijelenteni, hogy az Omge-nek ebben a kérdésben igaza van. (Várnai Dániel : Mikor már . látta, hogy mit csinált !) At. képviselő ur megtalálhatja a Ház irattárában azt a memorandumot, amellyel ebben az ügyben az Omge a képviselőházhoz járult. (Várnai Dániel : Én pontosan emlékszem az eseményekre ! Nem olyan ártatlan az Omge ebben az ügyben ! Biró Pál : Nem ez a lényeg ! Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Gaal Gaston : A helyzet az, hogy egy olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amelynek egy ministeri tanácsos, tehát egy hivatalos személy, a kereskedelemügyi ministerium szakreferense a megszerkesztője, aki azonban nemcsak a Gyosznak, hanem a kereskedőknek, kisiparosoknak és földmivelőknek is kereskedelmi ministeri tanácsosa, s akinek a fizetéséhez mi épen tizszer akkora arányban járulunk hozzá, mint a Gyosz, amint előbb az adózásnál kimutattam. Ez a t. hivatalnok ur, aki — mondom —, mindnyájunk hivatalnoka, ugy látszik, saját szakállára dolgozott ki egy autonóm vámtarifajavaslatot. (Rassay Károly : Még sem helyes egy tisztviselőt tenni felelőssé !) Kidolgozott egy olyan javaslatot, amely a legszélsőségesebben indusztriális, amely a legmeszszebbmenő elzárkózást hirdeti, és amelyről különben maga az illető ministeri tanácsos ur a következőkép nyilatkozik. (Rassay Károly: Egy ministeri tanácsossal hadakozunk I Hadakozzunk a kormánnyal!) Kérem mélyen t- képviselő ur, várja meg. A képviselő ur igen jól viv, és nagyon jól tudja, hogy nem lehet mindig a primekkel dolgozni. Vannak esetek, amikor cselezni kell, majd jön a prim is. (Rassay Károly : Nem szeretem, ha tisztviselőt hoznak ide ! A tisztviselőt fedezze a ministere ! Mit tudom én, milyen utasitást adtak neki 1) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Gaal Gaston : Az a bizonyos ankét, amelyen ezt a Ferenczy Izsó ministeri tanácsos ur által készitett vámtarifa-javaslatot nyilvános ankétre bocsátották, 1922 novemberében tartatott. Különös az, hogy egy autonom vámtarifa-tervezet a kormány tudta és ismerete nélkül egy ministeri tanácsos által nyilvános megbeszélés tárgyává tétetik, hogy nyilvános megvitatás alá vitethessék egy olyan törvénytervezet, amelyet tulajdonképen hét pecsétes lakatnak kellene őriznie mindaddig, mig a kormány azt nem approbálja, magáévá nem teszi. Hogy pedig ez nem igy volt, azt világosan mutatja Matlekovics Sándor elnök megnyitó beszéde. Matlekovics, amikor megkezdte az ankétet, a következőket mondotta : (olvassa) : «Az uj vámtarifával foglalkozunk, amelynek tervezete elkészült ugyan, de amellyel szemben a kormány még állást nem foglalt.» Ferenczy Izsó ministeri tanácsos ur, mint előadója a saját tervezetének, a következőket mondja : (olvassa) : «Ennek a felismerése — nem akarok mindent elolvasni, csak azt, ami a lényegre vonatkozik, — vezette az 1921-ik év elején az akkori kormányt arra az elhatározásra, hogy az uj autonóm vámtarifa szerkesztését meginditsa.» Ebből annyit állapithatunk meg, hogy az 1921 elején volt kormány — ugy látszik —> megbizta Ferenczy ministeri tanácsos ülése 1Ô28 március 22-én, csütörtökön. urat, hogy egy ilyen vámtarifát kidolgozzon. Amikor Ferenczy Izsó ismerteti a saját vámtarifáját, akkor ismerteti azokat az alapelveket, amely alapelvek alapján a vámtarifa szerinte felépítendő. Méltóztassanak jól figyelni, nagyon érdekes dolgok ezek. Azt mondja Ferenczy Izsó saját vámtarifájának ismertetése közben : (olvassa) : «Az eldöntendő alapkérdés az volt, hogy milyen irányt kövessen az uj vámtarifa. Ezt a kérdést a világgazdasági helyzetben és benn, megcsonkitott országunk elhelyezkedésében rejlő adottságok el is döntötték.« Hogy milyen legyen a vámtarifa, azt az akkor létező gazdasági adottságok döntötték el. Azt mondja továbbá: (olvassa) : »A tőke — ezzel tisztában kell lennünk — a mai időkben fokozódó rizikóval számitva kiadós jövedelmezőségre tart igényt.« Az a tőke tehát, amelyet hivatva volt pártolni ez a vámtarifa, csak abban az esetben volt hajlandó megteremteni az uj magyar ipart — hogy milyen eredménnyel, arra később rátérek — ha kiadós jövedelmezőségre tarthat számot. Ez volt a< egyik adottság, hogy t. i. a tőke csak nagy kamatra jön és akkor hajlandó ipart csinálni. A másik adottság a következő: (olvassa): »A mezőgazdaság célkitűzése nem lehet más, mint minél erőteljesebb kiviteli tevékenység. Belső piacunkon az állandó versenytől nincs oka félni, annál kevésbé — méltóztassanak jól vigyázni — mert hiszen a kiviteli tilalmak és illetékek révén most is nyilvánvaló, hogy még jó ideig a vámnélküli teljes világpiaci árat sem éri el, sem belföldön, sem külföldön.« A másik adottság, amelyet Ferenczy Izsó felhoz az, hogy a mezőgazdaság, amelynek pedig életeleme a kivitel, nem fejtheti ki kiviteli működését, mert kiviteli tilalmak és illetékek akadályozzák meg ebben. (Farkasfalvi Farkas Géza : Mert agrárállam vagyunk!) Ez a másik adottság. A harmadik adottság az. hogy Magyarországnak iparvédelmi szempontból csak a nyugattal szemben lehet frontot alakitania, tehát azzal a piaccal szemben, amely nekünk mezőgazdáknak a kiviteli piacot jelentiFerenczy Izsó azt mondja (olvassa) : »Egész gazdasági szervezete alapján Csonka-Magyarországnak kereskedelempolitikai defenziv frontja csak a Nyugattal fordulhat szembe.» Tehát négy adottság van. Adottság egy ipar, amely nincsen, adottság az, hogy egy ilyen ipart kell teremteni, de ezt a töke csak busás haszon mellett hajlandó megcsinálni, a harmadik adottság az, hogy a mezőgazdaság nem viheti ki áruit, mert abban kiviteli tilalmak és illetékek akadályozzák és a negyedik adottság az, hogy ahová a mezőgazdaság különben gravitálhatna Nyugat felé, azzal szemben egy gazdaságpolitikai frontot kell csinálnunk ipar vám védelmi szempontból. Mi ebből a konzekvencia? Az, hogy abban az időben, amikor a magyar búzáért és mezőgazdasági termékekért jó pénzt kaphattunk volna, ezek kivitelét megakadályozták. Jól emlékszem rá, itt voltam, itt veszekedtem, hogy szabaditsák fel a kivitelt. Amikor könyörgött érte Európa, amikor aranyért adhattunk el mindent, nem volt pénz, amit meg nem fizettek volna a mezőgazdasági terményekért, az volt az egyik főérv, hogy a pénz leromlása megakadályozásának egyetlen módja, hogy nagy pénzt érő termékeinket ne fogja le a bürokrácia, amely akkor grasszált, — mert akkor is grasszált épugy, mint most — s amely kiviteli tilalmakkal, kiviteli panamákkal és mindenféle illetékekkel lehetetlenné tette a mezőgazdasági kivitelt. Itt érveltem ebben a Házban és most Ferenczy Izsó bevallja, hogy a mezőgazdaság nem azért nem vihetett ki, a magyar állam nem azért zárkózott el a nyugati államoktól, mert Ők akartak