Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

Az országgyűlés képviselőházának 148. ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. 227 fogja pozdorjává zúzni egy ország felháborodása. De az összeomlásban a legszomorúbb az lesz, hogy ez az összeomlás magával fog rántani több olyan államférfit is, akire ennek az országnak még nagy szüksége van és magával ránt egy pártot, amely a rekonstrukció nehéz munkájában nagyra lett volna hivatva.» Lehet, hogy minden, amit én itt előre láttam, nem következett be, tényekben nem állott be, de hogy a lelkekben ez az Összeomlás már megtörtént, azt állitom. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Mert odakint az ember nem tud beszélni emberrel — leuyen az bármilyen foglalkozási körbe tartozó —, aki négyszemközt be ne vallaná, hogy ennek az országnak mai pénzügyi politikája nemzetpusztitó, fajpusztitó és romboló erő. Ma még csak a felelősségérzet tartja együttazembereket az tart vissza a kirobbanástól, hogy mindenki attól tart, hogyha egy ilyen kirobbanás bekövetkezik ... (Bud János pénzügyminister : Tönkremegy a pénz értéke és elvesztünk mindent, odavezet az ilyen beszéd.) T. minister ur, az olyan politika vezet oda! (Bud János pénzügyminister : Nem az, hanem az ilyen beszéd.) T. minister ur, akkor minden orvos, aki a halálos betegséget megállapítja, oka volna a betegségnek, pedig az csak orvosa. (Bud János pénzügyminister : Tessék megnézni, hogy másutt hogy adóznak!) T. minister ur! A legmesszebbmenő tárgyilagossággal kivánom a magam részéről ezt a kérdést tárgyalni (Egy hang a középen : Csak ugy szabad !) és rá fogok mutatni pontról-pontra, hogy a mai adózási politika nem az, amelyet akár keresztény, akár fajvédő, akár nemzetfentartó szempontból bárki is helyesnek ismerhet el. Mélyen t. minister ur, nagyon jól méltóztatik tudni — azt hiszem, nem nekem kell a minister urat kitanitani —, hogy a régi adózási rendszerben vexatorius adónem egyetlenegy volt csak : a kereseti adó. Akkor reáladók voltak : megvolt á földadó s megvoltak a földadónak különféle percentuális adópótlékai, megvolt a 30%-os általános jövedelmi pótadó, a 10%-os betegápolási pótadó, a 10%-os gyermekvédelmi és szegényadó, megvoltak továbbá a vármegyei pótadók és a községi pótadó. Egy fix bázison, egy megrögzitett reáladóbázison épült fel a magyar földbirtokososztálynak, tehát az ország 70%-ának adója. Mindenki tudta, mit fizet, mindenki ismerte alapadóját s könnyen kiszámíthatta percentuali

ter, hogy ebből kifolyólag mennyi a járulékos adója ; semmiféle vexatura ezen a téren az ország lakosságának 70%-át nem érte. Egyetlen vexatorius adónem volt csak : az u. n. kereseti adó, amely — amint nagyon jól tudja a minister ur — négy részre tagolódott : I., II., III. és IV. osztályú kereseti adóra. Ki-ki aszerint, hogy melyik kereseti osztályba tartozott, teljesen tisztában lehetett adójával, bár kétségtelen, hogy ennél az adónál az adókivető bizottságok már bizonyos latitüdöt kaptak, hogy kit hova sorozzanak s igy itt kétségtelenül lehetett bizonyos vexálás és érhetett bizonyos igazságtalanság egyeseket. De még ott is a kivetés maga bizottságokban történt. Igaz, hogy az adóügyi referens volt az, aki az előterjesztéseket megtette, az adókivető bizottsági tagok azonban — eltekintve attól, hogy némely helyen, mint pl. a fővárosban, meglehetősen erős politikai velleitások érvényesültek az adókivető bizottságok összeállitásában —, különösen a vidéki adókivető bizottságokban mégis elég tárgyilagosan működtek, különösebb panasz ezen a téren sem volt. Kétségtelen azonban, hogy a békebeli adózásnál is volt egy olyan adónem, ahol kormánynyomással lehetett esetleg hatni az egyes polgárokra, ahol az erőhatalom vexatorius eljárása helyet kaphatott. Ha ezzel szembeállítom Kállay volt pénzügyminister ur adórendszerét, meg kell állapitanom a következőket : Először is a földadót, amely a régi időben fix összegben volt kifejezve, buzaértékre változtatta át akkor, amikor minden egyéb adónem még rossz papirkoronában volt fizetendő. A magyar gazda már buzaértékben volt köteles a kataszteri tiszta jövedelme után számított földadót fizetni, amikor még minden más foglalkozási ág romló koronában rendezhette adótartozását. Azután Kállay volt pénzügyminister ur felemelte a földadót 20%-ról 25%-ra s ennek a 25%-nak megfelelő buzaértéket kellett fizetni. Indokolta ezt az emelést annakidején azzal, hogy elengedem először is a 30%-os jövedelmi pótadót, elengedem a gyermekvédelmi pótadót és a betegápolási pótadót, amely kettő együtt körülbelül 10—12%-ot tett ki, szóval egy nagy csomó adót eltörlök, ezzel szemben azonban a földadót felemelem 25%-ra. A régi időben továbbá a házadó, — amelyről az előbb elfelejtettem beszélni — bifurkálódott : volt házbéradó és egyszerű házosztályadó. Házbéradó alá tartoztak mindazok a városok és községek, ahol a lakások tulynyomó része tényleg bérbe volt adva, ahol tehát effektive befolyt jövedelem után vetették ki az adót, ellenben mindazok a lakások és házak, amelyeket a tulajdonos maga lakott, amelyekkel tehát üzletet nem csinált, egy mérsékeltebb házosztályadókules alá tartoztak, amely, mint nagyon jól méltóztatnak tudni, bizonyos lokalitások száma szerint, a lakott szobák száma szerint és bizonyos progresszív kulccsal volt megállapítva és kivetve. Kállay adórendszere ezt a bifurkációt megszüntette, egyetemessé tette az egész országban a házbérrendszert. Mit jelentett ei a gyakorlatban, és magyarul megnevezve? Annyit jelentett, hogy míg a városokban ez nem jelentett a múlthoz képest semmi változást, mert hiszen a városokban az effektive elért házbér után fizette a háztulajdonos azután is az adóját, addig a vidék házadóját egy csapással átváltoztatta — házosztályadó alá eső objektumoknál is, tehát olyanoknál is, amelyek gseft tárgyai sohasem voltak, amelyeketa tulajdonos mindig maga lakott — beértékelési alap mellett házbéradóvá. Mit jelentett ez? Hogy a házbirtokkategóriában, amely az a birtokkategória, amelynek legtöbb tagja van, — mert igazán alig van olyan lakosa ennek az országnak, akinek legalább egy kis viskója ne lenne — épen azokat az adózókat, akik ebből üzletet nem csinálnak, akiknek ez csak fedél volt az idő viszontagságai ellen, ezeket egyszerűen odadobta a becslések különböző vexatorius eljárásának és a múlthoz képest legalább tízszeresére emelkedett fel a falusi népnek a házadója. Szóval a múlthoz képest már egy vexatorius uj adónemet létesített. De itt nem álltak meg. Megcsinálták az új kereseti adót és megcsinálták azonkívül a társulati adót és ezt a négy adónemet úgy állitották egymással szembe, — a földadót, a házadót, a kereseti adót és a társulati adót — mint négy reáladót, holott, akinek az adótudományokhoz csak a legkisebb érzéke van és valaha is adókönyvet olvasott, nagyon jól tudja, hogy sem a kereseti adó, sem a társulati adó reáladóképen egyáltalában nem szerepelhet, mert hiszen azok nem fixirozott, ingatlan, megváltozhatatlan, kvázi kijegecesedett tételek, hanem a kereseti adó is és a társulati adó is a kimutatott jövedelem szerint évről-évre változik, a reáladó fogalma alá tehát egyáltalában nem foglalható. Mármost a régi kereseti adóval szemben megcsináltak egy uj kereseti adót, amely uj kereseti adónak alapelve az, hogy a valóságos kére-