Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

Í58 Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 102$ március 21-én, szerdán. jukat, hogy termésüket értékesíteni tudják, mert az autóbuszjárat igen drága. De van itt még más kérdés is. Az autóbusz­üzem és az autóüzem fokozatos haladása ter­mészetesen maga után vonja, hogy a legtöbb helyen három méternél szélesebb széles utak építtessenek. Ezeket az utakat karban is kell tartani, portalanítani kell és állékonyabbá kell tenni. Igen t. uraim, hogy a gazdasági vasút felépítése kilométerenkint nem kerül többe, mint az ilyen uj utak építése, vagy a régiek rekonstrukciója, karbantartása, portalanítása és állékonnyá tétele. Ma sajnos, azzal a képpel, amilyet az előbb festettem, hogy csonka Ma­gyarország Alföldjén 4000 kilométer ilyen kis gazdasági vasútra volna szükség, a helyzet igen szomorú. Ma Magyarországon tudtommal összesen 3399 kilométer hosszú gazdasági vas­útvonal van. Az alföldi 13-2 kilométer, a bod­rogközi 93-7, a nyíregyházi vasút 72-7, a cegléd­környéki vasút 32-5 és a szegedi gazdasági vas­út 69 kilométer. Mint méltóztatnak látni a nagy magyar Alföldön a legszomorúbb a helyzet. Ott a legszomorúbb a helyzet, ahol a gazda­társadalom a többtermelést volna hivatva meg­teremteni és biztosítani. Ennek oka legfŐképen annak a gazdasági kedvnek hiányában kere­sendő, amely a közlekedési eszközök hiányának következménye. Legyen szabad kérdeznem a kormánytól, mi az oka annak, hogy a gazdasági vasutak kellőképen ki nem épülnek'? A régi gazdasági vasutak nem tudják vonalaikat meg­hosszabbítani, uj vonalakra tőke nem jelentke­zik és e téren nemcsak a nyugateurópai, de a balkán államokkal szemben is nagyon hátra vagyunk. Azt szokták hangoztatni, hogy az autobuszforgalomnál elesik az állomáshoz és az állomástól való közbeeső fuvarozási költség. Nézzünk ezzel a kérdéssel is szembe. Ha ezt a tételt a boldogult vicinálisvonalakra értjük, akkor akceptálom és azt mondom, hogy ebben van igazság. Ha azonban a közbeeső fuvarozás költségeinek megtakarítására tekintek, azt lá­tom, hogy a kis gazdasági vasútnál ez a közbe­eső fuvarozási illeték elesik, mégpedig azért, mert ezek a kis gazdasági vasutak olcsók, moz­gékonyak, tűzmentes motorokkal vannak fel­szerelve, az illető vidék gazdasági gócpontjá­nak legfrekventáltabb utvonalait szelik át, a falvaknál, a tanyáknál kirakásokat eszközölnek és be vannak rendezve ugy a teher áruforga­lomra, mint a személyforgalomra. Az autóbuszokkal és a vicinális-vasutakkal szemben nagyon szembeötlő ezeknek a kis gaz­dasági vasutaknak mozgékonysága. Ami a versenyképességüket illeti, csak egy példára óhajtok rámutatni. A ceglédi gazdasági vasút vonalán autóbuszjárat volt, ez azonban kény­telen volt forgalmát beszüntetni, mert, mint statisztikai akatokkal bizonyítottam, az autó­busz nem bírja a versenyt a kis gazdasági vas­úttal, sem díjtétel dolgában, sem a közönség igényeinek kielégítése tekintetében. Azt szok­ták felhozni a gazdasági vasutak ellen, hogy kisebb gyorsasággal közlekednek, mint az autóbuszok. Ezzel nem vagyok hajlandó vitat­kozni, mert ezt megcáfolni nagyon könnyű, hi­szen minden szakértő tudja, hogy a kis gazda­sági vasút átlagos sebessége épugy 20 kilomé­ter, mint az autóbuszjáratoké. Beszédem folyamán rámutattam arra, mennyire fontos a gyors, olcsó közlekedés, mennyire fontos a tanyáknak a gazdasági és kulturális életbe való bekapcsolása. Kámutat­tam arra, mennyire képes a többtermelést biz­tosítani egy helyes közlekedésügyi politika, amelyet sajnos, évtizedek óta nélkülözünk. Fel­hívom tehát a kereskedelemügyi kormány figyelmét arra, hogy csináljon olcsó kis gazda­sági vasutközlekedési politikát nálunk is, ugy, mint a nyugati államokiban már régóta meg­van. Én az útépítésekre felvett összegek egy ré­szét kis gazdasági vasutak létesítésére szeret­ném fordítani és nemcsak a kereskedelmi kor­mánytól, de az Államvasutak uj vezetőségétől is elvárom, hogy erre az útra fog lépni. Kimu­tattam, hogy a kis gazdasági vasutak meny­nyire érinti a tanyai lakosság érdekeit, a kor­mány nyúljon a hónuk alá és részesitse támo­gatásban őket. A helyzet azonban mi? Az, hogy egyes gazdasági vasutaknál az Államvasutak­hoz való viszonyában sok nehézséget tapaszta­lunk. Emiatt teljesen ki van zárva, hogy a gazdasági vasutak prosperáljanak és fejlőd­jenek. Erre vonatkozólag csak egy példára óhajtok rámutatni. Az Államvasutaknál bevett régi rendszer, hogy a vicinális vasutakkal és az iparvágánytulajdonosokkal szerződést köt­nek. Mivel azonban, ezek a kis gazdasági vas­utak nem sorozhatok be sem a vicinálisok közé, sem az iparvágény-tulajdonosok közé, hosszú esztendőknek kell eltelniök, amig az Államvasutakkal a szerződéseket meg lehet kötni. Felkérem a t. kereskedelemügyi minis­ter urat, hogy sem a szerződések megkötésénél ne okozzanak nehézségeket a gazdasági vas»­utaknak, mert ez arra fog vezetni, hogy az Államvasutak bevételi lehetősége csökkenni fog a csatlakozó gazdasági vasutak forgalmának csökkenése miatt. Egy európai hirü kiváló szaktekintélyünk, Sármezey Endre a Magyar Mérnök és Épitészegylet Közlönyében a helyi­érdekű vasutak kezelési költségeiről a Máv. hivatalos adatai alapján kimutatta, hogy 1909-ben a Máy. 8657 kilométer hálózatüzemé­nél az összbevétel 93-6%-át képezte az üzemi kiadás, amivel szemben a bevételnek csupán 48*84 %-át kapta. Vagyis a Máv. a vicinálisok üzemkezelésére egy év alatt 25 millió arany­koronát fizetett rá. Legtöbbet fizetett rá a Máv. a 18 kilométer hosszú és a legnagyobb forgalmú Petrozsény— lupényi vasútra. 1909-ben pályakilométerenként 64.445 korona volt a bevétel. Annál a vicinális­nál, amelyiknél pályakilométerenként kétszer akkora volt a bevétel, mint a fővonalon 1909­ben. A Máv. pályakilométerenként 7124 koro­nát fizetett rá, amivel szemben ennek a viciná­lis vasútnak részvényesei évek óta 25—26%-os osztalékot kaptak. Ezt csak azért hoztam fel, hogy bizonyít­sam — ami különbeni a sziaikemberek előtt köz­tudomású dolog — hogy a múltban az Állam­vasút mily óriási összegeket fizetett rá a vici­nálisokra. Úgyszólván négy évtized óta nem látunk lényeges haladást a vicinálisoknál, sem nem tapasztaljuk uj vonalak felállítását, ami­nek egyszerű oka az, hogy, ha valamely uj vi­cinális vonalat akarnak felállitani, ez csak az Államvasutak hozzájárulásával, segítségével le­hetséges. Ez azonban terhet jelent az Állam­vasutra nézve, amely pedig közel áll a deficit­hez. Erről a kérdésről különben majd a keres­kedelmi tárcáinál lesz alkalmam teljes részle­tességgel beszélni. Nézzük meg, mi ezzel szemben a helyzet a gazdasági vasutaknál. Tudjuk, hogy minde­nütt, nemcsak a nagy vasutaknál, az Államvas­utaknál, hanem a vicinálisoknál is, ott, ahol gőzloikomotiv-berendezés van, a vontatási költ­ségek épen a kétszeresét teszik ki annak a költségnek, amellyel a motorikus erővel rendel­kező vicinálisolk bonyolitják le a forgalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom