Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

148 Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. vauul meg, hogy gazdasági helyzetünk stabilizálódása folytán, a külföldi kölcsönöknek nem mindig kívánatos téren és kivánatos mértékben való beözönlése folytán, a beruházások megkezdése folytán s a kereskedelmi szerződéseknek nem mindig jótékony hatása következtében olyan mennyiségű luxusára is özönlött be Magyarországra, amely nagy mennyiségű luxusárunak közelebbi vizsgálatába mindjárt belemegyek, de amelyről már most is meg kell állapítanom, hogy talán nem egészen egészséges mértebben emelkedett fogyasztásunknak ez egyik jelentősebb tétele. (Jánossy Gábor: Ez igaz!) Emiitetteim elöljáróban, hogy ezeknek a szükségleteknek kielégítésére természetszerűleg külföldi kölcsönökhöz kellett folyamodnunk. Ha mármost nézem, hogy ezeknek a külföldi kölcsönöknek micsoda kategóriáit lehet ebből az egy általános tételből »külföldi kölcsön« — kibogozni, akkor tulajdonképen három természetű ilyen külföldi kölcsönt kell megállapitanunk. Azoknak az áruknak, amelyeket ilyen külföldi kölcsönökkel behoztuk, jelentékeny ^ része feltétlenül a termelés fokozására szolgált, a külföldi kölcsönök egy része nyersanyagok és félgyártmányok bevárláisára fordíttatott, szóval uj értékek teremtését mozdította elő, s így e kölcsönök minden tekintetben hasznos beruházásoknak minősíthetők, olyan hasznos beruházásoknak, amelyek nemcsak biztosították rendes kamataikat, amelyeket meg kell fizetnünk a kölcsönadóknak, hanem busás hasznokat, munkaalkalmat, munkabér jövedelemtöbbletet is jelentettek. Ezek tehát miagukban foglalják a visszafizetésnek, sőt a törlesztésnek is garanciáit. E kölcsönöknek második része azonban már nem ilyen kedvező és nem ilyen jótékony hatású. Ezek tudniillik épen e kölcsönök igénybevétele folytán való többtermelésünkből származó forgalomtöbbletünk következtében beállott luxusfogyasztásuknak kielégítésére, vagyis olyan fogyasztásnak fedezésére szolgálnak, amely fogyasztás nem minden tekintetben minősíthető hasznos beruházásnak. Az erre szolgáló hitel tehát fogyasztási hitel és nem produktív hitel, úgyhogy ezt minden tekintetben hasznosnak és elfogadhatónak nem minősíthetem. Sajnos, külkereskedelmi passzivitásunk kielégítésére szükségünk van még egy harmadikfajta hitelre is, arra, amelynek már régebben is fennállott, és szinte normális passzivitásnak mondható tételek kiegyenlítésére kell szolgálnia, amelyet tehát minden

t évben, az utóbbi időben is azért és csak azért kellett és kell felvenni, hogy ez a már eddig is fennállott és normálisnak mondható passzivitásunk ne növekedjék, hanem ezeknek a hiteleknek igénybevétele utján kielégítést nyerjen. Mármost e háromfajta külföldi kölcsön, — amelyeknek csak egyike — amint emiitettem, az első — kifejezetten és határozottan produktív természetű, okozta passzivitás kiküszöbölésének legbiztosabb módja a termelés fokozása, mégpedig egyfelől annak a termelésnek fokozása, amely a belső szükségletek egészséges kielégítésére és a felesleges külföldi áruk behozatalának kiküszöbölésére szolgál, (Helyeslés.) másfelől azonban annak a termelésnek fokozása is, amely termelés legkönnyebb elhelyezkedést fog tudni találni a külföldön, az adott külkereskedelmi és politikai viszonyok mellett. (Élénk helyeslés a baloldalon és a középen.) .Mielőtt azonban ennek bővebb vizsgálatára rátérnék, méltóztassék megengedni, hogy röviden arra a tételre is kitérjek, amelyre előbb céloztam, luxusfogyasztásunk sokszor mértéktelen emelkedésére. (Halljuk! Halljuk!) T. Képviselőház! Azt állítani, hogy a fogyasztás korlátozása mindenképen kivánatos, hogy á luxusfogyasztás bizonyos mértéke ' is egészségtelen és kifogásolandó: helytelen álláspont volna. (Jánossy Gábor: De ma helyes álláspont Magyarországon!) Minden országban kell, hogy legyen bizonyos luxusfogyasztás addig a mértékig, ameddig azt az óriási vagyonú és jövedelmű és főképen a könnyenszerző osztályok fedezni bírják, ame1

TT könnyen kereső osztályoknak és nagyjövedelmű embereknek (Jánossy Gábor: Ilyenek nincsenek ma!) a luxusfogyasztástól való eltiltása egyáltalában lehetetlen volna. Akkor azonban, amikor tőkemegtakaritásainknak kétségtelen konstatálása mellett mégis meg kell állapitanunk, hogy takarékbetéteink emelkedése egyáltalában nem olyan mértékű, hogy ezt a luxusbehozatalt indokolná, amikor meg kell állapitanunk, hogy gazdasági fejlődésünkről — a fejlődés valódi értelmében — ma még szólni mem lehet és örülhetünk — amint elöljáróban mondottam — hogy a gazdasági életben bizonyos stabilizálódást már észlelhetünk és ha ezzel szembeállítjuk a luxusnak mértékét és a luxusfogyasztás céljaira behozott küföldi cikkek beáramlását; akkor megdöbbenéssel kell konstatálnunk, hogy itt bizonyos tereken olyan pazarlás folyik, (ügy van! Uffy van!) dacára annak a rettenetes nyomorúságnak, mely az ország lakosságának kilenc tized részében fennáll, hogy ez ellen — amint a pénzügyi bizottságban is emlitettem — a kormánynak kell elsősorban óvó szavát felemelnie és ugy szükséges kormányintézkedésekkel, mint pedig társadalmi akció révén is gátat szabni. (Jánossy Gábor: Helyes! Kaliforniai barackot esznek!) T. Ház! Én nem kívánom a luxusbehozatal óriási számadatait minden részletében behatóan taglalni. Pár megdöbbentő tételre azonban mégis rá kell mutatnom. 1927 első kilenc hónapjában — csak erről az időről álltak megbízható adatok a rendelkezésemre, most már talán készen vannak az adatok az egész évről —• 1926-nak ugyanezen időszakával szemben, teabehozatalunk 56'8%-kal emelkedett, citrombehozatalunk 108%-kai, datolya, banán és déligyümölcsbehozatalunk 89%-kal, a tavaszi primőrök, az uborka-, a burgonya- és a borsóbehozatal külföldről 158%Kkal, a külföldi sütemények és cukorka behozatala 176%-kai, a levespreparátumok behozatala külföldről 115%-kai emelkedett. És mit szóljunk ahhoz, ha konstatáljuk, hogy az idén a külföldről behozott szivarnak és cigarettának értéke a tavalyi évhez képest 118.000 pengő értékről 1,972.000 pengőre emelkedett, (Mozgás. — Jánossy Gábor: Kiáltó számok! — Ernszt Sándor: Senki sem akar mást szívni!) De magának a fogyasztásnak emelkedése sem állt arányban az 1907. év első háromnegyed részében az 1926. év megfelelő időszakával. Itt részben olyan tételekre fogok hivatkozni, amelyeket általában és egészben luxusnak nem lehet minősíteni, mert utóvégre húst kell enni, de disztingválni kell, hogy milyen húsról van szó. 1924-ben a vágóhídon levágott állatok száma 1923-hoz viszonyitva 10%-kal emelkedett, 1925-ben 39*2%, 1926-ban pedig 20'5%-kai. Sőt, tovább megyek: a húsfogyasztás — és ez igen érdekes — a háború előtti fogyasztáshoz viszonyitva, emelkedett a Statisztikai Hivatal no-