Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

Àz országgyűlés képviselőházának 148. Nagy mementó ez. És itt rámutatok Popovies Sándornak, a Nemzeti Bank kormányzójának nyilatkozatára, aki kifejtette, hogy a rettenetes adó! eher elvonja a forgótőkét a népességtől, ugy, hogy eláll a vérkeringés, megszűnik a vállalkozási kedv. Nem szükséges részletesen fejtegetnem, hogy a gazdasági életben a földmivelésnek, az iparnak és a kereskedelemnek egyetértésben kell dolgoznia, már 1905. évi képviselőházi beszédemben ugyanezt hirdettem. A legkommereiálisabb gondolkodásnak is el kell ismernie, hogy ennek az országnak üdvét, javát az adja meg, ha a földmivestársadalom boldogul és ha valaha azt mondottuk, hogy akié a föld, azé az ország, ma azt kell mondanom, hogy amilyen állapotban van a mezőgazdaság, olyan állapotban van az ország is. Nehéz napok virradtak a magyar mezőgazdaságra, mert amikor a föld 5%-ot hoz, akkor 10% kamatot kell fizetnie, tehát mindig egy-egy darab földet kell letördelni, hogy a kamat fizethető legyen. Tudjuk, hogy a föld m Ívelés nem csökkentheti a maga rezsijét, különösen akkor, amikor rossz a termés, mert ilyenkor drágább a rezsi, nagyobb áldozatokat kell hozni. Látjuk azokat a következményeket is, amelyeket a föld megkötöttsége okoz. Voltak idők, amikor a földmivesosztály nem tudott kölcsönöket sem szerezni, viszont kapott rossz tanácsokat is, hogy tartsa vissza a búzáját és akkor az történt, hogy a kamat 18%-ra emelkedett, a búza ára pedig 20% -kai esett. Egyszóval mestoha viszonyok állottak elő, amelyekkel szemben a kormánynak elemi kötelessége, hogy ezeket minél gyökeresebben, minél egyetemesebben orvosolja. A kereskedelem terén szintén pesszimista a hangulat. Hivatkoznom kell itt Sándor Pál t. képviselő úrra, aki tavaly azt mondotta, hogy tavaszra katasztrofális állapotok várhatók. Ha ő talán tulsötéten is festette a helyzetet, meg kell mondanom, hogy mint fővárosi képviselőnek van alkalmam a társadalom minden rétegével nap-nap után érintkezni és látni, hogy a kereskedői osztályban mély lehangoltságot, reménytelenséget, sőt sok helyen kétségbeesést tapasztalunk. A forgalmi adó egyik igen eleven és égető kérdése a magyar közgazdaságnak. Egy percig sem akarom mondani, hogy a forgalmi adót töröljük el. De miként Csontos Imre t. képviselőtársam utalt rá, én is felhozom, hogy a közönség állandó zaklatásnak van kitéve, úgyhogy az a kereskedő ugy érzi magát a saját boltjában, mint egy üldözött vad. A kereskedői osztály feljajdul a forgalmi és a fényűzési adó ellen és azt mondták nekem kereskedők, hogy inkább többet fizetnének, mint eddig, csak hagyják őket békében élni, kenyeret keresni és ne legyenek túlságosan ambiciózus forgalmiadóellenőrök céltáblája és vadászterülete. Nem pártpolitikai kérdések ezek, hanem egyetemes gazdasági szempontok, amelyeket minél igazságosabban és minél embeiiesebben kell megoldani. A kisipar is ezer sebből vérzik. Hogy csak egy példát hozzak fel, az épitőipar helyzetét 44 év óta mindössze egy rendelet szabályozza, úgyhogy kőmivesek éséntészek között nap-nap mellett határvillongások vannak. Időszerű volna ezt a kérdést végre törvény utján rendezni. Végül, — last but not least — az igazságügyi tárcára tórek át. A sors különös rendelete folytán az igazságügy terén kell megkeresni a kenyeremet és így szeretettel és elismeréssel emlékezem meg a t. igazságügyminister úrról, mert ő nemcsak az ügyvédségnek felügyelő hatósága, hanem szerető, melegen érző barátja és támogatója is. De elismerés- el emlékezem meg róla azért is, mert a magyar jogtörtén elemben nevet vivott ki magának azzal, hogy végre a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X. ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. 22Í magyar magánjogi kódexet tető alá fogja hozni. Ez nem egyszerű, efemer törvényjavaslat, a magyar magánjog egy halhatatlan nagy magyar gondolat és azt a reményt táplálja bennünk, hogy a magyar jog gondolatán keresztül talán ki fogjuk yivni a magyar gondolat jogát. (Tetszés.) Örömmel hallom, hogy az igazságügyi alkotások közül az igazságügyi minister ur ismét életre fogja kelteni az esküdtszékeket. Csekélységem, akit a magyar jogászegylet azzal tisztelt meg, hogy április havi nagygyűlésén én adjam elő a beérkezett vélemények alapján az előadói javaslatot, azt a meggyőződést bátorkodik hangoztatni már itt is, hogy esküdtszékekre szükség van. Nagy szükség van azért, mert nincs viszásabb dolog annál, mint mikor a szakbírót abba a helyzetbe kényszeritjük, hogy akaratán kivül politizáljon. Vannak kérdések, amelyeket nem a bírónak kell megoldania. Én a iakáshivatal vezetését soha sem biztam volna a bíróságra, mert ez adminisztratív kérdés, én az Of b-re sem biztam volna a földreform doigát, hanem inkább hozzáértő, kebelbéli emberekre. Amikor politikai kérdésekről van szó, ne szólaltassuk meg a birót, mert ha a legjobb akarattal, a legtisztább tárgyilagosságra való törekvéssel is azt hangoztatja a bíró, ami lelkében él, még arra is azt mondják, hogy politika, ne hozzuk tehát őt ebbe a helyzetbe. Végül is amikor közbüncselekményekről, amikor ölésről, rabláról, gyujtogatásról van szó, ott a társadalmi nézőpontok nem játszanak szerepet ; mert abban egyhangúlag találkozunk, hogy a gyilkost gyilkosnak, a rablót rablónak, a gyujtogatót gyuj toga tónak mondjuk, de a politikai kérdések sokkal kényesebbek, azokat nem lehet mindig a paragrafusok száraz mércéjével elbírálni, azok az eleven élet lüktetését és megnyilvánulását adják, azokat belyes és jó rábízni az esküdtekre. Én nem mondom, hogy nem lesznek olykor téves Ítéletek, de hiszen ezek is emberi alkotások, mint minden más egyéb. Az idő, meg a lecsillapodó viszonyok, a konszolidáció és "a nyugalom évről-évre emelni fogja ezeknek az Ítéleteknek színvonalát. Összefoglalva az előadottakat, én mélységes bizalommal viseltetem gróf Bethlen István ministerelnök ur iránt. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nekem az a meggyőződésem, hogy azért a konszolidációért, amelyet ő hirdet és amelyet hat évi kormányzása alatt fokról-fokra, lépcsről-lépésre ugy belföldi viszonylatban, mint a külvilág előtt nekünk tekintélyben, tiszteletben és elismerésben adott, megérdemli, hogy az egész magyar társadalom hálával és bizalommal vegye őt körül. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Nincs okunk feltételezni azt, hogy ez az irány a jövőben változni fog, sőt ellenkezőleg, nekem az az érzésem, a külföldnek az optánsügyben való igazságos korrekt állásfoglalása s a szentgotthárdi esetben való szordinós muzsikálása arra enged következtetni, hogy az európai belátás, az európai békesség érdekében kerülni fogja majd, amit eddig követett és követni fogja, amit eddig került és a magyar gondolatnak, a magyar igazságnak külföldön is mennél több támasza, oltalmazó ja és támogatója lesz. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Azt mondja Arany János Toldijában : «Jó lenni királynak ! hát magyar királynak, kit királynak termett jobbágyok szolgálnak.» Támogassuk ezt a királyi nemzetet minden szeretetünkkel, hűségünkkel, áldozatkészségünkkel és önfeláldozásunkkal, kiki a maga helyén. Mindenki missziót teljesít ma, aki magyarnak érzi és tudja magát, és én kötelességet teljesitek akkor, amikor mint a törvényhozásnak igénytelen tagja, Bethlen 30