Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-147
Àz országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. 169 1 ahogy meg kellene itt is valósítani azt, amit Wells irt le egy regényében. Egyik holdbeli utazása alkalmával látta, hogy a munkanélküliség idején elaltatják az embereket. Bement egy nagy, hűvös terembe, ahol ezerszámra feküdtek. Hát ezek kik 1 ? — kérdezte. — Emberek. — És miért feküsznek itt? — Elaltattuk őket, mert most nincsen munka. Nem tudnak mit csinálni, elaltattuk őket. — Itt is jó volna jó párezer embert elaltatni és amilyen mértékben majd munka lesz, olyan mértékben kellene ezeket felkelteni. Valamilyen fantasztikumot kell kitalálni, mert a mai kapitalista rend mellett ezek az emberek egyszerűen az éhenhalásnak vannak kitéve. Abbéi a nemi épen Kánaánból, de legalább relative jobb viszonyokból, amelyeket nekünk 1922—1923-ban bemagyaráztak, amit még a szanálás előtt is hirdettek, hogyha meglesz a szanálás, bár átmeneti nehézség lesz, jön a fellendülés, lesz bőven munka, az autonóm vámtarifa is lehetővé teszi a gyáripar kifejlődését, a munkaalkalmak teremtését, az államháztartás rendbehozatala pedig kedvezően fog viszszaihatni a magángazdaságra, nem lett semmi. Ezek mind elhangzottak, mindenki hitt bennük és a munkásság magára vette azt a rettenetes igát ,amelyet most cipelnie kell. Az effektus az, hogy soha még a magyar munkásságnak olyan nyomorúságos helyzete nem volt, mint épen ma, a szanálást követő esztend ben és ami még sivárabbá teszi helyzetüket, az az, hogy — sajnos — kilátás sincs arra, hogy rövidesen javulás állhasson be. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: És javulni fog, ha a vámokat leszállítjuk ? Mert erről tetszik beszélni!) Nem, mert ezzel már lekéstünk. De nem kellett volna a vámokat ilyen magasra felemelni és más intézkedéseket kellett volna tenni. Itt van azután, amiről Beck Lajos t. képviselőtársam ma beszélt, az amerikai racionalizálás. Az mind nagyon szép, amit ő mondott, nagyon okosan beszélt és igazán élvezet volt hallgatni, amit a racionalizálásról, a tipizálásról ós egyéb dolgokról mondott. Láttam én mindezt 1924—1925-ben Németországban. Minden esztendő nyarán kimentem és érdeklődtem. De ha ezek az eszmék valamiképen a külföldről Magyarországba jönnek, akkor itt valamiképen eltorzulnak, mert mi a helyzet itt nálunk Magyarországon'? Ennek a racionalizálásnak következménye nálunk az, hogy egymás után szűnnek meg a gyárak, amelyeknek helyébe nem jön semmi. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Németországban is ugy volt. Becsukták kegyetlenül a gyárakat, ezrével dobták ki az embereket! — Farkas István: De az életstandard nem süllyedt, mint minálunk! — Jánossy Gábor: Németországot nem csonkították meg, mint Magyarországot! — Farkas István: Nem is ettől függ ez! — Zaj.) Kérem, minister ur, 1925/26-ban Szászországban jártam. A legnagyobb nehézséget ez a racionalizálás Magdeburg környékén okozta. Ott vannak tudvalevőleg a nagy gépgyárak. Magdeburgban ez átmenetileg nehézséget okozott, de csak átmenetileg. Egy évig tartott. Az egyes gyárakat ott is leállították, az elavult ócska butikokat becsukták, ez kétségtelenül igaz, de ezeket a munkásokat, ahogy a termelés fejlődésnek és lendületnek indult, az ipar felszívta, úgyhogy ma körülbelül ki vannak egyenlítve a dolgok s a munkások meglehetősen többet kapnak és jobbat is produkálnak. Meglehetős konk.urrencia van; ezt bizonyítja a legutóbbi sztrájk eredményes befejezése, mert ha rossz a konjunktúra, akkor a munkás nem tud sztrájkolni, mert akkor nem szalad utána senki, de ha a konjunktúra jó, akkor természetesen követelnie kell, ha máskép nem tud megélni. Most az a helyzet, hogy 3—4 gyárat egymás után becsukták, a fiatalabb munkásokat a gyár átvette, az idősebbeket is átvette, de 14 nappal később elbocsátották őket. Most az a helyzet, hogy a Ganz-gyárnak alig van ' '- munkást mint előbb volt, pedig a Ganz-pvár felfalt 2— H gyárat, a Ganz felfalta a Schlicket, a Liptákot, a Kistarcsait. A fiatalembereket átvették, az öregeket egyszerűen kilökték. Tessék kimenni a Váci-utra, ott látják őket ócska vasat gyűjteni. Szerintem ez nem racionalizálás, a karikatúrája a racionalizálásnak, semmi egyéb, mint amikor a nagybank felfalja a vállalatokat 3—4 gyárból lesz egy gyár, 3—4 takarékpénztárból lesz egy takarékpénztár. Kezdünk gazdaságilag szépen beletörődni a Trianon utáni állapotba, hogyha nem megy máskép, valahogyan meg leszünk igy is. Élénken emlékszem arra, hogy a ministeri padokból a szanálás kezdetén valóságos szózatot intéztek a munkássághoz hogy rossz, idők fognak következni, de mindenki tartsa hazafias kötelességének, hogy áldozatott hozzon, ho"T az államháztartás egyensúlya helyreállhasson. Hozott is a munkásság áldozatot, és pedig nagyot, mert lerongyolódott, és az alatt az idő alatt lekoplalta magát. Még a legkisebb gyerekét is munkára kell szoritani, és ma jól sem lakhatik. Nincs talán egy társadalmi réteg sem, amely akkora áldozatot hozott a szanálás érdekében, mint a munkásság. Pedig ezt az áldozatkészséget nem nagyon látjuk a t. kapitalisták és nagyrészvényesek részéről. Valamikor Magyarországon nagy probléma volt egy-egy grófi család eltartása, annak fényűzése, annak megélhetése meglehetősen nagy mértékben terhelte a gazdaság üzemköltségét, annyival kevesebb jutott a munkásoknak. Most azonban, ha megnézzük ezeket az iparmágnásokat, még csak magyar vonatkozásban is, ezeket a bankvezéreket, akkor azt kell mondanom, nem hiszem, hogy Csák Máténak eltartása az ő népeinek többe került volna, mint kerül egy-egy ilyen bankvezér eltartása, amit ez csak a Riviérán elkölt, vagy a francia fürdőkön és egyéb szórakozó helyeken elkölt, ahova Csák Máté soha életében nem jutott. Micsoda fényűzés... (Csák Károly: Azt hiszem, szeretne utódállambeli bankvezér is lenni) Nem vagyok bankvezér, nem is vágyom rá s én mégis kijutottam. Nem a kijutáson van a hangsúly, hanem a hangsúly azon van, hogy az állam támogatásával lehetővé teszi a kizsákmányolást. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Hogy-hogy az állam támogatásával?) Rögtön rátérek minister ur. Azonnal rátérek. Ezzel lehetővé teszi a munkások kizsákmányolását, felajánlja a munkások részéről a profitrátát (Csák Károly: A profitráta megbukott!), amely profitrátával. azután idegenbe tud menni most, a rossz gazdasági helyzet mellett is. De nem teszi lehetővé a munkásságnak azt, hogy elfogadható életmódot éljen. A szanálás borzasztó terhei mellett van még egy rettenetes tehertétel, ami megakadályozza a munkásságot abban, hogy ezen a gazdasági kereteken belül is javítson helyzetén és ez az, amiről ma este majd interpellálni fogok, amit most néhány szóval csak érinteni kívánok. Valahogyan a magyar közéletbe belevette magát a kommunista pszichózis. Körülbelül kilenc esztendeje lesz az idén annak, hogy a kommunizmus Magyarországon úgyszólván ki-
